 |
    |
 |
Hazavágyás. Orvos és orvosság hiánya. Fogsány, 1945. május 29. Édes Angyalkám! Ismételten egy napra virradtunk, azaz oly napra, amikor még a nap sem kelt fel. Ma szokatlanul korán volt az ébresztő. Órát nem látván, de érzésem szerint a éjfél után kettő óra lehetett. Hogy miért? Azt nem tudná megmondani senki sem. Ugyan ma volt létszámellenőrzés, de az volt máskor is és mégsem kellett ilyen korán kelni. Valami furcsa idegesség, kapkodás hullámzott végig az orosz parancsnokságon, de általában a foglyokon is. Így magam sem vagyok kivétel. Valami furcsa, melankolikus érzés van bennem. Hogy mi okozza ezt, nem is tudnám körülírni, azaz egy az oka, hogy nem lehetek köztetek. Igen, bármiképpen akarom magamat megnyugtatni, és minden pesszimizmustól távolodni, mégis eléri az embert és jó ideig fogva tartja, gúzsba köti a lelket. Hogy ne volnék ideges! Úgy jöttem el, azaz davajoztak el, hogy semmi hírt nem tudok rólatok. Annyit már tudok, hogy harcok nem voltak Szeleste körül, az én szeretett kis falumban. Nem tudom, hogy éltek-e, vagy meghaltatok-e? Borzalmas ilyen gondolatok közt élni, ugyan nem is ember él itt, csak egy szám, mert csak számként vagyunk bejelölve, tehát elhalálozáskor vagy szökéskor -pl. 25438. számú fogoly eltűnt, maghalt, vagy megszökött. Kész, ennyi. Hogy élek, az bizony csak Isten akarata rendelte ezt így, mert itt egy betegség egyenlő a halállal. Nincs egy aszpirin sem, sem orvos, sem gyógyhely. Élsz, élsz, döglesz, döglesz, kinek kellesz, vagy kinek hiányzol? Hozzátok szállok most, és lelki szemeimmel nálatok vagyok. Látom szorgalmas életünk, küzdelmeink gyümölcsét, ami máról holnapra kártyavárként összeomlott, eltűnt Pompej módjára. Elsősorban nem tudom, hogy veled te drága asszony, hűséges feleség, példás családanya mi van? Borzalmas még csak rá gondolni is, ha te is részese voltál az orosz megbecstelenítésnek. A legnagyobb értéket törték össze, ami mindenek felett áll. Még ehhez járul egy fertőző betegség, ami orvos és orvosság hiányában végzetes lehet. Félve gondolok erre, hogy Veled is megcsinálták ezt a meggyaláztatást. Nem is szólva, még egy gyermek is legyen ebből a durva támadásból, ami élő bűnként lenni köztünk. Elkeserítenek ezek a gondolatok, amikor a legnagyobb bizonytalanságban kell élni, a nagy távolságban. Látom szenvedéseidet, fájdalmaidat, és nincsen akivel megosszad, nincsen aki rajtad segítsen. Látom kisfiamat, akivel ily korán kellett a savanyu kenyeret megízleltetni. Óh talán jobb itt a fogságomban, hogy nem is tudok Rólatok semmi hírt, mert így legalább él még bennem egy halvány reményi szikra is, hátha nem történt Veletek semmi baj. Látom a kifosztott és megtépett lakásunkat, amit oly sok, fáradtságos munka után rendeztünk be. /Ekkor Szelestén laktunk az iskola épületében-a templommal majdnem szemben. Emeletes iskolám volt, földszinten volt három szobás lakás-az emeleten volt a tanterem 86 gyermekkel, hat osztály egyben, osztatlan állapotban./ Mily sokszor elgyönyörködtünk benne és boldogok voltunk. Te szép ebédlő! Hol van a szép szőnyeged? Hol szolgálsz mást. Ti gyönyörű kristályok, amik oly sokszor gyönyörködtették szemeimet. Van-e poraitokból a szemétdombon? Látom feldúlt vitrinünket, ami szintén eltördelve, mint haszontalan portéka szemétdombra kerültél, aprófa gyanánt elégtél. Ti szép tálak, Rozentál, kik esznek belőletek? Evőeszközök? Az asztalunk ékei voltatok, ha terítve szolgáltatok bennünket. Üres falak kongtok és némán tűrtök, vártok haza, hogy ismét munkám árán bútort kapjatok. Benézni a hálószobába, vagy az én szeretett volt szobámba, ahol még a legénylakás bútorai díszelegtek, ezek a bútorok úgy a szívemhez nőttek, hosszú legényéletemen át. Hová lettek a ruháim, amelynek nagy részét még legényéletem megtakarított gyenge tanítói fizetésből veszegettem? Egy teljes leégés. Mely sok öröm fűződött a rádiómhoz a belőle kiáramlott zene, mosolygóssá tette az egész házat. Írógépeim hol vagytok? /Kettő is volt./ Mily boldogság volt, amikor régi álmom teljesedett, hogy saját írógépemmel írhatok. /Egy nagy Mercedes és egy kisebb Olimpia írógépem volt./ Hol van a Mérai-Puch motorom, amelyen oly sok kirándulást tettünk meg. És hol vannak azok a sok-sok apró értékesebbnél értékesebb emléktárgyak, amelyek úgy hozzám nőttek. /Ausztriai, németországi, olaszországi utazásaim során gyűjtögettem./ Tizenöt éves verejtékes munka hozománya elszállt, köd előtte, köd utána. Elveszett mind-mind. És miért? Mert egy léha rendszer makacs vezetői elhibázott politikája kárhoztatott minket erre a meg nem érdemelt sorsra, kis embereket, akik csak szenvedő alanyai mindig a közösségnek. Mint filmszalag futkároz bennem a képsorozat, és néha jobban elkeserít, mint máskor. Szeretném mielőbb a romokon újra felépíteni családi otthonomat. Bízom az új szellemben, a jó Isten segítségében, hogy haza segít. | |
