1960-ban beköltöztünk az új házunkba...

Minden nehézség dacára, ha lefogyva is, testileg és lelkileg is, a ház megépült, állt a síkon, a mező közepében. Tény, szegény anyu annyira kimerült az építkezésnek kiszámíthatatlan labirintusában, való botorkálásban, hogy alig lehetett lábra állítani, lefogyott, beteg lett, sok-sok injekció és gyógykezelés után szedte magát össze.
Ahogy említettem hatvanezer forint kölcsönt, mint pedagógus kölcsönt is vettünk fel a házépítésre, ez a kölcsön jó volt, húsz éves volt, kezdetben sok volt a havi törlesztés, de ahogyan teltek az évek, a havi törlesztésnek a súlya mindkevesebb lett, a pénz romlott, értéktelenedett, bizony a végén az a havi 3-4 száz forint törlesztés, már nem okozott nagy gondot. Lehetett volna több kölcsönt is f elvenni, de akkoriban ez az összeg volt a legnagyobb kölcsönre.
Most amikor visszaemlékezem /1981. okt. l/, ezekre az elmúlt esztendőkre, tehát 1960 és 59-et megelőző gondjainkra, ami akkor gond és teher volt, ma-már csak emlék, mégpedig múló emlék, s bizony igazából most élvezzük az akkori fáradalmaknak, sokszor az elkeseredettségnek meg édesedett gyümölcsét.
Remek gondolat volt a ház, főleg, hogy magunk vagyunk, kertünk van, a mi házunk a mi várunk jelszóval. Most /1981-ben/, amikor építkeztünk mi voltunk a város pereme, a jelenben beleestünk a város közepébe, körülöveznek bennünket háztömbök, betonkolosszusok, kiépült a valamikori kis konyhakertek, bombatölcsérek krátereire egy új városrész / Joskar-Ola, a neve unszimpatikus, elhibázott keresztnév, Hunyadi telep nevet érdemelte volna meg ez a hely... S bizony a tömegháztömbök erkélyeiről némi kis irigységgel nézik a tavaszi pompás cseresznyevirágzásnak pompázó gyönyörét. Az adósságot mar letörlesztettük. Sőt a jelenben ismét vettünk fel kölcsönt, ebből tataroztunk, gázt vezetettük be, a szennycsatornát köttettük be, teljes az összkomfort.
Mert biz annakidején a magunk bukszájára hozattuk be a vizet, kb. 40-50 m-es csövet fektettünk le, az akkori utcai vízvezetéknek a végállomáshoz, de az is jó volt, a házunk tűzfalától, ahol van az útkanyar, tehát majd az átrium háznak a sarka körül volt akkoriban egy utcai vízkút, onnan kaptuk a vizet. Amikor rendesen bekötötték a déli ablaktól kb. 10 m-re már kiépült vízvezetékbe a házunkat, akkor ez a hosszú cső örökre eltemetődött az utókornak. A villanyt is messziről kellett bevezettetni, azért van meg még most is a házunkon kettő porcelán tartó, mert oda volt vezetve szintén távolról a vezeték. Kb.1976 táján, kaptuk a földbe süllyesztett kábelt, aminek a biztosítékai a nyugati a kis ajtó mellett vannak elhelyezve, így megszűnt a szabadvezeték, de a porcelánok maradtak, emléknek. Mi nagyra értékeljük a kis házunkat, sok örömünk van benne, de mielőtt folytatnám a fonalat, feltétlenül el kell mondanom a következőket is. Anyunak az édesapja, a drága nagyapa, a szív és lélek embere, akkor a nagymama magára maradt a beteg Pistivel, a fiával és a volt régi cselédjével, a Sándorral. A halállal sok minden kellemetlenség rászakadt, hiszen még ekkor a Rákosi fenevadjai korlátlanul üríthették ki embertelenségnek a legnagyobb gazságát, mint volt kulákasszonynak is igyekeztek sok borsot törni az orra alá.

Nagymama harca a hatalmasokkal...

A nagymama a maga erélyes és határozottságának megfelelően sokszor kivédte a fenevadaknak a rágalmazott támadásait, de mégis néha tehetetlenségre volt kárhoztatva, nem tudta kivédeni magát az aljas törvénytelenségeknek halmazától.
Így került aztán arra sor, hogy amikor a község főjegyzője nyugalomba vonult, a nagyúr, a Márkus Aladár főjegyző úr, akivel mi néha nagyon szép estéket eltöltöttünk békés időkben, a jegyzői lakást el kellett neki hagynia, de hová menjen? Ekkor sajátítatta ki a nagymama hazának egy részét, előszobát, nagyszobát, szóval, megtörtént a dúlás, a Márkus a maga megszokott nagyúri, hatalmi természetével uralni akarta a nagymama házát, udvarát. Napról-napra akadt min zsörtölődni, veszekedni, hajba kapni, pokollá vált a nagymama élete, de vele a mienk is, mert egy-egy házi tatárdúláskor jött a távirat, vagy telefon Söptére, azonnal gyertek haza, mert... És bizony ilyenkor szegény anyu nyomban indulás haza... Igyekezett békéltető lenni, de a nagymama is megszokta a maga portáján az egyeduralkodást, nem tűrt meg soha senkit a maga házában úgy meg, hogy ott kakukk módra élhessen. Mert bizony szegény nagyanyát már azzal fenyegette a Márkus, hogy elviteti az internálóba... Sokszor már tettlegességre is ment a dolog. Márkus főjegyző úr bizony megverte a nagymamát, na a sorozatoknak borzalmainak hatása alatt, szegény nagymama kútba vetette magát, hogy így szabaduljon a földi poklok poklától.
A szerencsétlenség nem végződött nagyobb sérüléssel, kiheverte szegény nagymamám még ezt is, igyekeztünk megvigasztalni. Tán ekkor Márkus is egy kicsit megijedhetett, hiszen megdöbbent az öngyilkosságba kergető öregasszonynak a tettén. Szörnyű napokat áll ki ekkoriban szegény anyu, de tehetetlenek voltunk. Márkussal szemben, tanú sohasem jelentkezett egy-egy esetleges tettlegesség után, maga az uralkodói szellem pártfogolta az ilyen aljas Márkus fajt hajcsárokat.
A Márkusi kálvária aztán egykor véget ért, mert felköltöztek Budapestre, Tibi fiukhoz, így szegény nagymama ismét visszakapta az egész lakosztályát, udvarát, kamráját, némi nyugalom állt be életébe, de már akkor az anyu elvetette a házépítésnek a magvát, eladunk Répceszentgyörgyön mindent..., építkezünk Szombathelyen, velünk jön a nagymama, a Pisti, de még az öreg cseléd is a Sándor. Na így is építkeztünk, a szuterénben kialakítottuk a nagymama lakosztályát, hozta magával az ősi ágyát, lett konyhája a földszinten. Sikerült eladni a házat Szandi István-ék vették meg /most halt meg a Szandi néni, 1981/. A Szandi bácsi egy kicsit korábban /így bizony helyet változtatott a nagymama, mégis belátta, hogy egyedül nem tud boldogulni, habár nagyon jól elrendezte magát, volt tehenük, majorság... Jól gazdálkodott..., de napról-napra öregedett is. Ha nagymama ma élhetnének azzal az energiával és tehetséggel, amit ők annak idején kifejtettek a gazdálkodás terén, akkor a ma milliomosok lehetnének a szocializmusban, mint ahogyan minden volt cseléd, paraszt ma elérte a bőség kosarát, és akkorát markolhat belőle, amit nem szégyell.
Szóval bejött lakni a nagyanya, hogy egy kis falusi íz továbbra is maradjon számára, akkoriban még lehetséges volt itt a mezőségben a tyúktartás, disznótartás, hát tartottunk tyúkokat..., sőt évente öltünk szép disznót is.

Így maradt némi falusi szag a nagyváros peremén, amit végtelenül élvezett a nagyanya, hiszen valaha is ebből a gazdasági ágból sok aprópénzt csinált.
Ő vezette a háztartást, remekül tudott főzni és még jobban sütkérezni, s ekkor határozta el anyu, hogy véglegesen állást vállal, s így került a REMIX üzembe. Bizony az első időkben véres ujjakkal jött haza, sapkázott, s ez a munkakör nagyon munkaigényes volt és fárasztó, de anyu, szívósan bírta a harcot, amit meg is vívott, kiérdemelte a legnagyobb megbecsülést az üzemvezetővel szemben /ma is, mint nyugdíjas, négyórás elfoglaltságot vállalt, beteglátogatói beosztásban dolgozik, ami részben szórakoztató is, na meg kap is érte kb. most 1200Ft-ot havonta.
Legnagyobb gond szegény nagymamának a beteg fia okozta a Pisti, aki bizony később már nem volt szobatiszta, sokat kellett utána takarítani, mosni, de alig élt itt velünk, mert majd egy évre meghalt, 1961-ben. Az öreg Sándor is közben itt lakott, állást vállalt, nem is lett volna rossz, mert minden pénzét a nagymamának adta le, de kibírhatatlan volt a magatartása, reggeltől estig beszélt, ha kérdezték, ha nem... Beszélt magának, beszélt, ha valakivel találkozott, mindig mondogatta, nem értem milyen böszme emberek vannak itt a városban, még nem is köszöntenek egymásnak, ha köszönt valakinek, akkor meg csodálkozik az illető, hát most meg ki volt ez, hogy köszöntött neki. Ugye falun meg az volt a szokás, ha ismerős, ha nem, de köszönés nélkül nem kerülték el egymást, és szegény Sándor itt is ezt a szokást tartotta szem előtt.
Ami aztán a legborzalmasabb volt, itt nálunk más volt a napirend, mint valaha Kozákéknál, hajnalban kelni, marhákat, lovakat ellátni, enni..., majd indulás a munkára. Szóval volt hajtás télen-nyáron, ez itt nálunk szokatlan volt, hiszen ezek a munkák ismeretlenek voltak, amiért a Sándor mindenkit dologtalannak tartott. Itt mindenki henyél, urizál, hiányzott neki a mezei munka. Na aztán nem kímélt meg minket sem, sokszor mások előtt gyalázott bennünket, rágalmazott, itt csak a vendégeskedés megy, itt nem dolgozik senki, csak esznek, isznak..., persze a maga módján..., úgy biz, ha valaki nem ismert bennünket, bizony nem valami behízelgő minősítést kapott rólunk. Hamarosan el is ment a Sándor Hegyfalura, az ott lévő rokonhoz, Kozák Józsihoz... Majd később a faluban talált munkát..., de az tény, ha maradt megtakarított pénze, azt hozta a nagymamának, mert csak benne bízott meg, ő vásárolt neki be inget, ruhát, bakancsot..., szóval ruházta a pénzéből. Később a testvére, aki annak idején kidobta a Sándort /Rábapatyon/, tudomást szerzett arról, hogy a Sándornak van megtakarított pénze...., követelődzően lepett fel velünk szemben..., amikor már nagyanya meghalt, s ekkor a Sándor pénzét, ami megmaradt, a Hegyfalui takarékba tettük be Sándor jelenlétében saját nevére, a könyvet pedig, átadtuk neki. Valószínű nem sokáig szorongathatta a könyvét, mert kicsalták tőle éhes testvérei. Sándor is meghalt Hegyfalun van eltemetve.
A nagymama sokáig nagy erővel rendelkezett, dolgos, harcos asszony volt, de lassan jelentkeztek az öregségnek tünetei, amikor is mindjobban fékezni kellett cselekedeteiben. Pl. megszokta a tyúkok etetését..., na jól van, etette reggel őket, egy óra múlva ismét viszi a búzát... Nagymama, hiszen már ma etetett, miért etet ismét?...

Én, még nem etettem még ma.... S aztán naponta többször ezt megismételte....
Tele volt búzával a hátsó tyúkudvar..., verebek, gerlék százai éltek belőle...., ugyanígy jártunk a disznóhizlalással is, kukoricadarától volt megterítve a disznóól, mert naponta többször etette szegény disznót is... Na amikor ez bekövetkezett, itt be kell szüntetni a tyúkfarmot, a gerletenyészetet, na meg a disznóhízlalást is ... Egerek és patkányok Kánaánja volt a disznóól... Szegény nagymama kezdetben ezt zokon vette, de nem tehettünk mást. Hogy mennyire megszokta falusi ritmikus munkatempóját, amikor beköltöztünk, hamarosan jött egy vendégünk és azzal az anyu kedélyesen elbeszélgetett /Benkő Erzsi volt/. Na jól van egy darabig csak tűrte a beszélgetést a nagyanya, de csak kezdi ám a kiabálást.... Bözsi! Bözsi!... Amikor hallom..., kérdem, miért kell a Bözsi nagymama? Hát dolgozni..., mennyit akar még itt beszélgetni ez a fehérnép, s vagy pár perc múlva ismét jöttek a hívójelek...., s ekkor magyaráztam édesnek. Itt nem úgy vagyunk, mint a gazdaságban,... itt más a napirend..., lehet elbeszélgetni is egy kicsikét... Nem értette meg... Dologtalanok. Munka hőse volt szegény nagyanya, aki bizony az utolsó hónapjait a legnagyobb érelmeszesedésben töltötte, csak a múlt jött vissza mindig az emlékezetébe. A szürke ló, ami vitte Górba búcsúra... Állandóan az utolsó hónapokban haza akart menni... Kóborolt az utcán, nagyon kellett rá vigyázni, főleg a gázra. Ha elmentünk a kert végéig, akkor már hazaértünk, már mint Szt. Györgyre... Messze volt, nagyon elfáradtunk.... Szívós, munkás testét vakon legyőzte a halál, 1969 tavaszán örökre visszaadta fáradt testét a földnek, amiből vétetett, együtt pihen nagyapa, Pisti és most már nagyanya. Áldassák az ő szent emléke.
Egy tény, rettenetesen modern szellemben tudott élni. Valahogyan, nem törte le az életnek a sok arculcsapása, mindig merész volt, és főleg, jól tudott gazdálkodni. Itt nálunk is remekül behelyezkedett az itteni körülményekbe, persze ő mégis csak talált valami folytatást az életében, nem úgy, mint azok a falusi öregek, akiket becsaltak a gyerekei és most valami tömbháznak az ablakából merenghetnek képzeletbeli világukba, mit hagytak el maguk mögött, mekkora szabadságot, gazdaságot, állat, jószágot, önállóságot, csak egy cserép föld jelképezi a falunak izét és zamatát.
Borzalmas csalódások közt élnek szegény volt falusi öregek, akiket már sokszor a konyhában sem akarnak megtűrni, de eladatták vele az utolsó vánkost is feje alól, szegény Lajos bácsi..., hogy siratta a Molnaszecsődi szép házát..., szőlőjét, a lányánál meg pokol lett az élete... Nem találta helyét..., mint kirúgott kutya somfordált hol erre, hol arra, hol kaphat emberibb szót, megértést, hol kiben talál valami kis emberséget. Azért szeretett hozzám jönni itt kidanolhatta magát, magnószalagon meg is van a hangja.... Nagymamának nem ez a sors jutott, na az átmenet nagyon sima volt. Tán a végső év volt csak az, amikor mindig visszavágyott, amikor nem találta mar meg önmagát, nem találta a volt elbeszélgető szomszédokat, mert az tény, azok itt is hiányoztak.

Ambrus István élménye a Tsz alakításkor /1952-ben/

Ambrus István és neje Irmának a visszaemlékezése a söptei életükre, az első Tsz-re, majd a másodikra, valamint Mirbach grófnak a véghalálára.
A felvétel készült 1981. okt. 29.-én Szombathelyen Gergye L. u. 5. szám alatt.
Magnófelvételt hallgatva, a következőket mondta el Ambrus István. Az volt a gondolatom, hogy napról-napra fogynak azok, akik élőként végig éltek az 1950-tól va1ó eseményeket, de lassan, ahogyan fogynak a falevelek a fáról, úgy elhalnak az élők a tanuk, de velük együtt eltemetik azokat a történeti eseményeket is, amiknek élő mozgatójuk, alkotójuk voltak valaha. Meg kell örökíteni azokat a kis momentumokat is, amik ugyan csak egy kis porszemek a nagy történelemnek a színpadán, de mint helyi érdekesség szintén beletartozik a mindenségnek a nagy pillérébe. Az öregek meghalnak, a fiataloknak meg már ismeretlen ez a volt világ, sőt majd idegen, hiszen úgy a fogalmak, mint a személyek szómagyarázatra szorulnak.
Merre és hol látta meg a napvilágot?
1926-ban születtem halászi községben, édesapám korán meghalt, négyen maradtunk gyerekek. Később ki-ki elkerült jobbra és balra. Én elkerültem testvéremmel Rum községbe, 1930-ban. Ott nőttem fel. Halásziba később visszamentek a testvéreim. Fazekas István a söptei plébános is Halászi községből származott. Akkoriban nem volt szoros munkám, a nevelőszülők nem igen szorítottak a munkára, te ráérsz, később kaszáltam, dolgozgattam a házkörül. Ha valami nem tetszett, akkor meg hazautaztam Halásziba, mire lett volna ott valami, akkor meg visszajöttem Rumba, mert az ágvágástól nagyon féltem. Télen erdőztünk a rumi gróf erdejében. gróf Széchenyi Móricz, nyáron meg tavasszal, összevágtuk az ágat rőzsébe.
Szüleim gazdálkodók voltak, meséli Pista... 12 és fél hold földben. Majd bérlet is volt. Mikor már belekerültem a munkába, akkor volt sütnivalóm, akkor elmentem a postára, 1942-től az orosz bejövetelig. 45-után azt csináltam, amit akartam. 48-ban eljöttem Söptére, meglátogatni a papot, meg az Imrét... Aztán itt is maradtam Söptén. 1949-ben meg is nősültem.
Fazekas Imre a pap öccse, aki a papnak a plébániai birtokában gazdálkodott és többször hívogatott Söptére és így ragadtam le Söptén.
Az Imre hetenként járt le borért Zalába és ekkor mindig találkoztunk, hívogatott, gyere el hozzám...és engedtem a hívásnak.
Hogyan került össze az Irmával?... a mostani feleségével?
A házasság 1949-ben volt, ekkor kerültünk össze. Hol laktak, amikor megnősültek? A majorban laktunk, feleségem nagyszüleinél, Németh Imre. Ott laktunk, ahova később Mikovics Rózsi ment lakni, majd a Lendvai Rózsi és Lendvai Józsi is lakott ott. Ott két szoba volt. Az egyik szobában mi laktunk. Az öreg mamát még ide is behoztuk Szombathelyre, aki 1972-ben halt meg. A nagymama 89-éves volt, amikor meghalt.
Volt e közös konyha? Mekkora volt az a lakás, ahol laktak, és hányan lakták? Szoba-konyha földes volt minden, na meg egy kamra is volt. Hányan főztek a közös konyhán?

Három család volt a két szoba-konyhás lakásban, minden földes volt.
Mikor született az első gyerek? 1950. április 16-án. a Gyuri. Ebben a helyiségben, tehát nyolcan laktunk együtt ebben a helyiségben. Fürdőszoba? Tv, semmi sem volt, még rádió sem volt.
A nagyapa cseléd volt az uradalomban, de mivel valamikor a padlásról leesett a jobbik keze lógott, így kanász volt az uradalomban, de nagyon megbecsülték, őrizte az uradalom és a cselédség disznait is. Az uradalomban igen megbecsülték, mert volt neki öt-hat családja: abban az időben az uradalmat gyarapították, három fia: Sanyi, Jóska, Imrus... Ezek mind első embernek minősültek, szegény Imrus elesett a fronton, a tanács Józsi fia a Sanyi, annak a gyereke. Megfértek ebben a lakásban ilyen szorosan? Volt-e néha összekoccanás? Nem volt nagy probléma, az öreg papának volt hat hold földje, ebben a földben dolgoztam... Ekkoriban nem igen lehetett munkát találni, többször voltunk a munkaközvetítőben Szombathelyen, de egyszer hívtak csak munkára, fát kellett kirakni a vagonból. Ez volt 49-50 tavaszán... Vagy egyszer jött valaki, hogy a röptéren a bombatölcséreket be kellene temetni. Hát 12-en csatlakoztunk a hívóhoz, munkadíjban 4000 ezer forintot ajánlottak fel. Ez akkoriban nagy pénz volt 1950 tavaszán, hat mi nekiálltunk a bombatölcséreknek a betemetéséhez. Na meg egy nagy benzintartályt kellett még kiásni, a németeknek volt valami tartályuk. Tizenkét nap alatt ezt a munkát bevertük. Örültünk a pénznek. Kiss Jani, Sós Feri, Ambrus, Böröc, Bognár Feri..., voltak társak... Ezekkel dolgoztunk, amikor végeztünk a munkával, gúlába raktuk le a szerszámainkat, és indultunk Szombathelyre, hogy megünnepeljük ezt az első keresetünket. A röptér bejáratánál egy szovjet kocsi belejárt az árokba... davaj-davaj bisztra, segítsük ki őket, kiabálták a ruszkik. Sikerült is kihúzni a kocsit. Kérdezték, hogy hová megyünk, mondtuk nekik Szombathelyre, szagyisz, mondták, üljünk fel, az autóra. Elvitt bennünket a Szombathelyre. Igen ám, keddi nap volt, sok söptei ember járt az úton és csak annyit láttak, hogy bennünket az oroszok visznek,... Itthon elfutott a hír, hogy minket elvittek az oroszok. Itthon volt a nagy riadalom, de mi olyan helyre mentünk inni, hogy minket nem találtak meg... söptei úton volt egy kimérés, 28 szám alatt Leposa Lajos-né budai volt, de 56-ban disszidáltak. Bizony éjfél volt, amikor mi hazafelé indultunk Söptére.
Volt valami Kiss, aki elment tejesnek Körmendre és ez eladta Csóká-nénak az ura, átadta a földjeit, marháját, lovát eladta feles tartársban, így volt majd kilenc hold föld, de mellette még én feljártam Kozárba zsákolni, szezonmunkában. Naponta átlag 260q gabonát kellett a vállamon elhordani, napi volt ez, szekérről a mázsára, mázsáról a szekérre, vagy aztán a magtárba, a földszintre, vagy az emeletre... Egy-egy zsákban búzából volt 70-80 kg. zabból 45 kg... A szezont végig dolgoztam, volt, amikor naponta 300 mázsányit zsákoltam, amikor a Szombathelyre vittük a malomba, a Thököly utcában lévő malomba, a mostani Isis háta mögött volt, egyedül zsákoltam ezt le egy nap.

Lábai? Erei?... Hála Isten semmi bajom nincsen, nem dagadtak meg a lábaim. Szóval dolgozott a kilenc holdban, meg még zsákolni is eljárt. Ekkoriban kerestem 900 Ft-ot ez akkoriban jó pénz volt, 1950-ben. Mikor megszűnt ez a zsákolás, hiszen szezonmunka volt, állandó zsákolója lettem Komláti Jancsinak, hiszen ez volt a raktáros... Horváth Zsiga bácsi, Balázs Imre bácsi, Németh Pista, aki a kazári útban lakott... itt is csak szezonmunkás voltam. Amikor ez is megtörtént, hát valahová kellene menni, dolgozni, ekkor fordultam Gergelyhez az állami gazdaság akkori igazgatójához. Ez a Gergely ki volt Pista? Ez valamikor 50 tájában került oda. Honnan jött? Ki volt ez a Gergely? Ezt pontosan senki sem tudta megmondani, hogy ez az ember honnan jött..., valahonnan pottyant..., hát ugye ez nagy embernek mutatkozott, de mire elment nagyon letörött a szarva..., hát valamikor úgy voltam, nagyon szerettem az állatot, de szerettem etetni is.

Gergely István aljasságai...

Hát a Gergely idejében volt olyan nyomozója, hogy éjjel kint volt az udvaron hátul a Szél udvarban... Aztán én meg későn felmentem, hogy megitassam a lovakat. Hát az kis porció amit kikötöttek a lovaknak az kevés volt... Pungor bácsi amit kiporciózott, az kevés volt...kb. 5-6 kg., egy lónak... ez egy félórai majszolás... A lónak éjjel állandóan enni kell, akkor aztán egész nap lehet hajtani... Vettem a gyeplőket, aztán ami belefért összecsatoltam a lóherét, megraktam a jászlat, a jászol alját, aztán reggel én, ha elaludtam volna is habar én nem szoktam elaludni..., nekem csak itatni kellett, az én lovaim jól vannak lakva, indulhatok a munkába. Na a másik, meg az hogy a Gergely idejében norma volt. "Máma többet, mint tegnap" volt Gergely jelszava.... Kőszegpaty is Söptéhez tartozott, hetesnek ki voltunk szortírozva, minden héten más a gazdasági oldalra. A Gergely engem ugrat, hogy a Viszket 12 holdat elvetett egy nap... 13 soros géppel, lovakkal. Erre a Gergellyel összemordultam, ha a Viszket 12-őt vetett el, akkor én 20-at is elvetek... mondtam neki... főleg, azokkal a gebékkel, hiszen a keze alatt igen sok ló megdöglött. A jó ló nem maradt meg a keze alatt sokáig. Na most akkor a másik héten én kerültem ki, de 12 holdat csak úgy tudtam elérni..., hogy a vetőgép kerekeit kikötöttük aztán felültünk a vetőgép ládájára..., aztán trappban...., két fordulót én, két fordulót a Komláti Pisti /Trufinak mondtuk/. A két fordulón át az egyikünk mindig ült... Csak így tudtam 12 és fél katasztert elvetni..., ebéd nélkül. Mire hazajöttem kint voltam a versenytáblán, de többiek szidtak, de az anyád, de az anyád.... mit beszélsz, Viszket, a múltkor te is elvetettél majd ennyit... de ő csak 8 és felet... így a Gergely átvert... Vagdalt Pali volt ekkoriban a traktoros, vetett én kint voltam ott hetesnek... Kérdeztem a vasvári Pintér volt a brigádvezető a gazdaságban, /kövér ember volt/. Pintér szaktárs jó volna egy kis abrakot..., ejnye Pista maga vet és az abrakot hajtja..., na jó rendben van... Délben a vontatóról levett, egy zsák búzát..., nekiöntöttem a lovaknak, megvizeztem.., elmentem ez idő alatt a régi majorba nézegetni, sütkérezni. Az egyik ló nehéz volt, a másik meg sodrott..., én csak fél zsák

búzát öntöttem nekik, a másik felét meg mire visszamentem nekiöntötte a társam. Hé a szentségét, ezek a lovak megdöglenek ennyi búzától... Most ezeket a lovakat addig kell hajtani, míg össze nem esnek..., rezelik magukat. Hát ugye én már reggel megcsináltam a hatlevelű boronát, láncok és csavarok segítségével.. Jön délután a Pintér meg a Gergely..., hát az Istenfáját -mit csinál maga? Mit csinálnék, látja, hogy boronálok... Ezen a napon még 36 katasztert boronáltam be... Na aztán le tellett a hetesem.
Aztán itthon történt egy esetem a Gergellyel /1950-51-ben/.... Meg volt szabva, hogy ki viszi az alsó majorba az abrakot. A birkák adagjából egy darabot félretettem..., hát aztán délben hamarosan az abrakot zsákostól bedobtam a ló elejbe, mert közben valaki elárult már a Gergelynek... Aztán nem ment el az istálló ajtóból a Gergely... Mondom, a Viszketnek... Gyere, hamarosan menjünk ebédelni és iparkodjunk vissza.... Erre odakiált Gergely - Ambrus!... A zsákot az a ló nem rágja ki?... Mondom, miféle zsákot beszél?... Szaktárs? -Hát amit a ló elé tett..., a birkás zabot... Ej mondom, már ezt is benyalták?...
Mondom, nézze, ..Kié ez a ló? –Azt mondja az államé.... Hát az a zab kié? Azt mondja az államé... Hol találta meg a zabot? Mondja, hogy a ló előtt, hát akkor mit akar? Mondta, jegyzőkönyvezni akar. Ilyen jegyzőkönyv nincs, mondottam neki. De amikor kiabálta, hogy jöjjön Ambrus, mert két pár ló nem tudja kihúzni a traktort... A Vagdalt meg a Tavasz rá volt fogva két pár lóval és nem ment... Fogjatok le, aztán majd én ráfogok... A Gergely kiabált -ne törődjön vele, ezek azért esznek olyan sok lopottat, mert ezek ki is tudják azt húzni. Amikor kihúzattam a traktort -Na lássa, ezért etetek én velük oly sok zabot...
Később a Gergely adott konvekciós kukoricát. Ez a konvekciós kukorica
az volt, több kukorica termett, azaz rossz volt. A birkáknak nem akarta odaadni, mert megbetegednek tőle, gondolta a tagoknak 4q-át kiad konvekcióba. Bedohosodott kukorica volt. Hát én is kaptam4 mázsát, de én, mondom a segédraktárosnak, ezt a büdös kukoricát nem merem a disznóknak adni... / Horváth Jóska volt a raktáros/. Később párttitkár lett... Jóska kicserélte jóra. Közben a Vagdaltnak, hogy-hogy amíg értekezleten voltunk egy zsák kukoricát valaki elemelt, de ki volt?... A szomszédom látta a padláson az én kukoricámat... Nem volt penészes, biztosan én vittem el... Figyeljenek ide. A gazdaságban egy zsákkal veszett el..., de az Ambrusnak 4 q van a padláson... A Viszket rám voksolt, valami másvonalon futott a Gergely előtt... Pista feleségével volt közelebbi viszonyban, ezért volt a Pistának nagy recht-je Gergely előtt.
Az első Tsz megalakulása…
Gyűlésezett a major, ugyan nagy százalékban 60-on felül voltak... Kovács Kari aki Szombathelyről állandóan járt ki... Pártbizottságon dolgozott... Ment a tanakodás jobbról, balról aztán el volt határozva..., hogy ez a majori 17 család alakít egy termelőszövetkezetet, főleg, hogy Gergely ne tudjon beleavatkozni a volt uradalmi földekben.

Attól kellett félni, hogy a Gergely kiigényli ezt a volt jó uradalmi földet a gazdaság részére, nekünk meg valahol máshol ad helyette..., rosszabb értékűvel cseréli ki. Ezek az uradalmi földek 23-24 aranykoronás földek voltak. Ez volt a grófi föld, valamint Szél Ödön-féle birtok, Hodászi földek, na meg a Flóderer földek. Hodászinak és a Szél Jóskának volt nagyobb birtoka. Ez a köveskúti hátútban volt, Vépi úton, akkor, ahogyan a gazdaság kertje, ahogyan megy. A Széleknek valami 170 holdnyi földjük volt. Az Ödön a Jóskának testvére. Ez a két férfigyerek volt, magtalanok voltak.
Megalakult a termelőszövetkezet 1952, február 2.-án.
Pistáék 45 után kaptak e földet? -Nagypapa, mint Irma nagyszülei kaptak hat hold földet, abban gazdálkodtunk. Ez a tilos, a negyvenholdnyi táblába volt. A Boldizsár bácsi volt a szomszédunk, a soproni vasútnál volt ez a föld. Örültek a földnek a nagyszülők, de hiába volt föld, állat nem volt hozzá, sem szekér, se eke, semmi eszköz. Mire mindent összeszegettek, az bizony nagyon nehéz volt... Mire mindenkinek minden volt, arra jött a cipőszorítás... Az Imre és a nagypapa egész konvenciósok voltak, kisebb gyerek félkonvenciósok voltak, ahol három konvenció volt, azok könnyebben éltek...
Mi adta az ötletet, hogy beálljon a Tsz-be?... Úgy volt az egész, hogy a nagypapát én képviseltem. Elmentünk a tanácsra, én szólaltam fel a nevében, úgy gondoltam, nincsen az a nagy munkalehetőség...hát megpróbálok beállni a Tsz-be... Nem is ment nekünk rosszul a Tsz-ben. Kifogástalan volt a mi a Tsz-ünk, egész addig, amíg az irigykedés fel nem lépett köztünk. Amikor az irigykedés fellépett, ekkor hajszálra ment, sőt vasvillára is.
Nekünk nem volt irodánk, legtöbbször a nagyistállóban volt az összejövetel, itt mondta el mindenki a szíve fajdalmát... A közhangulat az volt, hogy álljunk be a Tsz-be. Egy-két szó volt, de azt besodorta a többi. Én húztam a rubrikát legjobban, mert munkaerő egyedül voltam, baj akkor lett, amikor kiosztották a jutalékot. és akkor mondogatták, hát ez miért kapott 70q-át ez meg csak 35-t. Ja azt mondják: ennyi munkaegysége van... " Haladás" volt a szövetkezet neve. Senki sem tudott több munkaegységet összegyűjteni, mint én... Az egy Lendvai sógornak szokott több munkaegysége lenni.
Vezetőség: Balázs József lett az elnök, Brigádvezető meg a Farkas Jóska lett. Ment is minden rendesen. Az elnök is megfogta a kaszát, aratott velünk... Elfogadtuk a cukorrépa berakást, csak aztán közben jöttek mégis problémák.... Jobbról, balról egyaránt...
Voltak-e gépek? Gépek nem voltak, mert akkoriban jött egy kombájn, de az nem arató volt, hanem kalászvágó..., több volt a földön, mint a zsákban, ekkor eléfeküdtem és azt mondottam, itt többet nem fog aratni.... Elvágta a kalász nyakát, és a földre dobta, rengeteg volt a szemveszteség. Jött a pártbizottság..., pedig ennek holnap kepébe kell lenni. Kepébe is lesz. Tudtam, hogy jönnek a kiskatonák, és majd azokkal összerakom én az aratást. Annyi nép volt itt, mint a szakramentum, de csak nézőnek.

Én mondottam, nekünk nincsen havi fixünk, nekünk az ősszel osztani kell...
Ha csak szalmát kombájnozunk, mit fognak akkor osztani, mit csinálunk a gyerekekkel? Ez év őszén szintén 73 q gabonát el is tettem..., na meg ráadásul 520 kg cukrot. Ennyi cukornak igen nagy szeme volt.
Ez volt az évi jövedelem, de ehhez jött a háztáji, a tehén, disznó. Mit vitt be a Tsz-be Pista?
Semmit, a papának a hat hold földjét... Egy munkaegység akkoriban mit ért?
Egy munkaegység kb. 8 kg gabona volt. 12 holdnál több földet senki sem vitt be, mert a majori embernek nem volt több. Egy-egy malacot adtunk be a közösbe. Ebből indult be a leadás.
Egy traktor már dolgozott, jobban ökrökkel és lovakkal dolgoztunk. A háztájiba jobban kapásokat ültettünk, esetleg árpát...
A vezetőkhöz mennyi volt a bizalom?...
Egy zsák története..., amikor a padlásról elemeltek egy zsák gabonát..., magyarul lopták...
Később a Balázs nagymértékben ivott, akkor lett az, hogy le kell váltani. kb. 1954 vége felé... Ekkor megbomlott a bizalom, majd a Márk Gyuri /pártbizottság instruktora/, ez nagyon sokat tárgyalt velem, jobbról-balról, barátságos volt mindenkivel, ő is tudta a Balázs részegességét. Ekkor mondta Márk, hogy a Balázst a pártbizottság leváltja. Balázs és maga lesz az elnök.. Én?! Mondom, vannak itt rátermett emberek, én senkinek nem fogok parancsolni... Miért nem lép be a pártba? Nekem ez ideig senki sem mondta, hogy lépjek be, de elnök sem leszek.... Igen nagy volt a belső nyomás, Balázst leváltották, Farkas Jóska lett az elnök. A Boldizsár meg a brigádvezető.

Az első Tsz-nek felbomlási okai...

Mikor jött az a lépés, hogy feloszlanak...
1955-ben nem akadt ember a marhák mellé..., már gulyás, közösen volt az etetés, fejés, délután három órakor... Gyerünk haza a mezőről, mert etetni kell...stb. Mondottam az apósomnak, fogadjuk el ketten a gulyásságot..., hagyjuk itt a lovakat a francba, most ide menni, most oda menni.... Fogadjuk el a marhákat, ott nincs parancs, legfeljebb csak megkérdezhetnek... A tehén nem mondja meg, hogy ivott-e evett-e? Az nem tud beszélni, ott jó munkaegység van... Ehhez én öreg vagyok... Majd én fiatal megcsinálom azt, amit maga nem tud megcsinálni... El is fogadtuk a gulyási munkát /1955-ben/… volt... Már korábban nem tetszett a Tsz, mert korábban is, mindig csak engem rángattak, ide is, oda is, te még fiatal vagy, a kínlódás mindig az enyém volt... Elhatároztam egyszer én csak kiállok a tsz-ből... így aztán 56 tavaszán elhatároztam, hogy kiállok a Tsz-ből... Én ezt a gyűlésen, a tanácsnál szóvá tettem... a Hompasznál, ő volt tanácselnök, mindenütt megkaptam a hozzájárulási papírt, ősszel kitakarítás után kiállhatok a tsz-ből...

Kitakarítás után szóltam a Jóska bácsinak, helyettem, állítson ide embert, mert nekem a mandátumom le tellett... Jól van Pista... Ha maga elmegy, akkor mi meg széjjelmegyünk.... Ekkor jött a hangulat, akkor menjen széjjel a tsz.
Emberek, ha én kiállok is, azért a tsz nem kell széjjelmenni.... Maradjanak csak bent, ekkor indult meg a tsz széjjelállása.
Mindenki megkapta, ami járt neki... A Tsz-nek volt 160 ezer Ft adóssága a bank felé... Ez nagy pénz volt... Mindegy, hogy vitt vagy nem vitt be valaki... Mindenkinek érezni kellett az adósságot... Ezen, sok fejtörő játék ment, két nap, két éjjel... Mindenkit meg kellett magát adósítani a bank felé... Széjjel is ment, és mindenki indult újra /56-ban forradalom után, kb. december hóban/. Az igazság az volt, hogy a negyvenéves a hatvannak nem dolgozik, volt a jelszó... Ez volt a baj..., mert ha az istállóban leültünk tanakodni, akkor az öregek így szóltak..., de öcsém, de öcsém..., de dolgozni kellett, akkor meg összerogyott. Széjjelment a tsz. Nekem volt három darab szarvasmarhám, egy tehén egy hasas üsző és egy bikám. Honfiser bácsi kis lova maradt nekem. A szekeret elhappolták tőlem. Ez a kis ló nem jó... Akkor beszeltem a Szepivel /Kiss Jóskával/, tőle szereztem lovakat.
1958-ban jött hozzám Virág Pista, hogy fogadjam el a község apaállatait, kan disznókat, és a bikákat... Kaszálót, legelőt, annyit adunk amannyit csak akarsz..., ekkor lett földem, bőven /1958-ban/... Kapui volt az apai állatoknak a felügyelője, görcsös állatok nem lehettek..., gazdasági felügyelő volt. Kaptam savót és ekkor vettem magam is malacokat és a magamé is jól jártak..., persze a kanok jók lettek...