Háborús bűnösök sorsa

Kirabolt és feldúlt családi fészkeket, leégetett üszkös történelmi örök értékekkel bíró kulturális intézményeket, templomokat, menekültek, kisgyerekek árokszéli sírását, de csak azért az ő piszkos, és aljas életüket tovább tarthassák a hatalom zsámolyán, s hogy a magyart futóbolonddá tevő német had győzelmeinek koncain arányosan civakodjanak, lakmározhassanak. És most itt én sokad magam, aki csak köpni tudott ezen rendszerbe és csak gyűlölettel nézte uralmukat, mint tehetetlen csak az erőszaknak engedve néztem a pusztulásba vezető uralmukat, bár ahol lehetett ellentámadásba mentem, most ezeknek bűnei miatt itt a kirabolt, vörösre sírt szemekkel, távol családomtól, hazámtól, falumtól távol kell lenni. /Bűzben, nyomorban, megtetvesedve, éhezve és szomjan./ Nem valami kulturális emberi sorsban, bizonytalan időkig, bizonytalan célzatossággal, bizonytalan eszközül, minden otthoni szeretet melegség nélkül itt élni testben lélekben veletek lenni drága szeretteim, ez egyenlő" az akasztófán agonizálóval. Sem a földön, sem az égben. Nagy lelki összeszedettség, Istenbe vetett hit ad csak erőt, hogy itt élhessen az ember.
Most is felhangzott a májusi litánia, lélekbe markoló áhítata ad megnyugvást a felviharzott lelkeknek.
Na és mi van a háborús bűnösökkel? Hol vezekelnek?
Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Sok ezer drága magyar vére kiált fel az égbe büntetésért, sok kis magyar árva eszi a keserű kenyeret, sok ezer szép családi élet lett boldogtalanná, a háborús bűnösök zabolátlan egyéni hiú érdekek hajszolásának, uralmi vágyának kielégítésében. Mi kis emberek tehetetlenek voltunk velük szembe, mert minden városban nagyobb helyen akasztófa hirdette a hűtlenek jutalmát, vagy puska ontotta ki életüket. Amikor pedig a legelső alkalom volt, egyénileg /több katona beosztottammal együtt/ döntöttem sorsom, azaz sorsunk felől, azonnal átállottunk az orosz táborba. Nemcsak magam vettem részt ebben az elhatározásban, hanem a 3/I. zászlóalj nagy része.
Ennyit tehettem, meg is tettem.
Ha ez az átállás a nemzet vezetői által annak idejében, 1944. márciusában, vagy, ha még Horthy októberi puccskísérlet idején, akkor az országnak nagy részét megmenthette volna.

/1944. március havában szállta meg a német hazánkat./ A szép Budapest romhalmaz lett.
Látod édes fiam az önző egyéni érdekeket hajszolók, mily károkat tehetnek a nemzet testében. Óriási sebet ejtettek, amelynek fájdalmában már neked is részesülni kell, pedig alig vagy még kettő és fél éves, mert tagja vagy ennek a nagy közösségnek, amelynek testében te is egy kis sejt vagy.
Hisszük, hogy ez az utolsó becsapás lesz és többet ennek a nácizmusnak nem fogunk hinni, hogy ismét temetővé varázsolja ezt a gyönyörű virágos országot.

Egy napi élet lefolyása a lágerban.
Nyomor a köbön. Harc a morzsákért


Fogsány, 1945. május 28-án.
Édes Angyalkám!
Egy napi életet írok le most, hogy mivel is töltjük időnket /kb. 3000 tiszt/ itt az orosz hadifogságban, a jelenben még román területen gyűjtőtáborban Fogsányban. Nagyon mozaikszerű kép tárul itt az ember szeme elé. Mindenki csinál valamit, mintha egy nemzetközi vásáron lenne az ember.
Reggel öt órakor van ébresztő. Ez orosz időszámítás szerint hajnal 3 óra. Egy kicsit kora, de ezt is meg lehet szokni a rabságban. Mindjárt felkelés után kezdődik a munka. A priccsnek a rendbehozatala. /Itt meg kell jegyeznem, hogy a priccsen alattunk semmi, de semmi sem volt –tiszta deszka -, igaz puhafából, ezért keletkezett a csípőmnél, mind a kettőnél két nagy kék folt, ami nem múlott el évekig. A rajtafekvés nagy nyomása folytán keletkezett. Takaró egy pokróc, ezt igyekeztem alám is és fölém is helyezni. Fejrésznél egy hátizsák van némi kis rongydarabokkal, és egy tégla, amit a fejem alá teszek éjjelre. Ez a kis vánkosom. Ahogyan írtam már egyszer, a priccsen csak oldaltfekve férünk el. Hanyatt fekve nem lehet feküdni, mert akkora hely nincsen, így bizony az én seggem a szomszéd ágyékában, a szomszéd az én ágyékomba fészkeli be magát. Borzalma érzés, még borzalmasabb a bűz, melegség, izzadság./
Ez már gyorsan megy, csak a pokrócot kell felhajtani a fejrészhez, a hátizsákra és kész. Most jön a neheze. Ha mosakodni akarok, akkor nagyon kell sietni a csaphoz, ahol már legtöbbször 200-300 fő szorong egy sorban, várja, hogy egy kis vizet felvételezzen a kulacsába, vagy a csajkájába. Van, amikor jut víz, van, amikor hiába vártam, elzárták a csapot.
Mosdótál, vagy ehhez hasonló valami eszköz teljesen ismeretlen fogalom itt. A mosakodáshoz kell egy második is, aki mosakodni akar, mert az egyiknek önteni kell a másik tenyerébe a vizet. Mindennap nincsen mosakodás, mert vízhez nem lehet jutni minden reggel. Vannak öregek, rossz alvók, akik már ébresztő előtt sorba állnak és csak így juthatnak vízhez.

Magam részéről is csak hetenként talán kétszer jutok ehhez a fenséges élvezethez, hogy leöblítsem magam vízzel, egy kulacs erejéig.
De alig, hogy a mosakodás megtörtént, már történik a sorakozó a reggelihez. Ki-ki fogja a maga étkészletét, ami a legváltozatosabb képet adja. Van itt csajka, konzervdoboz, lábas, bádogedény, kulacspohár stb. Nekem is egy ovális bádogedényem van /de ez már a harmadik/, mert sajnos itt is lopnak. Ötven pengőért csinálták ezt az edényt.
A sorban állás sokáig tart. Századonként áll fel a tábor, ki-ki a maga századába keresi meg a helyét.
Én a hetedik századba tartozom. Nagy nehezen megindul az eleje a soroknak. Mindennap más-más század kezdi az ételosztást, azaz a kapást. Bizony, ha a legénység kezdi a reggelizést, több mint egy órát kell várni mire a századunk osztásra kerül.
Ezen időt beszélgetéssel töltjük ki. Találgatjuk, hogy mi lesz a reggeli. Nem nehéz kitalálni, mert még ezideig négyféle eset volt az ételneműkben. Bab, vágott borsó, kukorica, krumpli, ez mind leves formájában. Itt zömmel ezideig krumpli ment, de már vegyesen kapjuk a többit is. Legszívesebben eszem krumpli levest. Természetesen van idő, hogy haza is gondoljunk, hogy mit is szoktunk otthon reggelizni. Ilyenkor úgy csinálok, mint a porban megfürdött tyúk, megrázom magamat, hogy teljesen elhárítsam magamtól ezt a régi luxust.
Már közeledünk a kondérhoz. Háromszor kettős sor alakul ki. Kezdődik a találgatás, hogy hová álljunk? Melyik sorba menjek, hol kapok kiadósabb adagot. Mennyiség mindenütt egyforma, mert a merítő űrtartalma egyenlő, kb. 7 dl., csak az a különbség, hogy hol merítenek sűrűbb levest. Ugyanis az alja tartalmasabb, mint a puszta lé. Ez szerencse dolga. Általában egyformán kap mindenki, de osztás után mégis hallani, na most én jól kaptam, vagy lesújtó nyilatkozat: az enyém üres!

Mostanában a levesbe kellő mennyiségű vöröshagymát is belefőznek. Valamikor még csak nézni sem bírtam a főtt vöröshagymát, most drága csemegeként eszem, ha belekerül egy a levesembe - egy kis undor kísérlet mellett. Kanalam nincsen, mert ami volt, azt is ellopták. Szürcsölve iszogatom egy fél adag kenyér majszolása közben /10-15 dkg/. A sűrűje marad utoljára, amiben látni valami húsfoszlányokat is, ami csak jelzi, hogy hús is lehetett benne. /Hová lett?/
Egy kicsit korai a reggelizés. Soha életemben nem szerettem korán reggelizni és főleg reggel fél öt órakor. Kezdetben sokat mérgelődtem ezen a hülye napi beosztáson /De miért legyen a hadifogolynak kedvező?/, de most már nem törődöm vele. Evés közben itt-ott felhangzik egy-egy közbekiáltás, hagyma, bab kinek kell? Vagy fordítva, bármilyen mennyiségben a maradékot átveszem.
A reggeli befejezése után kezdődik a kenyérosztás. Elméletileg naponta 60 dkg. kenyeret kellene kapni, de ez ingadozik egészen lefelé 40 dkg-ig. Ki-ki a számának megfelelően sorrendben kiválasztja a kenyér adagját. /Mindenki kap egy számot, és ezt kell betartani a választásnál és az, mindenkor a sorrendben váltakozik./ Meg is csipkedjük hamarosan a kapott kenyérkét, bizony gyorsan el kell tenni, mert egykettőre elfogyna. Van, aki mindjárt meg is eszi, van aki csak a felét, van aki elteszi. Én elteszem, mert egy adag kenyérrel mindig előre vagyok.
Hamarosan el is kell hagyni a barakkot. Óránk nincsen, de ilyenkor magyar idő szerint kb. 5-6 óra van. Minden reggel gyönyörködünk a napfelkeltében.
Cigaretta füstje mellett mindenki megy a maga helyére. Ez mind attól függ, hogy meleg várható-e, azaz napra kell menni, vagy sem. Mert ha valami forró napra kell számítani, akkor az árnyékos helyért valami rettenetes közelharc indul meg. Sajnos ez nem nagy hely az udvari részben. A tábor fala által van csak árnyék az udvarban, ahol igen zsúfoltan kb. 600-an férhetnek csak el.

Nem hiányzunk otthonnak, kikapcsoltak az ország vérkeringéséből

A többi a napra szorul, ahol égető, perzselő a hőség. Ingre, gatyára vetkőzve is borzalom a román alföldi hőség, víz nélkül. Magam részéről, ha lehet árnyékos helyet választok ki. /Már kialakult köztünk egy-két baráti családiasság. Mindig gondolunk egymásra helyfoglalásnál stb./ Itt van Dr. Mozsolics Bandi hadnagy is /vasvári fiú/. Vele összedolgozunk a helyfoglalásnál. Mit csinálnak a foglyok? Érdekes kép tárul elénk ilyenkor. Zömmel alusznak. Kis csoportok alakulnak, a csoport közepén sakk, amit a foglyok maguk faragtak már fogságuk alatt. Nagyon szép, művészies figurákat lehet látni. Egy része játszik, másik része csak nézi. Sok fogolynak a kezében könyv van, olvas vagy tanul. Itt-ott oroszul tanulnak. Magam is szereztem egy orosz szótárt és tanulgatok. Faragó embereket lehet látni, ki kanalat, pipát, szobrot farigcsál. 3-4-es csoportok alakulnak, akik csak beszélgetnek. Egy szófoszlányt el is kapok: az őszre hazamegyünk, ez az optimista, hívő részleg. De van egy másik részleg, pesszimista, aki nem hisz a hazatérésben. Magam részéről hiszem, hogy egykor hazamegyek. Látni egyedül, magával foglalatoskodókat, akik csak a földet nézik, és nem csinálnak semmit. Ez a semmittevés a legrosszabb. /Itt jegyzem meg, hogy itt van Kozák Feri bácsi volt sárvári igazgató kántor, még egy utolsó igazi szimfónia cigarettát adtam neki./
Van egy nagyobb csoport. Hallgatódzom. Valaki újságot olvas. Mindenki csupa fül, mit lehet a hazajutásunkra kiértékelni. Habzsoljuk a sorait, de részünkre vajmi kevés, azaz semmi vigasztaló. Mintha nem is lennénk, kikapcsoltak bennünket az ország vérkeringéséből. Elfelejtettek. Egyenlő a végzettel.
Látni a mosó helyén, akik a ruhájukat mosogatják kevés vízben. A jelenben rajtam is már egy hónapos alsó van. Nem volt mosva és nincs is rá mód, hogy kimossam. Büdös, piszkos már az alsóm.
A törzstisztek asztalánál sakkozó, kártyázó, olvasó tiszteket lehet látni.

Jönnek a feleségek látogatóba. A lágeri élet. Éjjeli hordó szerepe.
Éjszakai szükséglet elvégzésének szomorúsága. Latrina leírása


/Ezek a törzstisztek már idősebb korúak és bizony, ahogyan kiestek a napi kényelemnek teljes kiszolgálásából, oly hamar itt, ebben a környezetben, amikor magukra lettek hagyatva, elvesztették az életfenntartáshoz szükséges életeltartást. Lejárt a szavatossági idő, és bizony a máz lekopott, nagyon tehetetlenekké váltak./
Van itt egy igen érdekes esemény is. Vannak bátor asszonyok, akik idejönnek messziről, hogy urukat, férjüket megláthassák. Erdély részeiből többen jöttek már, nekik alkalmasabb a közlekedés. De volt már itt kecskeméti, kapuvári, pécsi asszony is. Látogatásnak nem mondható, mert kb. száz méter távolságából kiabáltak egymásnak a hozzátartozók, mert a hatalom nem engedte meg a közvetlen találkozást. Kettő-három napot is itt töltöttek az asszonyok. A sok könyörgésre sikerült az orosz parancsnokát meggyőzni arról, hogy a hozott kis csomagot átadhassa szeretett férjének, vagy fiának. /Szomorú viszontlátás./ Természetesen én ilyen látogatásból nem kérek. Ezt a fájdalmat nem tudnám elviselni. Így édes anyukám, inkább a fényképedet nézegetem, csókolgatom, minthogy háromszoros drótkerítés legyen a válaszfal köztünk.
Igaz, egy kis csomagot elfogadnék, de talán éhen nem halunk. Egyébként állandó mozgás van ezen a szűk táborterületen, hangyaboly-nyüzsgés van. Így telik el a délelőtt. Orosz idő szerint kettő órával van előbbre állítva az óra. Fél kettő óra körül lehetett menni a barakkba. Orosz idő szerint ez az ebédidő, de ebéd nélkül. Ilyenkor, akinek amije van, azt eszegeti. Megmaradt darab kenyeret, továbbá a tegnapról félre tett kanál cukrot. Magam is egy kanál cukrot nyalogatok a kis kenyeremmel, lassan, de nagyon lassan eszegetem, hisz normális körülmények közt egy perc volna a szükséges idő, de még egy fél óráig is majszolgatom. Had fáradjon el a rágóizom, a nyálkamirigyek kiürülnek, jelentkezik a fáradtság és ezzel befejeződött a telítettség érzése. Mindezek után az üvegkulacsomból nagyot húzok, megitatom Jézus nevében, vége az ebédnek.
Ily jó ebéd megérdemli az alvást. /Majd talán az álom nem lesz hozzám ilyen fukar, pótolja a hiányokat.

Egy-két órát alszom. Május van. Pap is van köztünk. Minden délután a barakkban májusi litánia van. Könnyes szemmel mondom magam is a könyörgést, belefoglalva titeket is édes Angyalkám és drága kis fiam. Sokszor úgy elsírom magam, mint egy kisgyerek.
Jön a kenyér, cukor, dohányosztás. A kenyérosztás, az magában egy színdarab. Az éhes proletárok a kenyérért eltátják a szájukat, és csak néznek és nagyokat nyelnek, ha van nyáluk. Még leírni is nagyon nehéz ezt a kenyérosztást. Jaj, ha az egyik részleg nagyobbat kap, vagy uram bocsá kisebbet. A cukorosztás már kisebb hanggal történik, mert ott egy lapos evőkanálnál több nem juthat. Dohányosztás is elég csendben folyik le, kb. fejenként 5-6 cigarettára valót kapunk. Mostanában mahorkát kapunk, de nem magyarnak való.
Osztások után kezdődik a vacsoraosztás. A vacsora kiosztás a reggelihez hasonlóan játszódik le, sorakozás, várakozás, idegeskedés, stb. Vacsora után az ismerősök összeülnek és beszélgetnek. Magam is az ismerősök körében töltöm az estémet, megbeszélve a tábor napi élményeit. Erhákkal, rémhírek, megtárgyaljuk, de csakhamar az otthoniakkal és csak róluk beszélgetünk. Mit csinálunk először is ha hazamegyünk, mit eszünk először? Lebukott a nap a Kárpátok mögött, otthon még látni, de nekünk aludni kell menni. Kezdődik a mi Urunk iccakai kínszenvedése. Pl. éjjel nem lehet a szokott nagy latrinához menni, hanem a barakk ajtaja előtt egy nagy hordó van, és abba kell kakálni és pisilni. Bizony nem könnyű, mert székre kell felállni, és úgy belecélozni. Amikor hasmenéses iccaka van, egyszerre tízen is ott jajgatnak és bizony, nem tudják magukat tartani, ott a helyszínen összefossa magát, és most a kezével igyekszik a felesleget letörölgetni magáról. Papír az ismeretlen, luxus, víz nincs, aki pedig felkerül a hordó szélére, bizony többször felordít a társ, ne az én gatyámba fossál, mert nagyobb a nyomás, tehetetlen önmagával szemben és van káromkodás, de mi van azután.

Borzalmas iccakák, nyomor. Büdös a környék, és hogyan fekszik le az ilyen és a szomszédok?…
Itt emlékezem meg a latrináról is, hogyan is nézett az ki.
Kb. ástak 4-5 méter mély, 10-15 m hosszú gödröt a földbe, ami 4-5 méter széles. Bizony ez magában nagy volt, de mi ez 5-8- ezer embernek. A tetejét lepallózták úgy hogy kis rések maradtak, akkorák, hogy felé guggolva beletalált a könnyebbülést kereső fogoly. Egyszerre kb. 50-70 fogoly mehetett e nemes látványkeltő helyre. Bizony elsőben látni e szokatlan és ritka látképet, ennyi meztelenséget és nem felemelő érzést. Ez teljesen nyitott volt, tehát sem oldala, sem teteje.
Bizony, kezdetben ötször-tízszer arra igyekeztem menni dolgomat elvégezni, de a borzalmas látvány visszariasztott és csak eltűntem, de amikor már nem bírtam várakozni, nem számítva , gyerünk. Honnan fúj a szél? Melyik lyuk nincsen leszarva, stb. Most a legmegdöbbentőbb. Van, aki nem tud felállni, mert oly gyönge, elesik, szaros lesz. Nincsen papír, van aki a zsebkendőjét használja fel és teszi el a zsebébe, talán majd egyszer kimossa. Na nem sokáig lett elég ez a nagy üreg, már mellette ugyancsak ássák a szomszédságban ilyen hatalmas méretben a következő gödröt és vagy átengedik a folyó aranyat, vagy ezt paralel üzemeltetik. Itt kell megjegyeznem, hogy aki ebbe a latrinába beleesik, az többet élve nem jön ki belőle, hiszen 5-6 méter mély. Oly hírek is támadtak, hogy a németek a saját kommandójukat, aki a táborban kegyetlenül nyírta a németeket, egy német őrmester volt, jól ismertem. Állítólag egy éjjel beledobták ebbe a latrinába. Onnan pedig kiút nincsen. Talán utólagosan mondom, meg is érdemelte, mert az a szerencsétlen német közbaka, ha már háborúba kellet, hogy menjen, nem tehet mindenben eleget, és itt a fogságban, mint ahogyan a halálban már nem kell tovább szenvedtetni a népet. Nagyon goromba fráter volt. Nádpálcával verte saját német testvéreit.