 |
    |
 |
Szomorú hadifogolynak lenni. Nincs víz, WC papír hiány Fogsani /ma így találtam meg a térképen/ 1945. május 25-én. Édes Fiam! Hadifogságom élete ezalatt átélt élményeket tovább folytatom. Amiben talán Ti most, ha másban nem is, de vízben biztosan bővelkedtek. Kútjaitok jók és annyit használhattok el, amennyi tetszik. Fogságunk napjainak hangtalanságát még fokozza a nagy vízhiány. Ez nem azt jelenti, hogy nincs egy Balaton, egy Duna, Rába, amiben fürödni lehet, vagy nincsen fürdőszoba, hideg, meleg zuhannyal. Ez igen nagy kincs volna itt, s igen meghatványozná az életünket, szomorú napjainkat. Nem erről van szó. Sokszor annyi víz sincs, hogy kiszáradt torkodat pár cseppel megharmatozd. Ez igen elkeserítő helyzet. Egész harcot kell folytatni, amire sikerül egy kulacs vizet, vagy sokszor csak egy kulacs aljával valót szerezni, kiharcolni. Mosakodás az már ünnepi számba megy. Ruhamosás az meg teljesen ismeretlen fogalom. Már egy hónapja nem jutottam ruhamosáshoz, mert annyi vizet szerezni egyenlő volna, ugyanannyi aranyat szerezni. /Borzalmasan koszosak vagyunk, a WC papír itt teljesen ismeretlen fogalom, nincs papír. A papír valuta és főleg nagyon drága valuta. Egy alkalommal lisztet zsákoltam papírzsákokkal. Sikerült egy-két papírzsákot elcsenni. Ezt a zsákot felapróztam megfelelő nagyságokra. Áruba bocsátottam, jól éltem, mert jött valuta, kenyér, cukor. Hogyan lehet itt vízhez jutni? A táborban vagyunk kb. 5000-en. Ennek a tömegnek a vízszükségletét egyetlen csap látja el. De ez is akkor folyik, ha az itteni konyha és a nagy péküzem megkapta a maga szükséges vízmennyiségét a főzéshez és a sütéshez. Így a csapunk inkább nem folyik, mint folyik. A napi normális vízszükségletünk 5 liter volna, amiben benne van a napi 1 liter ételhez szükséges víz is, 3 liter a mosakodáshoz és mosáshoz, 1 liter az iváshoz. Ezzel szemben van nap, amikor teljesen, ha kapunk összesen fél liter vizet. Itt a román alföldi hőségben nagyon sokat szenvedünk vízhiány miatt. Leginkább reggel és este van vízosztás. A láger élet durvasága, idegesség, hőség a lágerban. Harc a vízért A csap mellett 4-5 nagy hordó áll, amikor a csapból folyik a víz. Ha ezek megtelnek, akkor a ”davaj” egy nyélre erősített merítővel kezdi osztogatni a drága nedűt, a már hosszú sorokban tolongó népezreknek, a davaj nagyon vigyáz arra, hogy nehogy valaki sorban állás nélkül juthasson vízhez. Ha valaki mégis megpróbálkozik sorban állás nélkül vízhez jutni, hangos, ha kell durva, sértegető ocsmány szavakkal halmozzák el a fogolytársak, hogy az illető legjobb, ha hamarosan elhagyja a vízszerzési területnek a környékét is. /Borzalmas a léthez való kapaszkodó ösztön. Ölni tudna./ Van, amikor szerencse van a vízbeszerzés körül. Elég néha egy órát állni és már vizet kapott. Van úgy, hogy 3-4 órán át kell álldogálni, várni a tűző napon, és mégis mire célba érne, a csapból nem folyik a víz és beszüntették a vízosztást. Meddig kell még várni, a kínzó szomjúságot nincs mivel csillapítani, mi lesz? Kezdődik az éjjel lesben állás a vízért. Magam is, ha éjjel felébredek, fogom az üveg kulacsomat és az evőcsészét, - na most talán teleszívom magamat vízzel. Nagy reményekkel indulok el a priccs harmadik emeletéről. De csakhamar hangos szavakat hallok: csak egy óra múlva lesz víz, hangzik a ”davaj szájából.” Na ez nem sikerült. Egy csöpp nyál sincs a számba. Egész nap nem ittam vizet. Ha most lefekszem, elalszom, megint nem lesz víz. Sokan vagyunk így. Leülünk egy padra és várakozunk engedelmesen. Várjuk a jószívű davajunk engedélyét, amikor majd megtűri a vízmerítést. Így sikerült hosszú várakozás után annyi vizet szerezni, hogy egy kulacs megtelt. Jót húztam belőle. Reggel meg szereztem egy evőcsésze vizet mosakodásra. Tegnap borzalmas portenger volt itt a láger területén. A szerzett vízzel sikerült sok piszkot lemosni rólam. Nagy a boldogság. Látod kis fiam, ami máskor nem jelentett kincset, most ez nekem az aranynál is drágább kincs. De úgy látom, ahogyan aranyat nem tudtam szerezni, úgy most nem tudok vizet szerezni. Hogy mi teszi boldoggá az embert, ez nagyon változó. Most a jelen pillanatban három dolog: hazamenni, jóllakni, és megfürdeni. Mivel az első kettőre kevésbé van kilátás, legalább a harmadikban bővelkednénk. Kaptunk is ígéretet az orosz parancsnokságtól, hogy kapunk külön főcsapot és bőven lesz majd víz ”bugyit”.... Ez nagy sorsfordulatot hoz számunkra. /Utólag, sohasem lett főcsap, míg ott voltam szenvedtünk vízhiányban./ Háromszoros drótkerítés. Késői leállás Fogsány, 1945. május 26-án. Édes Angyalkám! Nem egyforma megnyugvással telnek el napjaim. Vannak napok, amelyeken fogságomnak a sorsát teljes megnyugvással veszem, de vannak napok, és ezek vannak többségben, amikor vesékig hat, kínoz, gyötör a háromszoros szöges drótkerítés. Ordítani, vicsorogni kívánok – feszültség - vért izzadni tudnék, nem könnyeket ejteni, mert az már enyhültebb fájdalmak gyümölcse. Mint a ketrecébe zárt oroszlán dúlni-fúlni, melankolikusan tipródni, és gyűlölni, mindazokat, akikért ide kellett jutnom. Ilyenkor szeretnék vakond lenni, ügyesen a drótkerítés alatt átfúrni magam. Nem szeretem nézni a repülő madarat sem, mert minden veszély nélkül keresztül repüli ezt az élőkrematóriumot, ravatalozót, mert ahogyan itt halnak, pusztulnak a hadifoglyok, csak látszatban vagyunk még élők. Ki tudja holnap, melyikünk bukfencezik fel. Minden bánt ilyenkor és kerülve kerülök el mindenkit, ne hogy lehangoltságommal mások kedély állapotán is rontsak. Bánt ez a fogság! Bánt, hogy egy ország hivatott vezetői, akik hivatva volnának az ország politikai, gazdasági, erkölcsi nívóját helyes politikai szimatjukkal, helyes útra terelni, és minden honpolgárnak nagyobb boldogságot teremteni. Ehelyett egyéni elvakult, hiú, önző egyéni érvényesülés előrehelyezésével elveszítve a józan paraszti észt, szövetkezik egy előrelátható bukó félben levő, Magyarországot több esetben letipró és elnyomó német fasizmushoz, amelynek csak egyetlen célja volt, hogy az ő imperialista törekvésének hanyatlása folytán, nálunk még találjon valami kielégülést rablásban, robbogatásban visszavonuló hadserege. Mindenki által már érezhető volt, hogy a német veszett csatát folytat, mégis a magyar vezető bérencek pillanatnyi hatalmi bársonykötőnek örülve, nem akarták meglátni magyar véreinek pataknyi vérkiontását. | |
