 |
    |
 |
Fekete szds. Készülődés a megadásra Ezt magam is éreztem, de nagyon érezted Te édes Angyalkám. Németország sorsa megpecsételődött akkor, amikor Sztálingrádot feladta. Ekkor jelentkezett túlsúlyban a látszat, hogy Németország elveszítette ezt a nagy imperialista önző, habzsoló, farkas mohóságát. Németországnak ez a nagy önző mohósága, ”übermensch” rabló magatartása teljesen meggyűlöltette magát, saját önmagukkal és másokkal. Velem együtt az ország nagy százaléka inkább a németek ellen, mint az oroszok ellen harcolt volna. Sokan vártuk is az alkalmat és ez a magyarázata annak, hogy nagy örömmel fogadtuk Horthy kiáltványát 1944. október 15-én /ekkor én a csongrádi műút torkolatánál, Gátér község, azaz tanyán voltam Szinay szds. zászlóalj-parancsnoksága mellett, mint zászlóalj segédaltiszt/. De sajnos ez a puccs sem sikerült. Ezen előérzetek mellett vártam az alkalmat, hogy mikor állhatok át. Már korábban kijelentettem, hogy én a németekkel nem harcolok. A 20 hadosztály 3/ I zászlóalj feladatott kapott 1945. április 2-án Károlyfalva Királyfalva határában védelemre rendezkedjen be. /Fekete Pál szds. zászlóalj-parancsnok. /Velem voltak Szelestéről Asbóth Bandi és Asbóth László iskola ig., akik könyörögve kértek annak idején nekem, hogy had vonuljanak be katonának. /Ezt az alkalmat találtam első és utolsónak, hogy a régi átállási tervemet keresztül vigyem. Ezen gondolatommal megegyezett Dr.Vencel István zászlós orvos /állítólag Csepregen volt/ vele együtt terveztük ki a szökést. Egy vend családnál laktunk, akik ezen tervünknek a keresztülvitelét tanácsaikkal elősegítették. Ezen gondolathoz csatlakozott Zsáki Mátyás főhadnagy is, az egész nehézfegyver századával együtt. Dr. Vencelnek és nekem már civil ruhám is volt /úgy emlékszem Pista szüleinél voltunk Csepregen??? - nem tudom, és ott tettük a csomagunkba a szükséges holmit a szökéshez./ Egész nap tájékozódtam a határon. Egy magaslaton voltam és onnan érdeklődtem az egyes templomtornyok iránt, hogy tudjam, hogy merre is kell menni. Április 3-án este van. A zászlóalj-parancsnok Fekete Pál százados valahogyan ezt megérezte, hogy mi mivel foglalatoskodunk. A szökési terv kész. Végrehajtás Engemet magához hivatott és lelkileg erősíteni akart, hogy ne búslakodjam. Nagyon bántott, hogy nem lehettem a családom mellett, amikor legjobban kellett volna. Esős este lett. Az együttes szökési terv kész volt. Zsáki főhadnagy egy oroszul tudó embert átküldött az oroszokhoz, hogy beszéljen az orosz parancsnoksággal, szökési, azaz átállási tervünkről. A legénység is már tudatva volt, hogy az éj folyamán változás lesz. Mindenki csak félálomra hajtotta le a fejét, mi pedig lüktető szívvel vártuk a hírnök jöttét, aki kb. 22 óra tájban meg is érkezett. Megtalálta az orosz parancsnokságot, egy orosz százados, aki igen nagy szeretettel fogadta hírnökünket, akit megkínált cigarettával. A hírnök előadása után adott az orosz százados egy írást, hogy örömmel fogadja a magyarokat, jöjjön át kettő tiszt, akivel megbeszéli a részleteket. Zsáki főhadnagy és Gyulai el is indultak, hogy diplomáciai összeköttetést felvegyék az orosz parancsnoksággal. Nagy volt az izgalom az iccakában, mi lesz a sorsunk /ha nem sikerül itt lesz hadbíróság, kivégzés a szökevények sorsa, ha szökés közben az orosz valami rosszat sejt a szándékunkban lövetni fog ránk. Erre a magyar részről is lőni fognak, kettő tűz közé szorulunk és döglünk. Mi lesz?.../ 23 óra 30 perckor, mint zászlóalj-segédtiszt főhadnagy rangban a parancsnokságon vagyok, már a magyar zászlóalj-parancsnokságon Fekete Pál századosnál, ahol kezembe adja a másnapi visszavonulói vázlatát. /Borzalmas érzések mellett kellett ezt nekem megjátszani, hogy a legkisebb gyanút se keltsem terveim másáról/ Ekkor már tudtam, hogy visszavonulás másnap, de nem nyugat felé, hanem vissza kelet felé, mi német honba nem megyünk, megyünk az orosz hadállás felé. Ezen időközben nagy puska-tüzelést lehetett hallani. Féltem, hogy vagy a sajátunk vagy az orosz tüzelt a békedelegációra. Hazamentem a parancsnokságról, megkaptam a visszavonulási parancsot, azaz a vázlatot. Kettős tűzvonalon való átkelés Nagyon kínosan teltek a percek, órák. Az eső jól esett. Legényemmel Ferenci Lajos Nagypiriti lakós, előkészítettük a szökési csomagot. Lefeküdtem ruhástól. Minden kis hangra felfigyeltem. A zászlóalj-parancsnok keresi a nehézfegyver század parancsnokát, aki jelenben követségben van az oroszoknál. Nem találják sehol. A lovak szabadon járnak az udvaron. A legénység érdeklődik az indulás felől. Éjfél után három óra tájban visszajön Zsáki főhadnagy és Gyulai, kezükben az írás, hogy mehetünk. Hamarosan kellett dönteni, mert a virradat is közeledett. Mindnyájan vettük a felszerelést. A legénységet értesítettük az indulásról. Nagy vállalkozás. /Zsáki érkezése után hamarosan elmondta, hogy mit látott az orosz parancsnokságon. Egy százados földes kunyhóban, az asztal alatt egy gyertyafény mellett. Előtte egy közönséges iskolai atlasz, semmi cécó, egyszerűség, sőt nyomorúság, primitívség, lesújtó a látvány./ Megdöbbentem először az indulás pillanatában. Kettő tűzvonalon átmenni. Ha a sajátunk észrevesz, tüzelni fog ránk. Erre tüzelni fog az orosz is, gondolván be akartuk csapni. Kettő tűz közé kerülni, egyenlő a halállal. Életem egyik legizgalmasabb percei voltak. Majd egy század gyülekezett össze. Indulunk nagy rendben kb. 7 tiszt 100 legénység. Tekervényes utakon át, kikerülve saját ellenállású vonalunkat, figyelve a csendre meneteltünk. Már tovább mentünk a sajátunkon. Most hátba ne lőjenek. Egy patakon át lefektetett pallón megyünk át egyenként. Csend van mindenütt. Hamarosan odaérünk az orosz parancsnokságra. Ezen időközben Zsáki főhadnagy elmondja, hogy egy szalmatetős házban találta meg az orosz századost. Túlzsúfoltan fekve, állva, ülve voltak a szobában. Egy lámpa pislákolt az asztal alatt, s ennek a fénye világította meg az oroszokat. Igen barátságosan fogadták őket. Cigarettával kedveskedtek. Majd egy közönséges iskolai atlaszt vett elő és azon kért tájékoztatást, hogy hol vannak? Az első találkozás az orosz parancsnoksággal. Szomorú találkozás, az első szajrézás. A részeg igaza Kettő piros vonal volt meghúzva, és mondá, itt támadunk, és mindent szétvernek. Természetesen ilyen kis térképen nem lehet megtalálni pontosan a helyet. Kérdezte az orosz százados, hol van a német határ. Mutatta Zsáki neki a vastag piros határvonalat. Tetszett az orosz századosnak. A géppisztolyt nem vették el, engedték hordani. Egyébként igen keleti szag töltötte be az egész hajlékot. Ezen idő alatt sztoj! Hangra figyeltünk fel. Egy orosz őr tartóztatott fel bennünket. Kiáltjuk feléje, hogy magyarovszik-dobre, és int, hogy menjünk. Leírhatatlan érzések vettek körül. Sok hülye német és nyilas propaganda teljesen megtévesztette az embert. Magam előtt látok egy házat, egyszerű szalmatetős, ahol az oroszok álltak és ki-be járkáltak. Minden orosz örült nekünk magyaroknak, de keresték a németeket. Nem bántottak bennünket. Jöttek, néztek bennünket, mint nagy látványt. De már furcsának véltem, mert az orosz százados nem jött üdvözölni bennünket. Rövid idő után kértek bennünket, hogy a fegyvereket tegyük le. Tőlem elvették a pisztolyt, látcsövet /nagyon sajnáltam, szerettem volna megtartani, azaz hazamenteni/. Kérdezték, hogy hol vannak a németek állásban. Megígérték, hogy magyar állásra nem lőnek, csak a németekre, azon oknál fogva, mert az ottmaradt magyarok is át akarnak jönni. Ettől kezdve megkezdődik a ”szajrézás” és mondván ”pasli domó”. A vége fogság lett.... Fogsány. Minden igazolás, hazaengedés propaganda volt. Mi először hittünk az orosznak, hogy igazolnak bennünket és engednek haza. /Amikor egy alkalommal hajtottak bennünket, találkoztunk egy részek orosszal, az nyíltan megmondta nem megyünk haza, hanem ”davaj Szibéria-roboti”. Neki lett sajnos igaza./ Találkozás a propagandával Fogsány, 1945. május 24-én. Édes kis Fiam! Leveleim után most megírom a második propaganda előadást, amit itt a táborban kaptunk. Nagy igyekezettel gyülekezett kb. 1000 tiszt a nagy autógarázsban, hogy szomjas lelkére megtalálja a harmatos hajnalt. Ugyanis a tábor lakóira mindinkább ránehezedik a hazavágyakozás vágya, s mindenben keres valamit amiből akár optimista, vagy pesszimista énjét táplálhatja. A tiszti énekkar nagyon szépen énekelte az ”Internacionálét”. Majd egy civilbe öltözött elvtárs köszöntött bennünket. Bemutatkozott, mint csongrádi magyar bádogos, aki igazolva találta magát és az egész kommunizmus életre hivatottságát. A múlt a múlté, hibáit eltemettük, drágán megfizettük, okulni kell belőle, különösen a jövőnket figyelembe véve, az egész magyarságot és hazánkat. A német elhatalmaskodó imperialista állam teljesen elbukott. Nem lett volna hivatva arra, hogy megalakítsa a demokratikus államokat, mert minden államot csak elnyomni, megsemmisíteni, igájába hajtani akart. Most a dicső orosz katona kivívta a teljes győzelmet /az óriási Amerika légi fölényét meg sem említve/, és most hivatva lesz megadni minden nemzetnek a szabadságot, önállóságot /nagy taps/. A munka országai lesznek, ahol mindenki annyit ér amennyit dolgozik /nagy taps/. Nem kellenek jelvények most, ami mutatja külsőleg, hogy én most orosz barát vagyok /nagy taps/, mert hiszen az egyén hordott más jelvényeket is, ahogyan a sors ringatta. Minden mondata helyes volt. Mindnyájunk óhaja, hogy mielőbb otthonunkban dolgozhassunk, hogy romba dőlt szép hazánk földjén újra megépíthessük az új eszméken alapuló Magyarországot, de szebbre, egészségesebb közszellemben, mint valaha. Mindnyájunk óhaja, hogy ebbe a munkába mielőbb beállhassunk, ezért imádkozunk reggel, délben, este. Szeretteinknek ismételten új otthont varázsolhassunk. Dicső új szellem vigyél mielőbb haza, minket, hogy szolgálhassunk téged gyakorlatban, teljes szívvel, lélekkel. | |
