A volt uradalmi cselédeknek könnyű volt a belépés a Tsz-be...

Jóska bácsi könnyű volt belépés a tsz-be? Kérem szépen, nekem és hasonló volt cselédeknek könnyű volt a belépés, hiszen nekünk nem volt mit veszteni való. Nekünk nem volt földünk, mi csak kaphatunk.
Azért is mentünk olyan könnyen az 1960-ban megalakult új Tsz-be, mondván, ha abban a kis Tsz-ben mi annyit kaptunk, akkor ebben a nagyban még többet kaphatunk..., és itt volt a nagy csalódás. A nagy Tsz nem hozott annyit, mint a kicsi... Ennek az oka, az lehetett, fejtegeti Jóska bácsi..., ekkor már kombájnok dolgoztak a gépállomás nagyon nagy vámot vett a munkagépek után, a kis tsz-ben azért volt több, mert akkoriban nem a gépállomás aratott, kaszált, hanem mi magunk, saját erőnkkel dolgoztunk, itt a gépállomás nem vámolhatott semmit.
Asztagba hordtuk össze a gabonát, és itt a kis cséplőgép saját munkásainkkal csépelt.
Boldogan emlékszik vissza Jóska bácsi, mint kazalrakó népművészeti munkájára, bizony nagyon sokan megcsodálták a formás, komoly kazlat, amit nagy ügyességgel rakott meg...
Munkaegységgel számoltak el, de a kazalmesternek több járt, mint közönséges munkásnak.
Mégis hogyan maradt meg az emlékezetében ez a kezdeti tsz-i élet. Én 1970-ben mentem el nyugdíjba, hatos vagyok, aki 15 esztendőt töltöttem el a Tsz-ben. Kellemetlen volt a vége, gyomorfekélyem volt, Szabolcs főorvos műtött meg. Virág Pista volt a brigádvezető, és mondja nekem, hé öreg, nem etetné meg ezeket a disznókat naponta, és ezért kapna egy munkaegységet. Én..., megborzadva mondottam, soha életemben disznókat nem etetettem, de most se fogok etetni... Ennyire le akartok nézetni..., disznókat etessek???!!!
Segéljen megetetni..., mondja Pista..., de majd estére is segítsen, na meg majd reggel is jöjjön ki... Egyszer csak jött a Pergel Jani, mondja: marad, vagy elmegy?... Nézd Jani, nem te állítottál ide, majd aki ide állított az megmondja, hogy maradjak-e, vagy menjek.

Bizony aztán maradtam, megszerettem a disznókat, jól kaptam értük fizetést. Mikor gyógyult ki a fekélyből? Úgy bele nevelődtem a munkába..., ha annak idején azt mondták volna, hogy kanász… hu… süldőket neveltem, aztán süldőket, hízókat....
Egyszer jött hozzám a Nagy Feri, a Tsz. elnök, s mondja, felszámoljuk ezeket a disznókat ...leszámolnak? ...azt akarom mondani, most volt itt a vépi állatorvos azt mondta..., hogy ilyen disznókat nem is láttam sehol sem... Az orvos azt mondta, mondjam meg az elnöknek, hogy ne ám azt gondolja, hogy minden hentes üzletben csibehúst fognak mérni..., disznóhúsra is szükség lesz... Lassan felszámolták a disznókat.... 1969-ben lettem felesküdött mezőőr..., puskával..., hát aztán mondom 74-et betöltve..., nem szolgálok tovább, nagy volt a rendetlenség. Mindenki lopott, én ezt tovább nem tudom nézni, ...nem vette be a gyomrom, a ha szólok az a baj, ha nem szólok az a baj....
Hát Jóska bácsi a végére értünk a magnófelvételnek, ezeket majd én betűkbe öntöm, hát mégis jó érzés lehetett, hogy a múlttal szemben nagyon megbecsült tagja lett a falunak... Mindig vezető emberként járt le és fel a faluban..., hát igen, kellemesen gondolok vissza, mert bizony a múltban csak annyit mondottak "cseléd" és semmi más. Akár milyen esze volt, a cselédnek, le volt nézve...., de most az aki becsületes, dolgozhat és tanulhat....

Még egyszer a kerítésről...

Jóska bácsi, ki volt az, aki ezeket a kis kerítéseket csinálta?....
Hát bizony emlékszem, mondja a Fáni néni, mennyi ellensége akadt, akik ezért a kerítésért zúgtak.... Emlékszik, mikor a Kovács-né felzúgott ezekért...Emlékszik mikor a tanító úrhoz ment ez a Kovács-né... Nagyon zúgott a Kovács-né, hogyan merek én kerítést csinálni....stb.. Mert arról volt szó, hogy a major udvarában laktam, a volt Pesti intéző lakásában..., de azóta az épület padlás része begyűjtési magtár lett, és mi lett a következménye?...
Ahogyan jöttek a parasztok, mind az ajtóm előtt ment el szekerekkel... és közben le is álltak, a tehenek, pedig kirakodtak annak módja szerint. Bizony marhaszarban kellett járnom..., amit aztán felszámoltam egy szép napon. Bekerítettem a bejárati részt, egy kicsivel tovább kellett hajtani a parasztoknak..., amiért zúgtak, öklendeztek, ezt segítették elmérgesíteni a Bozzay klikk... Szegény Kiss Pali bácsi nagymise után csak setteng hozzám, be a lakásomba... A maga alázatával könyörgött a Pali bácsi, ne hívjam ki ellenem a falu haragját, szüntessem meg a kerítést... Feleltem neki: a kerítés áll és állni fog. Szegény Pali bácsi csalódottan vett tőlem búcsút...
A fejes Imre a falu legnagyobb uszítója, alattomos bujtója, azt ígérte, hogy ökrös fogatokkal fogja elhúzatni a kerítést.... amit, soha sem mert elkövetni... Kiküldték a pártbizottság képviseletét is: Barnák János járási titkárt -de ők már megértettek, nem látták bennem a begyűjtésnek a megakadályozóját..., mert ezt akarták ellenem felhozni....
Glavanics Feri hányszor kellemetlenkedett nekem.... ledobta a kerítés ajtómat, a Jani testvére, aki sokáig a szövőgyárban dolgozott... A kerítés maradt, sőt

a legnagyobb ellenségek is hamarosan kerítéssel vették magukat körbe, szebb lett a portájuk.
Milyen kulturális előadásokra emlékezik vissza Fáni néni?
Nagyon szépek voltak a Dr. Zsigmond majd a Szabó Dezső-né előadások.., a színarabok... ma is boldogan elmennénk, de mostaniban semmi sincsen...meghalt a falu, isznak és hőbörögnek. -ekkor a rendőr felírja őket és vége. Mióta a Czeglédy elment, azóta meghalt ebben a faluban minden élet..., mindenki ezt mondja a faluban... Felépítették azóta, az úgynevezett új, kultúrházat, de hiányzik belőle a kultúra, nincs, aki vezesse őket.

Boldizsár család felemelkedése, három generációját ismertem...

Annak idején tanult a Bözsi egy kis lámpavilágnál, megsajnáltam, a falon átvezettem egy vezetéket és lett villanyvilágítása a Bözsinek. Na ezt ismét feljelentette a Kovács-né... Amikor felülvizsgálták, látták, hogy az óráról jön át..., na, semmi baj...
Na mi van a Kiss Mancival, a tanítónővel...? A jelenben Szombathelyen van a kórházban, vizes, valószínű lerokkantják. Na ez a fehérnép volt a legnagyobb áspiskígyóm, aki állandóan fúrt és besúgott mindent a felettesekhez. Borzalmas egy fúria volt, aki mindenkit le akart hengerelni... Isten nem ver bottal. Isten malmai lassan őrölnek, de biztosan...
Igen, most az hírlik, hogy az ősztől kezdve a gyerekeket Surányba viszik iskolába, itt nem marad semmi. Na ez nagy baj lesz, mert azokban a falvakban, ahonnan kitelepítették az iskolát, a tanítót, az a falu halálra lett ítélve, a tanítóval elment a falu felelőse is. Erre a minisztériumban is rájöttek, hogy egy kicsit itt-ott elhamarkodták a körzetesítést...
Beszélgetés után elmentünk a Bözsihez, a Jóska bácsi lányához, akiről korábban megemlékeztem. Milyen is a folytatás, a volt uradalmi cseléd gyereke most központi fűtéses, parkettás házban lakik, és az unoka a Laci autóval jár ki az udvarból, pajtásaival Kőszegre mennek szórakozni... Tehát a harmadik generáció már a cselédsorsot nem is tudja, de el sem hiszi, mesebélinek véli, s mikor a nagyapa meséli, hol volt, hol nem volt, talán igaz sem volt... Élt valaha nagyapa, cseléd volt a grófnak a birtokán. Földes szobában laktak, közös konyhában főztek, munka annyi volt, majd bele lehetett dögleni, de a fizetés oly kevés volt, majd alig lehetett belőle az életet fenntartani....
A Laci unoka már nem tudja felmérni a múltnak ezen nagypéntekjét, amikor a nyomor leselkedett állandóan a cselédembernek.
A Bözsi 1960. június. 3-án került a Tsz-be, mint adminisztrátor. Nagyon sok ellenség volt sok volt a jelentkező. Nekem is nehéz volt a kezdeti munka. Elsőben 12 Ft-ot ért a munkaegység. Bizony kevés volt. Mi lehetett az oka e kevés munkaegységnek? Belejátszott a szervezetlenség. Pál Dezső, október vége felé ott is hagyott bennünket. Utána Kiss Zsigmond lett az elnök. A gazdasághoz sem szoktak. A nagyüzemű gazdaság szokatlan volt az embereknek. A cselédek voltak, akik jobban alkalmazkodtak az újhoz, hiszen ők régebben nagyüzemben dolgoztak. Kiss Zsigmond, korábban a Vasszilvágyi gépállomáson dolgozott...

Gyuszi bácsi sokszor jött az irodába és mindig jó szimattal, mert a kávé már illatozott, amit kedves csevegés közben fogyasztottunk el. De máskor is hívtuk Gyuszi bácsit, akár a központi kiküldött volt, akár külföldi vásárlók jöttek hozzánk. Egy alkalommal olasz vásárlók voltak nálunk, akik hízott marhákat vettek át. Az átvételt megelőzte a koccintgatás, vagy egy kis evészet. Később jött ám a hír, hogy az irodában a mi pénzünkből isznak és esznek... Na az evészetnek és ivászatnak nagyon is nagy értéke volt, mert bizony nem volt mindegy, hogy a felbecsülő olasz a marhát extrém gyanánt veszi át, ami kg-onként pár forinttal drágább volt a másiknál. Így nagyon is megérte a vendéglátás, mert bőven meghozta a kamatját, amit ráfektettek az irodában. Ezt később a lázadók is megértették, csak ugye mindenkit nem lehetett odacsalogatni.
A nagy Ferenc kb. 1965 körül jött. Kiss Zsigmond elment iskolára, Körmendre. A brigádvezető Svajda Viktor volt, nagyon remek ember volt. Virág Pisti egy kicsit iszogatott. Svajda el is ment, de később visszajött. Nagy Ferenc állami gazdaságból jött, jól tudott az emberek nyelvén beszélni, értett a gazdálkodáshoz. Azért volt időszak, amikor nem ismertük ki. Emlékszik rá?... Az igaz, kezdetben feszélyezettség volt.
A volt nagygazdák és a volt cselédek, hogyan jöttek össze? Az idő elmosta hogy kinek mi volt a munkabérük egyformán lettek elosztva, belátták, hogy érdemes dolgozni, csak akkor kereshetnek, ha dolgoznak.
Itt van a Lacika az unoka..., aki bőséget kapott a múlttól. 1979-ben végeztem Szombathelyen a szakközépiskolában.... Érettségiztem, most itt a gépjavítóban dolgozom. -Hogyan vagyok megelégedve?... 13 Ft-os órabérem van, elég kevés, ...brigádon belül elismerik, hogy van iskolavégzettségem.... Az idősebb szakmunkás nagyobb órabért kap, mint a fiatalok...
Mi lettél volna, ha maradt volna a cselédsors?... Bizony, nem fejlődhettünk volna erre a magaslatra.
Emlékszel Lacika?, amikor könyörögtél Bözsinek, hogy ne menj el színdarabozni! Igen emlékszem... Buborékok c. színdarabot játszottuk Csiky Gergelytől...
Az öreg Laci: 1954-ben lettem ipari tanuló, utána katona lettem 1960 született a fiam, majd a lányom, 72-ben építettünk egy lakást, amit tudtunk azt megcsináltuk. Láttam egy kis nyúltenyésztést..., igen kell a kereset mellé. Na az unoka most indul autóval Kőszegre..., hogy örült volna valaha a nagyapa, ha tehénszekérre ülhetett volna fel, persze a sajátjára...., ma pedig az unoka már autóval jár szórakozni. Na ez a nagy életkülönbség, amiről akartam írni... A nagyapának a munkaszeretete van bennük.

Boldizsár Jóska bácsi hadifogoly nótája...

Nagy Oroszországban jött hozzám egy kis levél...
Tintaceruzával választ küldtem én...
Hol a tüzek lángját bomba oltja el
És a néma csendben hullt a hópehely
A nagy Oroszországban csak az Isten volt velem

Meg egy kicsi fénykép, az volt mindenem
Megcsókoltam százszor, megremeg a szám...
Ugye drága asszony, hű maradsz hozzám...szeretsz igazán...
Nagyon szép volt Jóska bácsi, bizony ez így volt, ki tudta mire ébredünk majd holnap, mi vár idehaza majd ránk...

Na így végződött a Boldizsár Jóska bácsiéknál magnófelvétel, amit nem írtam le teljesen szó szerint, hiszen ez magában egy regény alapját képezné, de nekem nagyon kedves emlék, ha hallom azokat, akikben még élek, azaz él a munkám, a nép szeretetemnek hűsége, az elvetett mag nem veszett el. Emlegetnek, és amíg ők élnek, addig élek én is.

Elmosódtak a határban az egyéni földeknek a mezsgyéi, ki tudja már hol volt az enyém?... lett a mienk…

Magáról a Tsz-ről írni nagy történeti esemény, hiszen pillanatnyilag megfoghatatlan és főleg beláthatatlan ismeretlennek a szakadéka felett mozgunk, amikor semmi sem ad támpontot, arra nézve, jó-e az, amire most esküszünk, eredményes és bővelkedő lesz hozamban, megélhetésben ez az új gazdasági mechanizmus, amikor megszűnnek az egyéni gazdálkodások, amikor megszűnt a parasztnak magáénak szántani, amikor este megkapja
az eligazítást a másnapi munkára.
Tényleg meghozza a csajka rendszert, amiről oly elrettentő meséket regéltek az ellenfél propagandistái, s ami legnagyobb hiányosság volt. Ahogyan nekivágott Kolombusz a nagyvilágnak, hogy megszerezze az új világot, megtalálja a kincses világot, de semmi támpontja nem volt, csak annyi, ha valaki állandóan nyugatnak tart, akkor oda vissza is kell érni, mert már az nem vitás dolog, hogy a föld nem tányér alakú, ahol a szélen le lehet lógatni a lábakat. A föld, gömb alakú, tehát állandó, iránybetartás mellett van visszatérés. Valami visszatérésre itt is akadt példa, azaz, netán ha mégis ismét visszatérne a boldog egyéni gazdálkodás, hát akkorra el kell dugni a boronát, ekét, szekeret, váratlanul ne érje az embert az ismétlődő gazdasági formában.
Tele volt mindenki aggodalommal, szervező-agitációs nagyszájúak, főleg idegösszeroppanás határáig feszültek azoknak az idegei, akik egy aláírással átadták a közösbe az ősi örökséget. De sokáig nyilván tartották a dűlőiket, még akkor is, amikor már egybeszántották a határt, mindig akadt olyan paraszt, aki egyből tudta volna kihasítani az összesből a maga néhány holdját. Nagyon sokáig nem tudták kitörölni fejükből a határ térképét, telekkönyvi rajzát, ahányszor dolgoztak a határban, mindig tudták, kinek a parcellájában dolgoznak, kinek volt valaha földtulajdona.
Némiképpen tükörképet is adott az egybehasított határ, mert bizony egy százholdas parcellában nem egyformán növekedett az elvetett mag, volt parcella, ahol remekül kiemelkedően kitűnt a többi parcellától, ez valaha gondos parasztnak volt a földje, aki megadta a földnek járó trágyát, munkát, de bizony voltak satnya növekedést mutató parcellák holdak, ez bizonyította a volt gazdának a trehányságát, szegénységét, nem tudta kellőképpen gondozni a kevés földjét is. Bizony évek kellettek, mire az egész határt egy szintre tudták termelőként előállítani, amikor egy-egy száz holdas parcellán már nem volt holdankénti növekedési különbség, eggyé olvadt a határ minőségben, termelésben, így lassan eltűntek a régi telekkönyvi rajzok a fejekből, de eltűntek a régi gazdák is, az új Tsz tagoknak aztán már fogalmuk sem volt, kiknek a földje lehetett valaha, amit most munkál.

Csehimindszenti SZOT üdültetés...

E sorokat írom 1981. jún. 15-én hétfőn a csehimindszenti SZOT üdülőben, egykori Mesterházi uraságnak a szép kastélyában. Az emeleti részen kaptam egy kis szobát, hatalmas erkéllyel, amit gyönyörű park övez körbe. De egyben az is hírlik, hogy ez az év lesz az utolsó üdültetés, mert a SZOT eladta a helybeli Tsz-nek, aki ruhavarró üzemet fog itt üzemeltetni. Mondván, mivel csak a nyári időszakban van nyaraltatás a három nyári hónapban, a többi hónapokban pangás van, így ráfizetéses a kastélynak a SZOT keretében való jog használat. Ebben a szép rezidenciában akarnak úgy üzemelni, hogy a környező falvainak a női részét itt akarják foglalkoztatni, dolgoztatni, helyhez kötni. Így ez az év lesz az utolsó alkalom, hogy a Poty pusztán üdültetés lesz, persze ez szól nekem is, hiszen akkor többet ide nem lehet jönni, üdültetni. Nagyon sajnálom ezt a jó helyet, nagyon megszoktam az itteni dolgozókat, velük együtt a gyerekeket, jó volt ez, kikapcsolódás a többi munkából.
Ez lett a nóta vége.

Tsz-ről általában...

Visszatérve a megalakult Tsz-ről egyet-mást.... 1960 és a következő évek eredményei....
Mint minden újszülöttel sok a gond, a fáradozás, mire életerős lesz, mire a tehetetlenségből termelőerő lesz. Utólag már nem volna nehéz jósolgatni, de egy évezrednek a múltját, múzeumba zárni. Könnyű volt egy grófot pár száz szobája után kriptába tenni, vagy egy szűk mauzóleumba, hiszen a jámborból nagyon is jámbor engedelmes tehetetlen hulla lett, nem tudott kitörni a tehetetlenségnek a köréből, habár az utódok igyekeztek méltó helyet vásárolni porlandó testének, hogy még halában is maradjon meg s valami a méltóságából, földi tekintélyéből.
Igen ám, a Tsz alakításánál élőlényekről volt szó, akik ugyan nem éltek kastélyokban, csak egyszerű falusi életben tengődtek, ki így, ki úgy, ki jobban, ki szűkebben, milyen planétát húzott ki az élet kalapjából... Mégis azt kell mondani, valahogyan úgy láttam és éreztem, vagy csak látszat nagy csalafintasága leplezte volna körbe a grófokat, bárókat, jobban fájt a tíz holdas parasztnak, a magánvagyonnak a temetési szertartása, mint az Eszterháziaknak több tízezer holdaknak a sutba dobása. Ezt több tény is alátámasztotta, pl. a vépi gróf, vagy a szelestei báró, aki vagy hatvan szoba után látszólag megbékélten élt egy szobában a volt inasának a házában. De lehetséges, hogy csak látszat volt, mert pl. mégiscsak a mondás alapján amulettben hordozta a végszót, amivel élt egy alkalommal.
Lélektanilag úgy gondolom, annak a tíz-húsz holdas parasztnak több verejtékébe került a tíz vagy húsz holdnak a megszerzése, mint a keszthelyi Festetich grófnak a hetvenezre. Örökölte, kapta, élt belőle, s most visszaadta azoknak, akik ez ideig benne dolgoztak.
A magyar falusi kis paraszt pl. a tsz-ben ragaszkodott a maga lovaihoz, lélekben élt benne, megbecsülöm a jószágaikat, ki tudja mikorra virrad ismét fel tulajdonjognak a érvénye. Szekereket, ekéket rejtegettek a háztáj körül, valami kis ördög beléjük bújt, ments, amit csak lehet, nem tart ez örökké.... Nagyon sokáig tartott ez a felületes szemlélet, ezt kihasználta az ellenségnek a

jól szervezett propagandája is, így árnyékot vetettek a józanésznek a gondolatára, ami késleltette a szociális tudatnak a kialakítását.
Itt mese nincs, az a párt fog győzni, aki nagyobb vajas kenyeret tud biztosítani a dolgozói számára, megélhetésére. Az igaz, hogy kezdeti nehézségek folytán, ha nem áldozza fel minden magyar a negyedik forintját a Tsz asztalára, akkor bizony lehetséges lett volna a csőd, de központi kérdéssé vált "lenni vagy nem lenni" óriási állami dotációkkal tudott csak a kezdeti nehézségi buktatókon átevickélni a megalakult Tsz-ek. Szinte majd azt a benyomást lehetett érezni, korán jött, várni kellett volna ily nagy kiterjedésű átszervezésekkel.
Óriási megfeszítések árán, azaz állami kölcsönökkel, segélyekkel tudtak csak létezni a Tsz-ek, és ekkor lépett be a háztáji gazdaságoknak a felértékelése, annak szükséges vállalása, mert sem az állami gazdaságok, sem a Tsz-ek nem bírták volna a hazai igényeknek megfelelő termelvényeket előállítani. Pedig Rákosi idejében börtön várt azokra a háztáji növekedést, a határt megszegő parasztokra, akik a megengedettnél több marhát, állatot, vagy egyéb más úton próbálta a szükségleteket előteremteni.
De az állami dotációval működtek egyéb más vállalatok, éttermek, szállodák, sokszor mondtuk, hogy valaha az kis szatócs meggazdagodott a kékfestői eladásaiból, vagy az a kis falusi boltos, szatócs mind megtalálta a maga számításait az üzlete mellett, ma meg minden csak ráfizetéses, deficites. Az is igaz, hogy az a kis üzem, vagy gazdaság, amit annak idején egy botos ispán, esetleg egy gazdatiszt irányított, most ugyanezt a gazdaságot húszan, harmincan adminisztrálják, van ma már vezérigazgatótól lefelé vagy kettő-három titkárnőig bezárólag rengeteg improduktív alkalmazott, majd három termelőre esik egy adminisztrátor. Hát csoda, ha deficites az a vállalat, amit valaha páran vezették, most pedig csak a duma, a lógás, a vezéreknek vezére, ismét plüss fotelos, parkettás szőnyegpadlós, tapétázott falak veszik körbe a vezért és ez a nagyzási hóbort tart egészen az alsó szintig, szinte nem győzik a bútorokat cserélgetni, vagy a gépkocsikban válogatni. Csoda, ha ráfizetéses lett nagyon sok üzem. Vissza a termelőmunkába, szinte kézre-kézre adogatják az aktákat, tologatják a papírt, megnehezítik a rengeteg közbeiktatott áruforgatót, van, amit el kell szállítani Szegedre, majd onnan az elosztóból jön vissza, és csak hosszú út megtétele után kerülhet az árú a fogyasztó asztalra, de közben mindenki emeli az árunak a reálértékét.
Egy ezerholdas gazdaságot háború előtt eredményesen elvezette az intéző és mellette még egy botosispán, esetleg egy írnokféle. Igen ám akkor érdeke volt az intézőnek termelvényesen dolgozni, ellenkező esetben az uraság, a gróf útilaput kötött volna a talpára. Érdekelt volt az intéző, de maga a botosispán is. E szűk körű adminisztrációt ma hihetetlen számú irodai fullajtár végzi és milyen drága körülmények közt, majd kacsalábon forgó irodai palotában. Éppen, hogy fürdőmedence nincs beépítve a szalonba, egyébként mindenben keleti előkelőség uralkodik az irodákban. Maga a munkásság kitermelte a maga arisztokráciáját, mind nagyobb lett a polgári, a kispolgári csökevényességnek a vízgyűrűje, mert kezdetben megkérdezték, lekáderozták azt, aki házat épített, ma, pedig a házépítés nem újszerű, lehet villája is, szőlője is, gépkocsija is, de miből? Azt nem kérdezi meg senki sem.

A legutóbbi sorok megírása után nagyobb szünet állott be az írásomban, több elfoglaltság akadályozott a termelésemben, pl. mindig szívesen írtam a SZOT üdülési időm alatt, de az idén úgy jött ki a lépés, hogy kevés nevelő hiányában egymagam vezettem a rajt, 30-34 fővel, főleg nyolcadikosokat, s bizony reggel hattól este 22 óráig talpon kellett lennem, hogy a kötelességemnek némileg eleget tudjak tenni. Ennek az előnye főleg abban rejtőzött, hogy
nem volt mellettem egy tehetetlen tapasztalatlan gimnazista, vagy elsős főiskolás, akik még maguk is önmaguknak tehetetlen bábjuk, ahogyan ma csináltam, azt folytathattam másnap, tehát nem kellett korrigálnom a társamnak emberi gyarlóságait. Anyagiakban is valamivel jobb volt, hiszen egy napra adtak 77Ft-ot, így dupláját kaptam egy-egy napra, na ez sem sok ekkora felelősségnek a vállalására, de mégis több a semminél. Ugyanis úgy gondolkodtam, ha eljövök üdültetni, főleg ha ketten vezetjük a rajt, akkor magam is üdülök szép és jó környezetben, jó koszt van, mindig kapok külön szobát, dolgozhatom a magam kedvére, és még kapok is valami kis borravalót, mert aztán itt bizony naponta forog a pohár, hol sörrel, hol borral, hol töménnyel. De így van ez jól.
1981. nyarán is vállaltam három turnust, az első kettőt június..., július elején és egyet augusztus végén. Igen kellemes csoport volt az utolsó, vidéki városoknak gyerekei voltak, Gyöngyös, Békéscsaba... Sikerült az első két nap betörni őket, habár nagyon szigorúnak vélték a bekezdést, de a végén mégis könnyekkel vettek búcsút tőlem, kár hogy az iskolákban nem találnak hasonló gondolkodású tanárra, mondogatták az esti beszélgetések alkalmával.
Na aztán jöttek a pótvizsgások: három tanulóm volt, öt-hét osztályból: matek és történelemből húzták el őket, majd volt egy harmadikas középiskolás, akit szintén történelemből juttattak pótvizsgára. El is fáradtam a felkészítésben, mindhárom sikerrel vizsgázott a pótvizsgán.
A nyár búcsút intett, az iskolák csengői ismét megszólaltak, megkezdődött az 1981-82-es tanév és még nem voltam sehol sem igazán nyaralni. Idehaza pihengetek, anyu mindennel ellát, legjobb pihenés az itthoni, semmi gondom, csak ismét regenerálódni, mert már jelentkezett ismét pár korrepetáló tanuló, akikkel naponta szórakozom, főleg a hülye matekból.