 |
    |
 |
Ismét szajrézás Hadifogság, Fogsány /Románia/ 1945. június 8. Édes egyetlen Angyalkám! Drága kis fiam! Kettő nappal ezelőtt délután jön a hír, hogy teljes felszereléssel sorakozó mindenkinek. A zenekar ki volt rendelve. /Ha más nincs is itt, de zene az van./ Ebből nagy davaj lesz, beszélte mindenki. /Erhá -rémhír/ Egyetlen útirány csak Oroszország lesz. Magam is beleéltem magamat, jöjjön, aminek jönni kell. De hamarosan megborzolódtam az ismételt vagonszállítás miatt, mert a múlt /kijövetelnél/ tizenhárom napi vagon utazás minden kínja tűszúrásként hatott rám. De hamarosan eloszlott a gondolati felleg, mert egyes jelekből érezhető volt, hogy itt szajrézás lesz, már a davajok fel is álltak ezen nem valami behízelgő cselekedethez. Már működnek is. Nagy figyelemmel néztük az elődeinket, miket vesznek el. Ing, gatya, zsebkendő, köpeny, cipő, pénz, kés, cigaretta, bordolgok kerültek egy halomba. Volt, akinek csak a rajtavaló maradt. Nekem van kettő ingem, jól nézek ki, ha ezt is elveszik. Mit féltek? - mondtam, én már vagy tíz szajrézáson mentem keresztül. A hűség jelvényét, a gyűrűmet hová is tegyem? -amihez oly sok szeretet fűz. Elrejtettem a családfa mellé, felkötöttem a tökgolyók alá. Na még van egy kedves emlékem, amit Tőled kaptam névnapomra édes kis Angyalkám, az órám. Ezt is féltve őrzöm fogságom alatt. Van valamelyes orvosságom is, amit tartogatok esetleges betegségem idejére, de hiszem, hogy a jó Isten megóv ettől. Már engem is motoznak. A pokrócba kiöntöm az összes holmimat. Már keres is benne a motozó. Köztük van a naplóm is. Kezébe veszi az illető. Nézegeti, forgatja, majd a mellette levő fényképet veszi a kezébe és nézi a Ti szépségeteket. /Anyu ölében tartja Endrét. Bekeretezett fénykép./ Kérdezi, fiam? Igen, válaszolok. Erre feleli, neki is van. Ezzel feleli is s davaj, szedjem össze a cókmókomat és tűnjek el gyorsan. Könnyeim patakja zúdult a szívemre, hogy még most is, és főleg a fogságban is van még érző szív, aki egy szépséges gyermekarc láttára, könyörületre és irgalomra gyullad. Hála néked édes Istenem! A motozás célja az volt, hogy drótvágó ollót keresnek, mert a múlt héten volt hármas szökés. Találtak az egyiknél metszőollót, meg lőszert, ezek most a bunkerban üdülnek. Egy századostól 60.000 forintot vettek el. Motozás után visszajöttünk a régi helyünkre. Nem az utolsó volt ez a motozás. Nem felemelő látvány volt, hogy győztes állam, nagyhatalom tisztjei rabolt holmik közt kajánul válogattak, a nekik tetsző dolgokban. Ez részemről nagyon furcsa cselekedet, amire csak később kaptam választ, amikor már az Uralon túljutottam, hiszen mi gazdagabbak vagyunk, mint foglyok a saját hazájában. | |
