 |
    |
 |
Mikor kerülök vissza az iskolámba? Hűvösödik az idő Szverdlovszk, 1945. szeptember 2. /orosz hadifogság/ Édes Angyalkám, Édes kis Fiam!!! Fáradtan írom meg levelemet, mert ma vasárnap van, dolgozni kell, és ami a legnagyobb fájdalom, a norma igen magas 150 %-os. Nagyon elfáradtam ma. Erdőirtás volt a munka, nagyon fárasztó és nehéz volt ez a munka. Tán egészségemre szól ez a testi munka, csak az a baj, hogy a leadott kalóriát nem kapjuk vissza ételben, és így fokozatosan fogy a szervezet tartaléka, amiért is sokan elköltöznek e földi paradicsomi életből. Ma felcsendült odahaza a Veni sáncte…, hiszen kezdődik a tanítás /de én itt csak a lélekben szállhatok vissza az iskolámba, gyerekeim közé/. A nehéz munka közben magam is dudorászom ezt a dalt Veni, veni…,hogy mielőbb jöjjön el a hazamenetelnek az ideje. A hírek tartják magukat, hogy ezen hónapban hazamegyünk. A koszt hol így, hol úgy néha javul. A jelenben köleskása van sorom /és ez van reggel 3dkg, délben 5-6 dkg, este 2-3 dkg. csak vízben felfőzve és tán egy fél mokkás kanál olajt tesznek rá/, ez tart vagy három hónapon át. Na jóllaktam levessel. Dohányt adok el kenyérért. Az éhség továbbra is tart /hiszen nincsen tartalma a kölesnek/, ezért az otthonom konyháját nagyon nehezen tudom elfelejteni. Sok mindent szeretnék írni, de a jelenben nagyon fáradt vagyok, talán a papír sem bírná ki a lelki fájdalmamat, ha azt igazán őszintén akarnám leírni, nem kellene tartani az esetleges cenzortól, mert a bunker, a földi bunker egyenlő a kriptával. Oda csak be lehet jutni élve és nem biztos, hogy még láthatom a napvilágát. Reggel dér vala. A munkahelyünk nagyon szép helyen van, őserdő mélyén. Rengeteg a szúnyog, amiért is nem lehet pihenni, még pihenő időben sem. Ízlik nekik a fogoly vér, pedig oly kevés van, nincs mit elpazarolnunk. Tüzet rakunk és így védekezünk. Nagyon erős munkában vagyunk, erdőirtás. Teljes megnyugvással fogadjuk a sorsunkat, ha otthon ennyit fogok dolgozni, akkor biztosan meg fogok élni. A talicskázás minden erőt elvisz. Valaki beszélni akar a tábor lakóival Szverdlovszk, 1945. szeptember 3. Édes Angyalkám! Szeretett kis Fiam!!! Hajnalban ébredtem fel. Ugyan az éjjel már többször kellett felkelnem, mert a rengeteg lé fogyasztása kb. 2-3 liter folyadék sok vizelést kíván. Amint ébredtem nagyon fáradtnak éreztem magam. Már vártam az ébresztőt elhangzó parancsot, és éreztem a napi munkának rám nehezedő borzalmas nagy fáradalmát, annál is inkább, mert talicskázás lett a munka. Telik, múlik az idő. Nincs ébresztő. Ébresztő hang helyett az a parancs hangzik el, hogy ma hat órakor lesz az ébresztő, munka nem lesz. Ez karaso /nagyon jó/ hangzik el a táborban, mindenkit eltöltő öröm. Mi lehet ennek az oka??? Ilyenkor persze a rémhírek özöne jön /főleg a pléni agya termeli a jobbnál jobb rémhíreket/, csak legyen, aki aztán ezeket elhiggye. Legjobban azzal a hírrel támasztották alá ezt az ünnepélyes továbbalvást, hogy ez a nap az orosznak ünnepnap, mert ezen a napon vonultak be az oroszok Tokióba. Híre jött annak is, hogy a nacsalnik, a tábornok fog ma hozzánk beszélni. Tényleg kellemes volt az ébredés. Reggeli elfogyasztása után, ami valami állott, dohos köles volt, azaz csak a leve, majd köleskása és sózott hal, 20 dkg kenyér, 2 dkg vaj, 3 dl tea nagyon kellemesen megszüntette az éhségérzetet. Reggeli után hangzik a parancs a zászlóalj sorakoztatására. A nacsalnik fog hozzánk beszélni. Sorakozás után vártuk a pillanatot, hogy halljuk a szomjas lelkünknek, májusi esőként ható édesded szavakat, amiben kell, hogy bízzunk és kell remélnünk. Már viszik is az emelvényt a zászlóalj elé. Tényleg lesz beszéd. Vezényszavak elhangzása után a táborparancsnok hadnagy feláll az emelvényre, melléje Légrádi alezredes /magyar/, és a tolmács. Üdvözli az zászlóaljat. Hangosan válaszolunk vissza: drasztutye! Bejelenti, hogy az egész világon megszűnt a háború. Magyarországon is megalakult a felelős kormány, független állam lett. Minden állam azt az államformát veszi fel, amelyikben, legjobban megtalálja a maga boldogulását. Mézesmadzag elhúzása. A hazugság is okozhat néha örömet Oroszország nem gyakorol rá nyomást. Bejelenti továbbá, hogy Budapestre már megérkezett az első fogolyszállítmány. Minket is hamarosan bevisznek /ez a hamarosan már tudom kettő év lett, náluk ez a szicsász hamarosan/ a vasút mellé és Ő szeretne bennünket Budapestre vinni. Mindenütt felhangzik az orkánszerű: Éljen!!!! Hurrá!!!! Pihenjük ki magunkat. Kérdi, hogy jó-e most a koszt??? Válasz: igen. Légrádi alezredes a hóhér, sok magyar halt meg miatta, meg akarja neki köszönni az emberies bánásmódot, amit velünk szemben gyakorolt. Kijelentette az orosz hadnagy, hogy majd Budapesten köszönje meg neki. Hírek szerint a magyar szabók serényen dolgoznak a kosztümjén, amit a feleségének csináltat, és a feleségét vele szeretné hozni Budapestre. /Ekkora hazugságot, már tudjuk, hogy maszlag volt./ Hírek szerint szeptember 6-án megyünk be a városba, ami innen kb. 3 km-re van. /Most már tudom, csodálatosan tudott hazudni és egyben az őrök szerepét tudták megkönnyíteni, mindig bedobtak valami kitalált hazugságot, nem érdemes megszökni, vagy esetleg szabotálni, hiszen megyünk haza..../ Ezzel véget ért az ünnepélyes pillanat. Minden hadifogolynak derűs lett arca, az otthoniak viszontlátásának a reményétől. Magam is a boldogságtól pirultam, csak úgy vagyok ezekkel a hírekkel már, mint az a kis gyerek, akinek a kezébe adnak egy szép kristályvázát és nézem, hogy gyönyörködik benne, de mindig rettegek attól, jaj ha ledobja, és akkor vége mindennek. Vége az örömnek, az értéknek. Van rá ok, hiszen már annyiszor csalódtunk, már annyiszor hazudtak, ki hihet itt ebben a rengetegben, hiszen az örömünk mellett a csalódások keserű árnyéka mindig ott settenkedik, ráveti az örömre az árnyékát, és az ember már fél is örülni. De csak bízzunk abban, hogy szent családi ünnepekre együtt örvendezhetünk. A tábor hangulata optimistább, hangulatosabb, mint máskor. A jövő szövögetése, tervezgetése hallatszik mindenütt, mit is csinál, ha hazakerül… A jó barátok egymás tervezését mesélgetik egymásnak. Ebből a sátortáborból hamarosan menni kell, mert jön a hideg, az éjszakák nagyon hidegek, nem tudunk aludni hidegtől, amiért is fáradtak vagyunk, dolgozni sem tudunk. Erős dér van már reggelenként, 0 fok körül mozog a hőmérséklet. Most a jelenben enyhe idő van, az ebédlőben írom a levelemet. Csak Titeket találjalak meg boldogságban és egészségben, akkor minden jóra fordul. Imáimban állandóan megemlékezem rólatok. Nem tudjuk kell-e még dolgozni a hátralevő időben. Ma kaptunk Tetra oltást. Gondolkoztam, hogy beoltassam-e magamat, de a józanész döntött, oltatni kell magam. Igazán minden törekvés megvan az oroszokban, hogy egészségben térjünk haza, ugyanis már sok volt a halott, ez pedig nem jó bizonyítvány a nemzetközi piacon, a humanitás világában. Borzalmas látvány naponta 5-8 halott, ezt már valószínű a parancsnokság is megsokallta, kutatta az okát. A megfeszített munka. A modern rabszolgatartás Szverdlovszk, /Jekaterinburg/ 1945. szeptember 10. Édes Angyalkám! Drága kis Fiam!!! Érdekes kép tárul most elém, ahogy most körülnézek itt a láthatáron. A munkahelyen kb. 204 tiszt dolgozik megfeszített erővel. Hogyan is néz ki a munka. Egy tuskó a székem. Mellettem egy mély árok húzódik jobbra, amiben a németek gumicsizmában dolgoznak. 30 fő német is van itt, akiknek a jelenben én vagyok a parancsnoka. Ezek a németek egy másik munkahelyről lettek idevezényelve. A nagy munkában - talicskázás, rönkhordásban - sérvet/hasfali sérvet kaptam, s mivel továbbra erős munkát nem végezhetek, így ezen állásba juttattak. Németül tudok beszélni, hiba nincsen. A németek is megfeszített munkát végeznek az árok kimélyítésében, csupa iszap, de talán jobban is érzik bűnük súlyosságát, mint mi magyarok, különösen a tartalékos tisztek, akik egész háborús mozgalmat s a vele járó hibás politikai irányzatot a megszületés pillanatában torznak és rossznak véltük. /Kassa bombázásának a megrendezése./ Ez az árok egy tónak a vizének a levezetésére szól majd. Erős munka, feszülnek az izmok. Csupa iszap. A lapátot nehezen engedi magába beletolni, de még nehezebben engedi el. Minden lapátolás után úgy kell a lapátot lekaparni az iszaptól, az agyagtól. A mai napon tan készen is leszünk vele. Attól szebb, de ugyancsak fáradtságos és tenyérfeltöréses munka, sok izzadtságot kívánó munka a magyarok munkája is, akik a vasúti töltést csinálgatják. Ez a töltés 1-3 méter magasan váltakozik. Most töltik a be a mocsárt. Megfeszített és nehéz talicskázást végeznek a tisztek /tartalékosak/. Mindenütt pallót fektettünk le, hogy könnyebben lehessen talicskázni. Amikor melegebb napok vannak, akkor ing nélkül dolgozunk. Mindenki megfeszített izmokkal végzi a munkát, de a test gyengül is. Mint egy megbolygatott hangyaboly úgy nyüzsög itt mindenki, de ahogyan elnézem ezeket a derék munkásokat, mindenki arcáról lerí valami ernyedtség, sivárság, kuliság, modern rabszolgatartás. Maga elé néz és lelkivilágában messze-messze bámul, nem itt él, csak a teste van itt, nyugat felé sóvárog a tekintete, nézzük is a felhőket merre tartanak. Üzenet a felhőktől. Nincs pihenés Ha nyugat felé tartanak a felhők, üzenünk tőlük, ha madár repül nyugat felé, irigyeljük tőle a szabadságát. Mi lehet itt más gondolat, csak az otthon és a családkeresés. Különösen munkaszünetben, ha elsétálok egy-egy pihenő csoport mellett, ugyanaz a téma, otthon, haza....csak más és más elgondolásban. Nem is csoda, hiszen az indulásnak a napját várjuk minden nap. A hírek szerint ezen a héten elmegyünk. De már annyi csalódás ért bennünket, hogy csak remélni, de hinni nem tudunk. Magam is csak otthon járok lélekben, és ha elszundítok egy pillanatra, csak rólatok álmodom. Álmaim eddig nem voltak rosszak. Ha a valóságban is úgy talállak benneteket, mint álmomban, akkor végtelenül boldog leszek. Gyümölcsösről álmodtam az éjjel. Igen jó ízű körte termet, de az almát ellopták. Tegnap azt álmodtam, hogy az ebédlőt teljesen kifosztották. Állandóan hazai képek, álmok. Nem is mondom, mennyit gondolok a sok evés és ivásra. Ugyan éhen nem hal itt az ember, de az egyhangú és a kevés koszt arra jó, hogy meg ne haljon, de az életre meg kevés. Nap-napra csak köles leves és kása, jóból is megárt az egyhangúság. Abban a hiszemben, hogy nem tart sokáig az itteni életünk, így mindent eltűrve és a helyzetet mérlegelve megnyugodva viseljük napról-napra a sok terhet. Bizony pihenőnap most nincs. Vasárnap és ünnepnap olyan dolgozó nap, mint a többi. Úgy vagyunk, mint a vihar előtt a méhkas, minden erejének a latba vetésével akar mettől több mézet gyűjteni, mielőtt a vihar megakadályozná a gyűjtő munkájában. Minket is az elbocsátás előtt teljes erővel és állandó munkával akarnak munkatöbblet bevetésére. Fáradtak is vagyunk. Nincs időnk a mosdásra. Ismeretlen a napi mosakodás. Hetenként vagy kéthetenként, talán egyszer sikerül mosakodni. Nincs idő rá. Reggel fél ötkor kelünk, állandó davajozás, kivonulás, este hét óra mire hazakerülünk. Fáradtan, s a nagy vízhiány miatt nincs kedve senkinek vizet keresni. | |
