A tábor hangulata

Fogsány, 1945. június 6-án.
Édes egyetlen kis Angyalkám, Drága kis fiam!
Propagandista itt a táborban kihirdette, hogy havonta egy levelet írhatunk haza. Hazulról írhatnak korlátlan mennyiségben. Úgy hiszem, hogy ez is csak propaganda. Irogatok én itt Angyalkám, bár tudom, hogy választ csak álmomban kapok Tőled, de jól esik, ha magamat becsaphatom, hogy most Neked írok levelet. Talán nem lesz érdektelen, ha ma megírom a napi étkezést. Sokszor eszembe jut, áldott kis kezed által megfőzött és megsütött jobbnál jobb ételek. Mégis megtörtént, hogy néha valami nem a legjobb véleményt mondtam róla. Most bűnhődöm bűneimért. Már többször elmondtam, csak cseléd lehetnék apám gazdaságában. Mennyire a minimumra lehet csökkenteni a létfönntartást. Itt a táborban megtanuljuk, hogy minden feleség kezét meg kell csókolni ebéd után, hogy érezze az a jó asszony fáradtságának a megbecsülését. Eszembe jut, az a válogatott étel, és most?
Napjában kettőször kapunk meleg ételt. Van úgy, hogy reggel ugyanazt kapjuk, mint este. Fő étel a krumpli, most már fogytán van, helyette van bab, borsó, de van buris is. Mindegyiket leves formájában kapjuk, rántás nélkül. A só is néha hiányzik belőle. Valami olajfélét öntenek bele.
Reggel öt óra körül kapunk először. Megalakulunk 100-as csoportokba. Megfelelő sorrend mellett felsorakozunk egy nagy téren. Bizony, ha sorrendben hátrafelé jutottunk egy óránál is többet kell várni, mire a gőzölgő kondérhoz eljutunk. Három nagy kondérból hat fő osztja, az ételt kb. 5-6 dl-es nyeles konzervdobozzal. Háromszor kettes sorba oszlik fel az oszlop. Most jön az egyesek szerinti izgalom. Hol kapjuk a sűrűkét az ételnek, mert bizony, ha a merítés nem sikerül, akkor csak nagyon gyenge az étel, majdnem csak ízes víz. Hol eltalálja az ember, hol nem. Vannak egyesek, akiknek a szemei már előre kimeredeznek és kémlelik, melyik osztó tudja a merítés mesterségét, melyik adja a legjobb sűrűt. Így még van alkalom, esetleg a másik sorba átugorni.