|
|
|
|
Első élmények Szelestén (1942)
Minden eshetőséget lemértem magamban, mit kezdhetek itt Rábakovácsiban, ha nem változtatok állást? Tudok e boldogító jövőt itt kialakítani az eddigi Polgár harcban? Érdemes-e szélmalomhadjáratát vívni, amikor nyugodtabb légkörben is folytathatnám életem, azaz már ekkor életünknek a sorsát.
Úgy döntöttünk anyuval, meg kell nézni az új állomáshelyet, milyen is annak a jelenlegi helyzete, milyen munka vár ott rám, mit vesztek és mit nyerhetek, ha elnyerem Szeleste bizalmát. Ilyenkor több szemszögből kell megnézni az új helyet, pl.: milyen a lakáshelyzet, osztott-e az iskola, mi a munkakör, mekkora a várható jövedelem, az egész községnek összetétele, gazdasági, kulturális, szociális tényezőket figyelembe véve, bizony nem könnyű ilyen széles szemléleti sávba beállni, és fókuszba befogni az új állomáshelynek mindezen területét.
Na mindegy, már teljesen beleérettem a változtatásba, több körülmény már előreláthatólag kedvezőbb álláspontra juttatott, közelebb leszünk a szülőkhöz, ami nem elhanyagolható körülmény és aztán majd úgyis rátérek mindazokra, amik dominánsan diktálták a pályázatomat.
Amikor anyu szülei véglegesen megtudták az elhatározásomat, nagyon örültek neki, hiszen ők ebben a faluban nagyon is ismertek voltak, ók is több családot, mint barátként emlegettek, többször mentek keresztül a falun, Szentkútra búcsúra, Vát mellé, így nekik nem volt ismeretlen terület, nagyon is biztattak a pályázásra.
Nagyon izgalmas és tanulságos egy új helynek a szemrevételezése. Hasonló helyzetben van az ember, mint mikor nősülni akar, és háztűznézőbe megy el először ahhoz a házhoz, ahol lakik az a kedves kis tündéri lény, akit feleségül akarok majd venni. Hát valamiképpen itt is úgy kezdtem a szemlélődést, mint aki ebbe a faluba akar nősülni, nem egy lányt akarok elvenni, az egész falut akarom birtokomba venni.
Tóth Lajos Kollégámhoz mentem elsősorban, amikor elmentem Alsószelestére. Madártávlatból figyeltem a község fekvését, hiszen ebben a faluban még sohasem jártam. Nagyon tetszett a síkságból kiemelkedő, színekben gazdag arborétum, na meg az erdős környék, tehát van domb is fa is, erdő is, távlatilag már tetszett a külső horizont, amit megengedett nézni a falu. Bensőmben valami megfoghatatlan szent gyönyörűség melengetett, jaj ha ez lesz az én új falum, mit is kezdek majd itt csinálni? Hátam mögött már volt vagy tizenkettő munkás év, megedződve, munkaszeretettől átitatva közeledtem erre a munkaterületre.
Ölbőt elhagyva, tudva már előre, hogy itt székel a plébános úr, Kóbor István névre hallgat, majd nyomom a bicikli pedálját, most nem állok meg ebben a faluban, megyek tovább. Amint elhagyom az állomás területét, már enyhe kis emelkedő jelentkezik, ami egészen tart a falu bejáratáig.
Mint minden faluban itt is magasra mutatja magát a templomtornya, mint egy nagyujj, mutat az ég felé, ember ne a földre nézz, szegezd a tekinteted az
ég felé, majd mellette messziről ugyancsak kiemelkedőben volt egy ház, mégpedig emeletes képével kitűnt a többi alacsony házak közül, csak nem az lesz az iskola? -gondoltam magamban. Ha ez az iskola, akkor már magában tekintélye van a külsejében is, hiszen ritkaság faluhelyen emeletes iskola.
Megállok a nagy épület homlokzata előtt, olvasom, Római Katholikus Elemi Iskola. Nagy, fekete, nyomtatott betűk hirdették a kultúrának a székhelyét. Jó helyen járok, a külsejét már láttam, nézzük meg a belsejét.
Az utcára tekint a földszintjén vagy öt ablak, ugyancsak az emeleten is messzeségbe tekint ugyancsak öt ablaka. Utcáról van egy nagy ajtó, valószínű ez lehet a tanterembe felvezető ajtónyílás. A földszinten van a kántortanítói lakás, az emeleten pedig a tanterem. Na majd erről később beszámolok.
Már az udvaron nézegetek körül. Nagy az udvar, majd gyümölcsfákkal terített nagy kertet látok a folytatásában. Az udvaron gazdasági épületek, pajta istálló, WC, nagyságában igen is imponáló volt az első látásra minden, de lehetett látni az udvaron burjánzó giz-gazok sokaságán, na itt sem ismerik a kapát, vagy a seprűt, tehát valóban költözés előtt áll a gazda. Udvari bejárati ajtó komoly, erős deszkából van gyalulva, de bizony mindjárt az ajtó mellett nagy szemétkupac, minden arra vall, na itt sem igen gondozták az udvart, azaz már nem is érdemes itt semmive1 sem törődni. De a nagy rendetlenség mellett észrevettem, ha egyszer itt valaki rendet tesz, ha egyszer valaki azt a szutykos kis maszatos gyereket megfürdeti, új ruhába öltözteti, bizony mindjárt jobban lehet szeretni, mert a kosz alatt is lehet látni a bájt, a szépséget, csak valakinek be kell dolgozni, rendet kell tenni.
Na jól is van, már valahogyan a szemem előtt megjelent a jövőnek a látványossága, lehet itt szépet is alkotni.
Ahogyan az udvaron szemlélődöm, csakhamar kopogok az ajtón, semmi hang, benyitok, majd újra kopogok egy másik ajtón, amikor is kellemes kiszólás után benyitok a szobába.
A megszokott bemutatkozás után, nagyon kedvesen fogadott Tóth Lajos barátom, aki hitelesítette saját szavaival a szándékát, elköltözik Budapestre, így üres marad a szelestei állás, lehet pályázni.
A lakás belülről nagyon kényelmesnek és tágasnak mutatkozott. Az előszobából balra lehet menni egy kis szobába, munkaszoba, majd abból egy kis szobába, ez a fürdő, majd az előtérből lehet menni az ebédlőbe, majd a konyhára, a konyhából nyílik a kamara, majd a konyháról lehet menni a hálószobába. Méreteiben is nagyon jó, hiszen a három szobát könnyedén tudjuk bebútorozni. Természetesen itt is festetni kell, na meg valami egyéb tatarozási munkákat kell elvégezni és nagyon kellemes, kényelmes otthont lehet kialakítani.
Tóth Lajos, az elődöm-választási előharcok
Majd beszélgettünk a munkaterületről, magáról a községről, annak lelkületi hozzáállásáról, szóba jött a báró úr is aki a kastélyban lakik, majd a kántori és iskolai munkákról. Amikor mindenről már tájékozódva voltam, nagyon is megerősödött bennem a pályázati gondolat, megérett a gyümölcs, le kell szedni. Adva van egy jó állás, pályázni kell.
Nagy örömmel tértem vissza Rábakovácsiba, anyu pedig nagyon várta a híreket, mi is az én véleményem. Kiértékelve minden lehetőséget, együttesen elhatároztuk, megírom a pályázatot, és már másnap viszem is Ölbőre, hiszen ilyenkor nem lehet késlekedni, hamarosan eladják a szavukat a jó magyarok, és hoppon maradok.
Már a cím meg is volt: Tekintetes Alsószelestei Római Katholikus Egyházközségi Képviselőtestület Elnökségének, Ölbő… és a megszokott szöveg, aláírás.
Személyesen vittem el a pályázati sorokat a plébánosnak. Nagy dicsértessékkel, kopogással nyitogatom a plébánia ajtajait, amikor is kilép elém a plébános, kb. akkor ötven felé ballagó úr volt. Bemutatkozás után kérem, fogadja el a pályázatomat és soroljon be a többi közé. Semmi különös jelzést nem tett, igen megüresedett az állás, többen is lesznek, akik pályázni fognak. Ilyenkor ez a szokás, nem újság nekem ez az út, hiszen már egyszer végigjártam ennek az összes kálváriáját.
Nem sokat beszélgettünk, több témaváltás után elbúcsúztam, majd jövök még és kérem a szíves támogatását az új helynek az elnyerésére. Dicsértessék...mindörökké…indultam hazafelé.
Pár nap után, talán egy hét után ismételten arra járok, de előre kell bocsátanom, hogy én már ezen idő alatt jártam Alsószelestén az egyházközségi tagoknál, akikkel szívélyesen elbeszélgettem, ismerve a Kozák urat, apósomat, akit nagyon nagy tisztelettel ruháztak fel, örömüket fejezték ki, ha én lennék az új kántoruk. Amint végigjártam a tagokat, csak reményeket tudtam magamban tartani, jó a vélemény rólam, megnyertem a polgárok tetszését, van is mellettem már szó-szóló, azaz hamarosan híre ment a jó kiállású új kántornak. Mindezeknek tudatában ismétlem hamarosan mentem Kóbor István plébános úrhoz, mert hiszen nem közömbös a plébános állásfoglalása, főleg ha szava van a faluban és tud hatni a hívekre. Tehát nem lehet kijátszani, azaz kihagyni a plébános tetszését sem, mert pl. Rábakovácsiban igen döntő szerepet játszott Pintér József plébános a választás sikerének eredményességében.
Itt is erre vigyáztam, tehát kell egy kicsikét udvarolni, elbeszélgetni az új főnökkel, ismerje meg az eddigi munkámat, na és itt is mit lehet majd tenni.
| |
|