Légrádi alezredes embertelensége

Szverdlovszk, 1945.augusztus 13.
Édes Angyalkám, Drága kis Fiam, Endre!!!
Csak lopva tudok levelet írni. A fogoly életünk egy agyonhajszolt élet lett. Egy héten át nincs annyi szabad időm, hogy hozzátok írhassak egy levelet. Tegnap vasárnap vala. Ez a nap szokott nyugalmasabb lenni, mint a hétnek a pihenőnapja, de a tegnapi a bolondokházát visszatükröző nyüzsgés, mozgás volt. Ordítozás, káromkodás, elkeseredett felkiáltások, csomagokat cipelő eltorzult arcú emberek tehetetlen dühe tette tarkává a tábori életet. Ezt a képet még borzasztóbbá tette részemre a véres hasmenésem, torokfájásom, és a kubik /kőfejtő/ munkában elgyötört testem kipihenetlensége. Így bizony tegnap írni sem tudtam, figyelembe véve az előbb elmondottakat. Mindennek részben oka a mi parancsnokunk Légrádi alezredes /döglött volna meg az anyja hasában/, akit a táborban egyhangúlag megutáltunk. /Hogy, piszkos saját énjét jól tarthassa, minket hajtott és zavart, hogy az oroszok előtt megjátssza a szépfiút, fúj piszok./
Ezt pedig sikerült neki úgy elérni, hogy az oroszok felé nagyon benyalja magát, ha kellett ellopta a konyhai készletet, az orosz tiszteknek abból készítetett jobb ételt, feláldozta az 1400 magyar hadifoglyot saját piszokos életének jobbjáért, nem vette észre a csontig lesoványodó és kidűlt magyar testvéreit. Nem vette észre a napi 5-6 halottat sem.
Itt a táborban csak egy gondolat körül kering minden gondolat: koszt az élet. Itt már más téma nincsen. A koszt adja az életet, az élet adja a jövőt, az életben maradást. Aki itt életben marad, az nyerte meg a háborút. Ugyanis oly kevés a kosztnak a kalóriája, hogyha semmit sem csinálok egész nap, akkor is kevés volna az élet fenntartására, csak fekvésre elég, ami meg még megmarad kell az erő arra, hogy a WC-ig elvonszoljam magam. Minden más mozgás már a testi készletből kerül ki, az fogy napról-napra.
Reggel megkapjuk a levest 20 dkg kenyérrel. A leves egyszerű üres leves, meleg mosogatóvíz. Jön a napi nyolc óra kubik munka a vasút építéshez. Délben kapunk 12 gramm /másfél deka/ zsírt, 18 gramm konzervet /amerikai/, 20 dkg kenyeret. Este leves /pár szem borsó, esetleg pár makaróni/ és valami sűrű hántolt zab, árpa, búza és 20 dkg kenyér.

Ez a kompakt étel nem egy kubikus embernek a kosztja, kalóriája, esetleg fekvő, vagy sétálgató embernek sem igen elég. Így az én testi tartalékom teljesen fogytán van, eltűntek a has domborulatok, a bőr kezd rugalmatlan lenni, ugyanis a helyzet nem tisztázódott teljesen ki és nem volt világos. Erre e munkára, azaz ebbe a táborba csak munkásoknak kellett volna jönni, nem tiszteknek.

Vasúti munka. Megszökött közülünk négy magyar

A nagy vasúti munka kezdetét vette, amihez minket is sorba állítottak. A sorozatos lebetegedés, a halottak száma, négy megszökött közülünk, ezekre az eseményekre felfigyelt a tábor parancsnoka is, csodálkoztak, hogy ennyi tiszt van itt. A tisztnek pedig dolgozni nem kell. De a feljavítandó koszt reményében a tisztek vállalták a munkát, csak amikor a szervezet teljes legyengülése bekövetkezett, lett nagy kérdéssé, hogy ezen a koszton, ezt a nehéz munkát elvégezni nem tudjuk. Fel is tették a kérdést, hogy ki nem akar dolgozni? Természetesen a nemet mondókat már előre megbélyegzetteknek mondották ki, mint fasisztát, lázadót, esetleg haza sem szállítandót, büntető táborba való elszállítását tették kilátásba. /A bűntető lágertől maga az orosz nép is rettegett./ Így a nemmel szavazók száma igen lecsökkent. A munka a mai napig is folyik. /Utólag: nevetséges egy rabtól kérdezni, Szibériában jogot keresni, humanitást. Cél: mielőbb elpusztítani, akik még itt vannak./
Mint létszámfelesleg a mai napon nem vonultam ki. Így elbújva a fertőtlenítőnek egyik zugában írom meg a mai levelemet. Örömmel írom meg, hogy a gyűrűm meglett. Egy teljes napi bánkódás, sírás után becsületes megtalálója visszahozta a gyűrűmet, agyoncsókolgattam és húztam fel az ujjamra. Onnan többet nem húztam le, fogadtam, inkább az ujjamat vágja le az orosz davaj, de nem húzom le amíg itt leszek a fogságban.
A megszökött négy tisztnek az elfogatásáról szóló hírek megérkeztek. Légrádi alezredes, ez a sakál, hiéna, ocsmány dög, mint valami kéjes hírt közölte velünk, hogy megrendelt négy koporsót. A koporsók a tábor udvarára díszszemlére ki is kerültek, de a mai napig sem kerültek bele a szökötteknek a hamvai.

Jelentkeznek a vitaminhiányoknak a betegségei

Isten vezérelje őket utjaikban. /Habár semmi remény a szabadulásukra./ A hét elején jött a hír, hogy az oroszok megüzenték a háborút Japánnak. Ez ránk nézve nem a legkedvezőbben hatott /ugyanis mi teljesen a politika függvényei voltunk/, hazamenetelünket illetőleg. A hét végén kaptuk a nagyobb és boldogabb híreket, hogy a japánok letették a fegyvert. Hála Isten!
Hazai hírekből csak annyit tudunk, hogy most folynak a képviselői választások. A kormány dolgozik a foglyok haza menetelének az ügyében. /Most utólag ezt nem hiszem el, nem célja a Rákosi politikának a mi hazajövetelünk./ Sokszor úgy hiszem, hogy a legnagyobb megelégedettségben éltek és gondoltok is rám. De néha meg úgy érzem, hogy kirabolt méhkas lakói bolyongtok, és senki sincs, akiben bízhatnátok. Jobb, ha nem tudom az utóbit, szívem repedne meg a nagy bánatban, jobb ha csak az első érzésemben élhetek. Ugye hiányzom Nektek??? Mily sok örömtől fosztott meg a sors. De gazdag képzetemmel örömet varázsolok, és úgy tervezgetek, mintha otthon lennék. Sokat járok apáéknál a gyümölcsösben. Mennyire hiányzik nekem most a gyümölcs és mindenféle zöld eledel. Sokszor már a füvet rágom, hogy egyek valami zöldet. Nagyon vágyakozom az iskolába, a gyerekek közé. A második gyermekünkről álmodozom, ami kis hugica lesz a fiamnak.
Hiába szakítottak el 4-5000 km-re tőletek, a szív nem szűnt meg értetek dobogni, a szellemnek nincsenek vaskorlátai, határai, a gondolat repül akadálytalanul.

Újabb hírek a nagyvilágból

Szverdlovszk, orosz hadifogság, 1945. augusztus 20. Szent István napja.
Édes Angyalkám, drága kis Fiam!!!
Boldogabban írom a mai levelemet, mert a tábor parancsnokúr hivatalosan kijelentette, hogy a három nagyhatalom megegyezett a hadifogolykérdésben /csak azt nem tudjuk, mi az, amiben megegyeztek élet, halál/ és hogy már hamarosan hazamehetünk. /Már tudom, mily hazugság volt ez is, csak két év tellett el erre a hamarosan, az igaz, hogy az orosz szemében a szicsasz az kb. 2-3 év./.... Lesznek akik, már most szeptemberben kerülnek hazaszállításra /mekkora hazugság!!!/ A munkánktól is függ, a jelenlegi vasúti töltéstől, annak elkészítésétől, /dögölj meg szegény hadifogoly, zsarnoki hazugság/ így mindenkit szorgalomra int és ne legyen köztünk senki se munkaszabotáló. /Istenem ekkora gyilkosságot elkövetni szegény foglyok között./
Nem is mondom mekkora örömet szerzett 1400 magyar hadifogolynak, akik 4-5 ezer km-re elkerültek hazájuktól. Minden igyekezetükkel ki akarták érdemelni a hazamenetelt /soknak sikerült is hazajutni, de az örök hazába, lesoványodott, és magyarul kifingott/. Szabadok szeretnénk lenni. Meg is ígértük, hogy becsülettel dolgozunk. Magamban is az öröm teljes erővel tombolt, hiszen még van egy kis erőm, ami kilátásba helyezte a holnapi napnak a megérését.
A boldog viszontlátás öröme édes mézként hatott rám. A boldog viszontlátás öröméért imádkozom mindennap. Szent István napján jött ez az örömhír, hiszem, hogy már Szent Imre napján már egymás boldogságában fürödhetünk.
A munka folyik. Szerencsétlen területünk van a munkát illetőleg. Egy vizenyős, mocsaras terepen dolgozunk. Egy ásónyomnyira már víz jön a talajból. De nem ismerve a fáradtságot, a teljes erő bevetése mellett folyik a munka. Igaz, hogy amire este van, mire eltelik nyolc óra, mindenki nagyon elfárad.
A koszt javulóban van. A munkások reggel kapnak levest, 20 dkg kenyeret, 3 dl édes teát, ebédre 5 dkg húskonzervet, 1,5 dkg vajat, 20 dkg kenyeret. Este: levest és valami kevés három evőkanálnyi főzeléket, és 20 dkg kenyeret.

Elfogták a megszökött négy magyart. Csak az ételekről beszélgetünk

Napi dohány adag 3-4 gramm dohány. Amelyik század eléri a napi norma munkateljesítményt, azok még kapnak cufusz kb. 10-20 dkg kenyeret.
Egy kellemetlen hír is van a táborban. Az a hír járja a tábort, hogy kiütéses tífusz van a táborban. Ez kellemetlen volna, mert a hazamenetelünket veszélyeztetné /Istenem micsoda naivitás, már tudom/.
A halottak száma egyre nő /már koporsót sem kapnak, ruha nélkül temetik el őket/. Sokan lelkileg elhagyják magukat, s testileg is lefogynak, ami végelgyengülést okoz. Sokan vannak torokfájósak. Magam is félek, aki oly sokat szenvedett mandula és torokfájásban.
A fertőtlenítés állandóan folyik, csak így lehet elhárítani a bajt. /Tetű burjánzik./ Szomorú hír: elfogták a megszökött barátainkat. Nem messze jutottak kb. 2-400 km-re. Mesélték, hogy olyan nagy az ellenőrzés mindenütt, továbbá a civil lakosság is azonnal jelent, ha idegent lát valahol, így lehetetlen szökéssel már innen hazakerülni. Sokat szenvedtek az úton, további sok kellemetlenségnek voltak kitéve az úton. Őszinte vallomásuk szerint, kár volt megszökni. A nekik szánt négy koporsóba, azóta más került már.
Az idő a jelenben kedvező. Nappal jó melegek vannak, ellenben az éjszakák nagyon hűvösek. Itt augusztusban van a nyár, ellenben úgy hírlik, hogy már szeptember havában leesik a hó.
A tábor hangulata bizakodó. Mindenki a hazamenetel kérdésével foglalatoskodik /naivitás, hiszékenység, idegbaj, már tudom/
Soha nem hallatszott el a főzés és az ételek készítése annyiszor, mint itt a felnőtt férfiak közt, mindenki főzött elméletben és nagyokat nyelt, amíg nyála volt. Mindenki az otthoni ízes ételekről beszélt és beszél, hogy most mit is enne meg, ha lehetne, és mit fog enni először, ha hazakerül. Az otthoni problémák is foglalkoztatnak /érdekes egy évelteltével minden érzés kezd elfonnyadni/, mi van a családdal, az országgal. Semmi hír idáig nem jut el. Magamnak is ez okoz legnagyobb gondot, ha egyszer mégis csak hazakerülök, milyen meglepetésnek leszek kitéve.

De bármi legyen is, minden rendbe jön, csak már egyszer otthon lehessek.
Nagy a vitaminhiány mindenkinél, jelentkeznek a kerek foltok a testen, fekete színben, tikvakság, szédülés, fáradékonyság. Az egyhangú koszt okoz nagy kellemetlenséget. A foginaim nagyon fájnak, a vitaminhiány miatt. Tegnap a szemétdombból szedtem ki vöröshagymalevelet, megmostam és levesemmel együtt jóízűen elfogyasztottam. Nem kapunk semmi zöldet. Hiányzik a gyümölcs, a sóska, spenót, paprika, paradicsom. Sikerült egy-két csipkebogyót enni, de jó volt.

Az idegesség csak fokozódik

Az emberek idegességi foka nagyon magasra ugrott. Ami odahaza elsurrant volna észrevétlenül, az itt borzalmas kitörést okoz majd, vérre megy az egymás elleni gyűlölet, a düh. Egy korty tea, egy csipetnyi kis kenyér eltérés, vagy valami étel megkárosodás életet tudna kiontani egyből. Káromkodás, őrültségi kirohanások pillanatok alatt vannak. Elviselhetetlen az itteni fogolyélet, ha volna gyilkoló fegyver, sok vér folyna akkor itt a táborban. A tömegiszony valóságos őrületig megy egyeseknél. Az ember, az úri jellem itt annyi, mint valami szép zománcos edény laposra verve volna. Ezek mind a fogságnak a hajtásai, a fogság betegsége.
A tisztálkodási lehetőségek nagyon szegényesek. Vízhiány miatt mosakodni, sokszor egy héten csak egyszer lehetséges. Ruhamosás az meg teljesen ismeretlen fogalom. Két-három hónapos szennyes van rajtam, valóságosan büdös a ruhám.
Mindennap közelebb jutok hozzátok, talán a hátralevő napok sokkal nehezebben telnek el, de a jó Istenben bízva, mire itt a szibériai hideg beáll, arra veletek együtt imádhatjuk a foglyokat hazavezérlő magyarok Istenét. /Most már tudom, hogy nem így lett./