Elhelyeztek Kőszegpatyra /1956/

A magas hatóság, akik szintén csak a négy eleminek a birtokában bitorolták a járási hatalomnak a tanácsi trónját, ha csak ez kell és ezt kérik söptei dolgozók, nem tudván az összeesküvőknek aljas összetételét /ám legyen... ekkor halt meg Kőszegpatyon az igazgató tanító, repült a holló, szájában a pecsétes levél, amelyben írva vagyon 1956. július 16-val Kőszegpaty lesz a működési helyem.
Hát szóval idáig jutottunk, a ludak gágogása leterítette a sólymokat a magasból. Hogy mekkora örömet okozott ez a levél, ami 1956. jún. 30-án kelt, nem tudtam felmérni, mert most a saját házam is égett, azt kellett oltani.
Hogy megszületett a beadvány, később tudtam meg, hogy ohó, itt még lakziról is van szó, ugyanis a Szép barátunk "a cél szentesíti az eszközt" mondással állítólag

elsütötte az utolsó és egyben a legnagyobb lövedékét, ha visszamaradhat, akkor feleségül veszi a Mikovics Rózsit, aki a tanácson dolgozik, Bözsi néninek a kedveltjét, a névtelen irományoknak a szerkesztőjét, na ez aztán végleges nagy erőt adott az ellenségnek sikerük elérésében. Aljas cselekedetnek tartottam ezt Jóskától, ha igaz lett volna, jellemével összeegyezhetőnek tartanám. Szegény ember futkosott ide, futkosott oda, mint a gyűrűbe befogott vad, hol találna kibúvót a halál elől. Így jutott el hamarosan Pardi nevű párttitkárhoz is, aki az itteni áll. gazdaságnak lett a nagy személye… pár hónapja került ebbe a beosztásba, még nem igen volt helyi ismerete, legfeljebb a csaholóknak a véleményezése, de személyes tapasztalata vajmi kevés, ennek is elsírta Jeremiás bánatát, aki megsajnálta ezt a párttagot, hiszen párttag nem veszhet el egy pártonkívülivel szemben, farkas nem eszi mag a saját kölkét. Pardi a tudomásom szerint el is járt hivatalosan a Járási Pártbizottságnál Vargáénál... aki igen jól ismerte a helyi munkáknak érdemeit, csak annyit mondott Vargáné Pardinak: mondjon valamit Szép Jószef mellett, mit tett pártvonalon, mit tett kulturális vonalon, KISZ vonalon. Ha tud valami érvet felhozni mellette, akkor nyert a kérése, ellenkező esetben a kérés teljesíthetetlen. Ahogyan körmetlen macska sem tud a fára mászni, úgy nem tudott Pardi sem védelmére valami érdemet felhozni, sőt maga is támadásba ment át, hiszen cserben hagyta az áll. gazd. ifjúságát is, otthagyta a színdarabozókat, a KISZ ifjakat, neki ez nagyon kényelmetlen fáradozás. Ami történt és ami van a faluban kulturális vonalon, az mind Czeglédy nevéhez fűződik, színdarab, tanfolyamok, énekkar, könyvtár, úttörő-hazafias népfront, stb...
Üres zsákot vitt Pardi a Járási Párt bizottságra, de megtelt zsákkal tért vissza. Szépnek mennie kell, helyette nem mehet Czeglédy. Tulajdonképpen ekkor indult meg a hadjárat ellenem, akkor menjen mindkettő, de ahogyan Pardi értesült, nekem miért kellett volna menni, de ennek dacára a Járási Okt. Osztály bölcsessége mégis megszülte a maga torzszülött leiratát. Palik József aláírásával, menjen akkor mindkettő, így a falu vulkánjának lávája nem fogja elönteni a falu békés lakósságának nyugalmi birodalmát.
Legalább is így látták fenn, főleg a rövidlátó, uborkafára kapaszkodó Palik József, aki hinta-palinta módjára hol fenn volt, hol a béka segge alá csúszott jellemtelensége miatt.
Hát szóval a kezembe a papír: mennem kell Kőszegpatyra. Na ez a név nem volt egészen ismeretlen, mert a vérem erezetének egyik erős ütőere innen sarjad, itt volt a forrása, mert édesanyámnak az anyja a Zsófi néni, az én nagyanyám Nagy nevű családnak volt a gyermeke, akit nagyapám tett boldoggá Porpácon. Ha már így van a dolog, meg kellene nézni ezt a helyet, mégis mit remélhetek én ezen az új helyen? Milyen is az egész küllem, hogyan tudnék én idetelepedni? Egy alkalommal el is kerékpároztam a faluba, inkognitóban megnéztem a tanítói lakosztályt, tipikus volt falusi, mesteri lakás, ház, esőszoba, stb. pajta, istálló, semmi csíny, semmi vonzalom, kert mintha volna, de ósdi külsejű az egész ház és környéke.

A lehetőségek közt tájékozódtam
Az tény, hogy az ellenségnek a tábora látszólag jól vetette ki a halóját, nagy halat fogott azzal, hogy van egy okmány, amely szerint elhelyeztek Söptéről /a harcnak nincsen vége, csak csatát vesztettem, de a harcot nem/.
Kőszegpatyi kirándulásom alkalmával nem láttam itt meg a jövőm megalapozást, sem a tanítói lakás és annak állaga, környezete nem volt vonzó erejű, az a tipikus falusi lakás, sajnos nem emelkedett ki a proli szintből, így már ez a kép is visszataszító volt állomáshely cserére vonatkozólag.
Jött az iskola, a munkahely megszemlélése. Úgy emlékszem valami megmaradt urasági kastély szolgálta a maga romos külsejével a tudománynak a fellegvárát, ez magában még nem rontotta el a fantáziámat, ugyanis nekem nagyon tetszettek mindig a falu többi lakóházától, ha eltér stílusában, szintmagasságában a többi házaktól. Legyen az iskola küllemileg is jellemző annak elhivatottságára, nézzenek fel rá az emberek, mint valami panteonra, szellemi gazdagságnak szentélyére. Ebben az időben /1956/ még magánhordták a falusi tanítói lakások, iskolák a volt klerikális elhagyatottságot, maradiságot, nem igyekeztek sem az iskolát, sem a tanítói lakásokat modernizálni, ellenben a paplakok mindig kiemelkedtek a falusi hétköznapok sorrendjéből. Ezt az örökséget hordozta maga Kőszegpaty is, amikor lopva lemértem az esetleges lehetőségeket. Szemlélődésem után teljes lett bennem az elhatározás, ide pedig nem jövök. Besegített egyéb hátrányos helyzet is, messze a varostól, sem állomása, sem rendes útja.
De ha ne ide, akkor hová?
Így jutottunk el Sébe is, ami sokkal jobb adottságokkal rendelkezett a többi mellett, úgy az iskola, valamint a lakás emberibb képet festett a Kőszepatyival szemben, mégis elmaradt a választásom, hogy miért, azt már nem is tudom... lehetséges, hogy ezt a helyet már irigyelték tőlem, valakinek már elígértek, valami ehhez hasonló kulisszatitkok miatt nem is hajtottam ezt a helyet is. Anyuval szemléltük meg Sé lehetőségeit, pedig úgy emlékszem együttesen úgy gondoltuk, nem veszítünk, ha ideköltöznénk, de elmaradt ez is a számításból.
Maradt hátra Vassszilvágy... Nem lettem szerelmes ebben a szituációban sem, közös udvar, lakás stb. szóval volt valami visszataszító ebben a kombinációban is, távol a vasúttól, messze a város... hát szóval nincsen hely, ahogyan annak idején az volt a kívánsága a cigánynak, hadd válassza ki azt a fát, amire majd felakaszthassák, de bizony csak kereste, csak kereste a fát... És biz nem talált arra alkalmas fát, amire felakaszthattak volna. Valahogyan mi is így voltunk, egyik hely sem birtokolt akkora kecsegtető előnyökkel, amik miatt érdemes lett volna helyet változtatni. Így tanácstalanul álltunk a part szélén, és most? Hová-merre?
Futótűzként terjedt el a hír a faluban, hogy a Czeglédyt elhelyezték. Ahogyan ilyenkor szokott lenni hármas véleményezés alakult ki. Volt egy kis csoport, főleg akiknek még nem járt a gyerekük iskolába, vagy már járt, azok némi közömbösséggel fogadtak a hírt, nem kötődünk egymáshoz, így nem zavarta meg különösen a közérzetüket. Volt egy maroknyi ellenség, akik végeredményben maguknak

könyvelhették el ezt a nagyszerű gólt, amit sikerült sok-sok aljas eszközzel kiharcolni, és most örömrivalgásban ovációztak a siker láttán, főleg a Bozzay féle klikk, akiket igyekezett állandóan oltogatni az elhelyezés érdekében. Így akkor a bozzay féle dinasztia továbbra is maradhat nyugodtan, megkoronázva érezheti magát a faluban, íme így jár az, aki nincs velünk.

Varga János bácsi és társainak deputációja a járási tanácshoz

Ennek a kis klikknek az aljasságának azonban nem örvendezett a falunak a munkás, az igazi proli tömege, akik nem értették meg ősi paraszti nyelvezettel, miért azt a lovat ütik, ami húz, miért annak kell menni a faluból, aki fáradhatatlan dolgozott kultúrának lángolásáért, miért akarják ezt az embert kifúrni a faluból. Nem kifúrni kell, hanem harcolni azért hogy visszamaradhasson és menjen az áskálódóknak a kígyói, akik a maguk butaságukat nem tudjak másképpen egyenesbe hozni, csak úgy ha eltávolítják a körükből a haladó gondolkodó kultúrmunkást. Ez a hangulat, mint a vízbe dobott vízgyűrű, mind nagyobb terjedelemben nyert teret, hirtelen megnyilallott a dolgozók szemében, mily aljas aknamunkának lettem az áldozata, felocsúdtak szendergésükből, nem tudták mire megy az ellenségnek az állandó szurkálása. De ahogyan a fazékban a víz is ha eléri a forráspontját, buzogni kezd, sőt ha leszorítják annak fedelét, robbanni is tud a nagy gőzfeszültségtől, valahogyan felforrott a falu zömében az igazságosságnak a gőze, feszítette agyukat az igazságtalan intézkedés, ezt nem lehet csak szemlélni ölbe tett kézzel. Tenni kell, meg kell nézni ki csinálta ezt az áthelyezést. Kinek a keze nyoma van benne? Nem lehet ezt eltűrni, egyszer van most egy igazi tanítónk, azt is ki akarják passzírozni a faluból. Kik ezek a les állásból állók, akik ebből a helyzetből akarnak gólt rúgni, és nincsen bíró, aki felülbírálja a gól igazságtalanságát.
Valami ehhez hasonló emberbaráti érzésbeli hangulat hullámzott végig falun, végig hordozták az igazságtalanságnak a zászlaját, aki akar álljon alája, aki nincs velünk az ellenünk van...
Főleg a volt cselédség köztük élen: Varga János, aki egyben járási tanácstag is volt, majd a Balázs József a szomszéd, régi cselédek, majd Németh vasutasék, Desicsék, szintén vasutas, majd sokan még ezen kívül, végtelenül sajnálom, hogy nem tudom nevüket itt megörökíteni, de hagyok ki helyet arra nézve, ha megtudom a nevüket, megörökítem e nemes pártfogasuknak emlékére. Lényeg, az hogy sokban vulkánszerű erővel tombolt az igazságtalan döntés, amit helyre kell tenni az illetékes helyeken.
A nevek a következők:

DEPUTACIÓ
Az igazságosságot kereső, mélyen megsértett dolgozók, ismétlem főleg a volt cselédek, vasúti dolgozók, Kiszesek, nem a jobb módú gazdák, ezek hallgattak, mint valaha a nemesek, majd a pórnépe megsüti a gesztenyét... hagyjuk csak magukra őket. Igen, a gazdagabbnak nem jött fel a lelkiismeretében a gyalázatos intézkedés, valahogyan záptojásként ült a tyúk alatt, figyelte a többi tojást csak, de önmaga nem adott új életet. Így nagy gazdák neveiből egyet sem tudnék említeni, de majd később visszatérek úgyis a nevekre, a zászlóvivőkre, a harsonakürtjébe való befúvókkal, szóval megfújta a harci riadót a falunak munkáshada, nem engedhetjük el a Czeglédyt, valamit tenni kell, ha kell elmegyünk Szombathelyre, sőt Budapestre a minisztériumba, de a Czeglédynek maradni kell... mint ahogyan a köd megüli a határt, úgy ülte meg ez a tettleges végelhatározás a dolgozók lelkületét, hát tenni kell, szervezkedni és indulni Szombathelyre az illetékes Osztályra... Járási Tanácsra, ahol ezt a botrányt elkövették.
Erről a megmozdulásról magam is értesültem, hiszen úton-útfélen, amikor találkoztam e harci zászlót lobogtatókkal, bátorítottak, ne féljen, nem kell elmenni, majd mi eljárunk az ügyében, maradjon csak nyugton...

Budapesti kirándulás eseményei…

A múlt évekhez viszonyítva, az idénre is terveztem kirándulást, az idei év Budapestre esett. Egy-egy kirándulásnak a megszervezése már hónapokkal korábban megindul, szállásigénylés, engedély a parlamentbe, jegyek a színházba, cirkuszba, amiket nem lehet csak a helyszínen elrendezni, ezt előbb le kell levelezni. Ez a munka mindig nagy gyönyörűséget keltett bennem, nagyon szerettem szervezni, napra-órára. Így általában az öt napos kirándulásoknak a forgatókönyvét már előre megcsináltam, lemértem a lehetőségeket, mit akarunk megnézni, hova akarunk menni, hol akarunk enni, szállásolni? Levelek mentek, válaszok jöttek, nagyszerű érzés volt, amikor mindenhová meg volt már az engedély. Pl. egy alkalommal mentünk a parlamentbe és ott ácsorgott vagy száz gyerek, és csak unatkoztak, rugdalták egymást…stb. Amikor a kollégákkal beszélgetek és mondom nekik 5 perc múlva kettő óra és megyünk a parlamentbe. Elcsodálkoztak, hogy ők már itt voltak délelőttől fogva, de nem engedik be őket, hogy-hogy mi meg ilyen pontosan tudjuk a bemenetelt, mikor csak most érkeztünk?
Van nektek belépőengedélyetek, amit a parlamenti titkárság adott? Nincsen!!! Hát az meg mi? -kérdezték. Igen, én már februárban kértem a parlamenti titkárságot, hogy erre és erre a napra, órára engedélyezzen belépést a parlamentbe. Az megtörtént, hogy ha a kért napon esetleg diplomáciai elfoglaltság volt a parlamentben, akkor egy másik napot ajánlottak helyette. Csak néztek a kollégák... ők erről nem tudtak, szegény gyerekek eltöltöttek majd egy napot a várakozásban, unalomban, napsütésben, zajban, de parlamentbe nem mehettek be... Így is lehetett jönni Bpestre, előzetes tervezés nélkül, de úgy is nézett ki az egész kirándulásuk.
Amikor jött a lesújtó áthelyezési hír, na most mit csináljak?
Minden elő van készítve a kirándulásra, már csak a vasúti jegyeket kell megvenni és mehetünk. De kinek van kedve ebben a lelkiállapotban elindulni, kirándulni?

Ezen lelkületi állapotomról értesültek a gyerekek is, na meg a szülők is. Sorra jöttek hozzám a szülők... ne búsuljak, csak indulja k el Budapestre... nem lesz itt semmi áthelyezés... biztattak a maguk határozott munkás, harcias kiállásukkal. Na jól van... akkor lesz kirándulás.
A kijelölt napon, már kora reggel gyülekeztünk az iskola udvarán, közben látom ám, hogy innen is, onnan is az utcán mennek a szülők, akik nyájas szívélyességükkel rámköszöntöttek és egyben bátorítottak, jó utazást kívánva tovább hajtottak a kerékpárjukon. Hová mennek? Megyünk a járási tanácshoz.... Gondoltam magamban... szép gesztus mellette így kiállni. Valahogyan bennem is helyreállt az egyensúly, valamiképpen szabadultam az áthelyezésnek a nyomasztó hatása alól, bíztam a sikerben, bíztam a munkáshatalomnak igazságos népi ítéletében, a népben, akihez tartoztam, akik szintén érezték egy test és lélek vagyunk a falu eletében.
A gyerekeknek a felajzott öröme határtalan volt. Leírhatatlan boldogság lepett el engem is ilyenkor, hiszen az ő örömük, az én örömöm is, egy örömmé válik a nevelő és gyerek öröme.
Magáról a szervezésről majd meg írok, csak folytatni akarom drámai fordulatiban az eseményeket. Szegény anyu idehaza ő maga is biztatott, meglásd siker kíséri a falu munkásainak a deputációs ostromát a tanácsnál, menjél csak nyugodtan. Még ma estig kapsz táviratot, hogy széna vagy szalma... Megérkeztek a szekerek, amikkel indultunk a szombathelyi állomásra.
Nem volt itt tolakodás, mindenki tudta előre melyik szekérre, hová fog ülni, hatos kis csoportok, brigádok alakultak, minden csoport élén egy arra alkalmas ifi, vagy lány, aki állandóan helyettesített engem. Így bizony nagy rendben mindenki elbúcsúzott kísérőiktől, könnyesek lettek a szemek, hiszen nagyon sok szülő öreg szülő, van, aki sohasem látta Budapestet, most pedig íme már gyerekkorban van rá lehetőség, arra, hogy a látókörét ennyire bővíthesse a tanuló. Puszik, csókok, könnyes szemekkel vettek búcsút szülő és gyermek, jöttek az okos tanácsok, aztán szót fogadj ám! ...el ne rontsd a gyomrodat!… ki ne hajolj az ablakon!... pénzedet el ne veszítsd... és még ki tudja fejben tartani mennyi anyai tanáccsal burkolták be a kiránduló kis magzatjukat. Utolsó mosoly, integetés, indulás: Gyű, te paci!… és már gördültek is a kerekek a szombathelyi úton, nótától volt hangos a kis csapatnak a zarándoklása. De amint haladt a szekér sorfala, előttem valami fekete kerékpározó embercsoport tiporja a pedált... majd amikor elérjük őket, boldogan integetnek felénk... legyen nyugodt… most megyünk a járási tanácselnökhöz... menjen csak bátran a gyerekekkel kirándulni... elintézzük a visszamaradást,...és amíg haladtak a szekerek, tán voltak húszan is, férfiak, asszonyok, legények...vegyesen...mindenki mondott valami nyájas biztatást, és igen jó utazást kívántak, szerencsés visszajövetelt. Majd a lovak ismét vágtázni kezdtek, a deputációs prosecció lemaradt, igen boldog voltam a biztatásukra és tényleg nem is gondoltam az áthelyezésre.

Amikor a deputációnak lelkes, harcra kész nemes lelkületük igazat láttam, akkor éreztem magamban ismét, jó harcot vívtam, érdemes volt dolgoznom, a néppel, a népért, a faluért. Júdások voltak, vannak és lesznek, akik aljas önző érdekeiknek eladjak még a lelküket is, de ahogyan állítólag az áruló júdás is később felakasztotta magát, mert a lelkiismerete nem engedte nyugodni, megvettették a többi igazak, nem volt nyugta, a kötelet választotta végkielégítésére.
Na, mi lesz? Mit fognak elérni a mai napon a söptei dolgozók harcos csapata?...

Egy kirándulásnak a megszervezésének munkamenete

Mindig kettős az adottság: hová, miért és mennyiért?
Gárdonyi mondotta: okos a paraszt a maga falujában, de ha onnan kikerül, annak félszeggé válik... valahogyan így is volt, a falusi embert mindig meg lehetett ismerni a külsőkből is, ruházata, menése, beszéde, ami ugyan nem volt sohasem hiba, csak nyomok a falusi életre. Kár volna, ha falun városiasan akarnók élni, mint pl. a Marcsa, amikor Pestre ment szolgálni akkoriban. Kérdezték tőle: hová mész Marcsa? Megyek Pestre... Amikor megjött, akkor azt kérdeztek, hol voltál Marcsa? Peésten!!! Furán hangzik élőben, de írásban nem lehet teljesen visszaadni a két hangutánzást.
Vagy amikor megjött Pestről a Juliska lány, látta ám, hogy az udvaron van a grábla... majd annak fokára lépkedve kérdezte az apjatól, mint aki sohasem látott ilyent, mi ez édesapám? Ebben a pillanatban nagyobb nyomatékkal lépett a gereblye fokára, annak a nyele felugrott, Julist jól fejbevágta, szidalmában azonnal tudta a nevét. Vagy hová mész Julcsa, aki szintén Pesten szolgált egy ideig? Így szólt, amikor vízért ment. Sőt szinte, pláne, megyek a kútra vízért... igen ez ebben az időben hagyott vissza valamit a majmolásból, nagyon sok falusi szolgálólány csorbultan átvette a városi beszédnek a stílusát, és azt rosszul sugalmazta vissza, ami sokszor kínos helyzetet teremtett a hallgatóban. Magam is számtalanszor megdöbbenve hallottam a fővárosunkban szolgáló falusiaknak helytelen átállását, nem állott jól neki a Peésties beszéd stílusa.
Hát szóval érdemes menni Budapestre, van mit látnivaló, van amin tanulni lehet. Így döntöttem az idén, hogy Budapestre megyünk öt napra, azaz öt éjszakát ott töltünk valahol a diákszállóban.
A kirándulások időpontját mindig a szállási lehetőséghez kellett irányítani, hol lesz, azaz az általam kijelölt időben kaphatok e szállást az illető helyen. Ennek az igénylése, már január elején megindult, ha nem korábban, hiszen a válaszok általában kettő hetesek, sietni kell a helyfoglalással. Mivel általában már december végén, legfeljebb január elején, tehát mire mások felébrednek szállásigénylésre, én már arra az időre leigazolva, azaz visszaigazolva megkaptam a kért napokra a szállást. Legtöbbször a Dózsa úti diákkollégiumban szállásoltuk be magunkat, erre az időre a diákok már a nyári szabadságukat töltötték, így üresen állt a diákotthon. Remek szállást kaptunk mindig itt, nekem külön szobát prezentáltak.

A szombathelyi állomásra érkeztünk, ahol már tágranyitott szemmel figyelték az állomásnak nagyon is tarkaságban, sürgölődésben, zajban folyó életét, élvezték a várakozásnak perceit, találgatva melyik vonaton fogunk utazni, hányadik vágányról indulunk?... találgatás és főleg izgalom a beszállásra, mind nagyobb fokra emelkedett az izgalomnak a higanyszála. Voltak kísérőink is, főleg a vasutas szülők jöttek jó utat kívánni.
Kaptuk a jelzést: beszállás „Gyorsvonat indul Budapest keleti állomásra...” Rendeződtek a kis csoportok, még egyszer egy rövid népszámlálása csoportvezetők ügyeltek a maguk létszámára /öt-hat fő/ csomagot fogj és indultunk a vonathoz. Hova is kell szállni?... Nem lesz gond számunkra, mondom a gyerekeknek, mert a kocsira ki lesz írva: söptei ált. isk. és már a kalauz bácsi integet is nekem, erre tessék jönni tanár úr!... ez a kocsi lesz a mienk. És tényleg a kocsi ajtaján ott lógott a biléta, a mi iskolánknak a neve tündökölt rajta. Csodálkoztak a gyerekek, hát a vasutasok tudják, hogy mi megyünk? Utazunk Bpestre? Igen tudják, mert már pár héttel az utazás előtt a szombathelyi MÁV. Ig-nál benyújtottam a pontos indulást, a létszámot, sőt a visszautazást is...? És bizony az állomásfőnökség nagyszerűen kiszolgált minket.
A beszállásolás is nagyon udvariasan ment, egymásnak segítettünk... majd a kocsiban teljes kényelemre elhelyezkedtek, csomagokat fel a polcra... esetleg aki akart újságot venni, az az újságostól vehetett képes újságot... Csupa ragyogó arc... mosoly, de mégis már a kezdet kezdetén hamarosan egy óriási sikoly... rémes volt hallgatni, a kijárati ajtó mellől jött a veszélyt jelző nagy fájdalmat rejtő kiáltás... Mi történt? Szaladok az ordító, síró Fejes Pityuhoz, aki borzalmasan jajgatva mondja, hogy az ajtó odacsípte a kezet... Na ugye! Mondottam odahaza, figyelmeztettelek benneteket, hogy a kezeteket mindig tartsátok szorosan a testetek mellett, ne kalandozzon el, ne tapogassatok vele vaktában… mert így került Fejes Pityu ujja az ajtó nyilasába, a másik pajtás pedig, aki jött befelé, annak rendje módján be akarta tenni az ajtót, igen ám, csak nem sikerült az ajtó betevés... ellenben sikerült egy óriási fájdalmat szerezni a kalandozó kezű Pityunak... Hamar egy kis vizes ruha... semmi nagyobb baj nem történt... a fájdalmak csakhamar alábbhagytak...
Mindenki az ablak felé sietett, mert megszólaltak a kalauzok sípjai, jelezvén az utolsó percet, és már éreztük is a vonatnak méltósággal telitett gördülését. Búcsú, integetés, köszöngetés... mentek az üdvözlések az ablakon ki és be...
Aztán szót fogadj ám a tanító úrnak.... vegyült össze ez a figyelmeztetés a vonatnak zajával... majd mind messzebbre kerültünk az állomástól... majd kiértünk a teljes nyílt pályára.
Létszám: a csoportvezetők jelentettek... Na aztán mindig előre kellett gondolni, mert voltak a korábbani kirándulásokban, akik nem bírták a vonatozást, gyomorémelygést, rókázást váltott ki... hogy ezt is megelőzzem, odahaza ezek a gyerekek akik allergiásak voltak az utazásra, bevették az orvosságot, most pedig itt a vonatban a második szemet, így nyugtatólag hatott az utazás a tanulóra.

Ismerkedés a vonattal... ablaknál, menetirányában szabad csak lehúzni az ablakot... a WC használata, annak kezelése... papírtartónak szemléltetése... Amikor mindennel már megismerkedtek, ráértek nézelődni, többen írták az állomás neveket, volt egy nagy menetrendünk is, abból meg előre tudtak az állomások érkezését, még az idejét is ...így következett Sárvár... Celldömölk, Pápa... és sorra tovább... minden helyről valami kulturális, vagy történeti adalékot adtam gyerekeknek... végtelenül élvezték, megy vonat, megy a vonat ütemét, ahogyan a sínek közti haladásból jött ez a ritmikus hangutánzás.
Mivel korán kellett indulni, reggelizni nem szabadott odahaza, tán egy kis teát csak, majd a vonatban lesz a nagy reggelizés. Egyébként pontos útiterv, napi és óraterv szerint volt összeállítva a z ötnapos kirándulás, így kb. Celldömölk elhagyása után, jöhetett a reggelizés. A reggeli se legyen több a megszokottnál, ne zabaljon senki, gyomorrontás esetén az illető lesz önmagáért felelős, miért terhelte le a gyomrát feleslegesen. Előírtam, hogy mit nem szabad hozni...
Pl. nem szabadott felvágottat, csak házi, vagy drágább szalámit... ami állja az utat, a meleget, nem szabadott tojásos kirántott csirkét sem hozni, mert a húson a tojás és a tej hamar romlik... Tea, kávé, sajt, gyümölcs, száraz tészta, de nem lekváros... főtt tojás... keksz... mindenki nagy elvezettel temette el a reggelijét és úgy kellett neki gazdálkodni az ételkészlettel, hogy még maradjon ebédre és vacsorára is, de másnapokra már nem kell, mert teljes ellátásban részesülnek Budapesten...
Nagy rend, tisztaság, a szemét, a papír a helyére... majd nóta, kacagás, és rengeteg kérdés... Látjuk a Balatont? Nem, mert az utunk másfelé vezet... Jött a kalauz, hangos köszöntés, a kalauz bácsinak nagyon tetszett a viselkedésük a gyerekek részéről, igazán ritkaság, hogy ennyire rendes és tisztesség tudó, fegyelmezett csoport utazik a vonaton, mert bizony sokszor akadnak csoportok, akik huligánságnak a tetőpontját súrolják magatartásukkal. A gyerekeknek nagyon tetszett a kalauznak a dicsérete és méltók is maradtak a dicsérethez mind végig. A szemem állandóan rajtuk volt a gyerekeken, figyeltem hangulati hullámzásaikat, esetleges problémájukat megoldottam...
Ajka, Herend... Veszprém, mind-mind ismeretlen város... Székesfehérvár... mindegyikről pár szót... szívták magukba az élményeknek sokaságát... közben egy hangos felkiáltás: Odanézz!…Jéé!!! Hát az meg mi?!!!…stb., amire mindig igyekeztem felvilágosító választ adni. Nagyon nagy rendben robogtunk a vonattal, Biatorbágy, Matuska robbantása a viaduktat, meséltem a gyerekeknek... és csakhamar jött a vén Duna... mekkora víz?...azt hiszem éppen ekkor volt a nagy áradás... óriási területen hömpölygött a zavaros Duna... odanézz! Ott egy hajó!!!… Ott meg mennyi gyárkémény /Csepel/... villamos... emeletes házak, forgalom... jött a rám nézve oly nevezetes Kelenföld: internálótábor a Károly király laktanyában, most Petőfi névre keresztelték ezt a könnyekkel telitett laktanyát, amikor /1948/ majd tizenöt hónapot kellett itt rohadnom, egy aljas rohadt zsidó miatt, aki rágalmakkal, hamis adatokkal igyekezett hatalmát és bosszúját nálam beváltani... Mutattam a gyerekeknek... a laktanyát...mondván itt is voltam...

Már teljes egészében pesti légkörben mozgunk, a sok-sok fővárosi forgalomból teljes képet kapnak a gyereke, a város és falu életképe...
Majd kezdődik a leszálláshoz való előkészület... nagyon nagy rendben, csendben, sorrendben, ahogyan azt megbeszéltük... én szállok le utoljára...
Keleti pu. mekkora!... egyébként a falutól eltérő nagyságok mindenütt nagy csodálkozást váltottak ki a gyerekekből, valami összehasonlítást tettek rá... pl. a Margit hídnak mondotta egykor még rábakovácsi tanuló: Galambos Lajos, mekkora „bürü” !!!
Ismét létszám... a csomag vállra...utánam indulj. Már arról írtam, hogy minden gyereknek a zsebében ott lapult a szállás címünk, netán valahol elmaradnak, a rendőrnek mutassa meg, és az majd elvezeti a szállásra…volt is rá példa... Most aztán igazán benne vagyunk a nagy forgalomba... hohóó!... nem mehetsz, ám itt át az úton úgy mint otthon, csak akkor ha zöld jelzést mutat a lámpa, amit most láttak elsőben ezek a gyerekek, vagy ha rendőr mutatja a szabadot... Leírhatatlan örömlángolásnak a fényében voltunk, de azért mégis egy kicsit lehangoló volt a gyermekhad, mert majdnem azt mondhatnám, megrészegedtek a hirtelen nagy ellentétben. Reggel még egy kis falu, 10 órakor meg egy fővárosi nagy élet kellős középpontjába kerülni, és mindezt felfogni, lemérni, igazán nagy és a sok stressz hatás valahogyan elbágyasztotta a gyerekeket, de csak egy kis időre, mert csakhamar beleéltek magukat a nagyváros vérkeringésébe. Pár nap után már volt olyan, aki szívesen folytatná itt az életét a főváros nagy vérkeringésében.
Busszal, trolival folytattuk az utat, a szállás felé. Szállás: Dózsa György út... diák kollégium... Központi hely, tágas szállás... szobák, külön a fiúk és a lányok... szobarend, szobafelelősök kijelölése... mosakodás... stb.… ami ilyenkor szokás... Csakhamar kialakult, ki ki mellett akar aludni…WC, mosdó…szeméttároló... gyülekezés helye... az én szobám... hogyan kell szólítani a gondnok nénit... itt is csodálkoztak a gyerekek, amikor mondották: ugye söpteiek… Vas megyéből… igen…válaszolták a gyerekek, hát ezt is tudtak már előre, hogy mi jövünk?... De mennyire kell tudni, hiszen én már januárban lekötöttem a szállási igényemet, így mi kaptunk is szállást, de akik csak május felé ébredeztek fel téli álmukból, jó volna szállást keresni, azok csalódottak lettek, hiszen a válaszban ez állt /minden hely lefoglalt.../
A protokoll, a pontos napi és óratervben már kidolgoztam a napok teljes programját, pontosan mikor hová megyünk és miért?... hol vagyunk találhatók?... ezt leírhatták a gyerekek is odahaza, így a szülők teljes egészében tudták a napi programokat. Egyébként nem írom most le miden napnak az örömét, fáradalmát, meglepetését, hiszen erről készítettem is egy DIA színes sorozatot „Söptétől Budapestig” címmel, forgatókönyvvel… ezek a diák teljes beszámolót adnak a kirándulásunkról... és ami a legnagyobb siker volt, hogy odahaza telt kultúrházban levetítettem a szülőknek, rokonoknak, akik csak ámultak-bámultak a gyerekeknek a sok-sok értékes látványosságától, hiszen a hallgatóság nagy százaléka még nem volt Budapesten. Igazán csak ekkor értékelték az én szervező utaztatásomat, IBUSZ-i kezdeményezésemet, nem sajnálták a forintokat a kirándulásra.

Nagyszerűen peregtek a napok... talán már el is felejtettem a kőszegpatyi áthelyezést, amikor első este rendezgetem a szállásolást, a lefekvést, a gondnoknő hoz nekem egy táviratot... édesanyu küldte: maradj nyugodtan... nem kell menned Kőszegpatyra... ezt hamarosan közlöm a gyerekekkel, hiszen meghallották a táviratjelzést, csupa fül és szemek voltak... mit táviratoztak tanító úr?...olvasom nekik... majd egy hirtelen elszabadult örömbeli „HURRÁ”...csak harsant a nagy kollégium, gyerekek!!! szólok rájuk...ezt nem szabad... zavarunk másokat... de olyan spontán kikívánkozott a gyermek szívekből, velem éreztek, együtt dobban a szívünk ebben a hurrában, szeretettel gondoltam most a reggeli prosedciónak a küldötteire... sikerült az igazság mérlegét egyensúlyba hozni... szóval ... győzött a nép, a munkáshatalomnak ősi béresei, s valahogyan nem is foglalkoztam itt Pesten ezzel a kérdéssel továbbra...valahogyan bíztam a szülésnek fájdalommentes kivitelezésében.... bíztam az én kisparaszti, zsellér, Tsz tagoknak Dózsa lelkületében. Nem csalódtam benne... A gondnoknőnek is feltűnt ez a nagy csatakiáltás... valami baj van? -kérdezte... mondom neki elnézését kérjük, de a palackból kiszabadult hirtelen a nagy örömnek a magmája... és mondom neki a távirat értelmét... akkor megértem a nagy örömrivalgást... örülök neki...mert is látszik ám, hogy szeretik a tanár urat a gyerekek, de igen rendesek is a tanulók, igazán boldog vagyok, amikor ilyen fegyelmezett csoport szállásolja be magát ide... de nagyon ritka dolog ez... általában csak romboló hadak fészkelik be magukat ide, amikor a tanár sem ura a helyzetnek. Ez igen szomorú látványosságú képet ad a mai iskolákról, tanárokról...
Sem szülői kísérőt, sem tanár kollégát nem viszek magammal, mert ebből csak mindig baj lehetett. Ugyanis ha szülő jött velem, akkor a szülő a maga nézetével akarja a gyermekét irányítani, sőt engem is felülbírál... ha pedig a nevelőt viszem magammal, az is teher, reá is vigyáznom kell... nem kellett soha senki sem, magam jobban tudtam rendet tartani, ha egy a jelszó, egy a végrehajtás, nincs ellenvélemény. A naptervekben még a gyerekek sem szólhattak bele... Mert akkor már csorbát szenvedett volna az egyetértés.
Pl.amikor Gugi Gusztáv lett az igazgató... igérte, hogy utánunk jön...
és hol leszünk csütörtökön 14 órakor... gyerünk a napi programmal... csütörtök 14 óra... na ebben az órában indulunk be a parlamentbe.. ha a parlament bejárata előtt leszel 13 óra 35 perckor, akkor ott találkozhatunk is... találkozás sikerült... csodálkozott is, hogy ennyire tudtam a napi programot... majd a gyönyörtől lerészegedve mentünk a „Vidám Parkba”....itt aztán volt csak ámulat-bámulat..." igen ám nekem is lett egy nagy kellemetlenségem... Gugi itt is, ott is iszogatott...végtelenül elszabadult a pokol... dülengezett a gyermekek körül, azokkal megengedhetetlenül viselkedett, állandóan nevetséges állapotba hozta önmagát a gyerekek előtt, akik kinevették... a szemlélők is látták Guginak az erős ittasságát... jött is a pesti nép bírálata... hogyan lehet ilyen tanár valaki?... részegen vezeti a tanár a kirándulókat... na aztán én hamarosan véget vetettem ennek a felvonásnak, Guszti tűnjél el azonnal valahová, hagyd el a gyerekeket... de miért édes Gyuszikám, mikor én téged annyira szeretlek... azért Mert botrányos a viselkedésed... részeg vagy...!

Szükségen van nekem ilyen epizódokra? Amikor úgyis tele aggodalommal a gyerekek felé, hiszen borzalmas felelősség 25 gyerek iránt, mert bizony baleset esetén, csak a nevelőt veszik elő esetleges gondatlanságáért és a börtön pedig nem valami kényelmes lokál, már volt ott bérletem egyszer. Gugi igazgatót sikerült csendesebb tájra eltávolítani...
Most nem akarom a Vidám Parkban eltöltött időknek a sok-sok élményét leírni, hiszen ez már magában véve volna egy könyv... mindenhová magam is beleültem, de egyszer mégis nagyon megbántam. Hol és milyen alkalommal? Felültem a körrepülőre, kezdetben nagyon jó volt, de amint emelkedett felfelé, valahogyan borzalmas rossz érzés fogott el, majd kiabálni kezdtem, de tartóztattam magam a tanulók előtt...de végtelenül megkönnyebbültem, amikor ismét talajt éreztem a lábam alatt. Ekkor döbbentem rá... ami még kellemes volt pár évvel ezelőtt, az már 50 éven felül kellemetlen érzést válthat ki.
Költő pénzük volt a gyerekeknek, így nagyon sok játékhelyre megváltották a jegyüket és közösen néztük, vagy élveztük a technika csodáját. Na, ha valaki nem ült bele pl. az óriáskerékbe, akkor azok vártak ott a helyszínen, nem mehettek el a játék végeztéig sehová, csellengést nem engedtem meg. Állandóan szólt a hangszóró, elveszett ez és ez, ennek az iskolának a tanulója, várják a vezető tanárt a stúdióban, átvételre. Erre nekem nem volt példám rá.
Mekkora búcsú van itt!- kiáltotta Pista... hiszen vidéken csak kis töredékében lehet látni valami hasonlót, itt meg napról-napra...
Amikor már minden játékrész végigélvezték, hullámvasúttól kezdve az elvarázsolt kastélyig, na gyerünk a program szerint tovább...
Állatkert
Nem lehet úgy menni Bpestre, hogy az állatkert ne szerepeljen a műsoron. Itt pótolták, egészítették ki állattani ismeretüket, mert hiszen van már fogalmuk a majmokról, az oroszlánokról, óriás kígyókról stb... de ennyire szemtől-szembe még nem volt randijuk ezekkel a fenevadakkal, pedig a fantáziában, mesékben állandó szereplők a farkasok, tevék, strucc, griff madarak, elefántok. Na itt kell a következőket elmondanom.
Tilos volt órát hozni a tanulóknak, mert csak egy felesleges holmi, nekem van órám több pedig nem kell, mert mondván a kioktatatásnál, esetleges zsebmetszőknek nem lesz nehéz feladatuk egy kis ámuló-bámuló falusi kislány kezéről eltüntetni az órát. Tehát órahasználat tilos...
Az elefántoknál szemlélődünk, amikor egy hangos sikoly... mi az? Mi a baj kérdem a Horváthék kislányát? Elveszett a karórám, pedig nem is az öve volt, a keresztanyja adta oda neki kölcsön---büő-büő... és ordít, alig tudtam már lecsillapítani, legjobban szerettem volna egy nyaklevessel csitítani, ugye mondtam... ne hozz magaddal órát. Hát hol vesztetted el?- kérdem tőle... Még a majmoknál megvolt...tehát az állatkertben veszhetett csak el... igen... Ez a váratlan sikoly megzavarta a nyugalmas nézelődést, főleg a kárvesztett részéről, mert állandóan a karórájának az elvesztése és főleg az odahaza várható szidalmaknak a fájdalma kötötte le a figyelmét....

Elveszett-elveszett... fogadtál volna szót, és most nem lenne ez a fájdalmad... Próbáltam napirendre térni felette... de azért mindig nekem is előttem állt a keresztanyjának a számonkérő dorgálása. Az óra ára sem közömbös...
Folyattuk a szemlélődést, minden állatcsoportnál volt csodálkozás, megbeszélés, származása, súlya, származása... nagy élmény volt végigjárni a csodálatos állatbirodalmat, édenkertet.
Na ilyenkor nem feledkeztem meg a szomjúságot oltó üdítő italokról sem...
De ellenben a fagylaltozásnak a lehetőségét igen szűkre szabtam, naponta csak egyet, semmi többet és ez igen jó is volt...
Amikor a napirendben szereplő idő eltelt az állatkertben, induljunk tovább, kifelé, akkor valami súgta volna nekem... a pénztárnál kérdezzem meg, nem adtak le esetleg egy elveszett karórát?... a pénztáros rám néz, de igen... feleli halkan... mert ez a kislány elvesztette a karóráját... Amikor kikérdezte a pénztáros az óra küllemét és egyezett a talált órával... nagy örömmel átadta a Horváth kislánynak... mindketten, azaz hárman nagyot sóhajtottunk... boldog volt a kislány, de az egész kiránduló csapat, mert erre aztán még álmomban sem mertem volna gondolni, hogy Bpesten, az állatkertben elveszett óra visszakerülhet a jogos gazdájához. Nagy hála közben, elindultunk utunkra, de közben megtudtuk a címét annak nagyapának, aki a kis unokájával úttörővel megtalálta az órát, mert a címét a pénztárosnál hagyta. Idehaza pedig karácsonytájban csináltattam a szülőkkel egy jó disznótoros csomagot és postáztattam a találónak a címére. Utólag sajnálom, hogy a pénztárosnak nem honoráltuk a tiszta becsületes magatartását...

Bertók Lajos elveszett Budapesten…

Hol van Bertók Lajcsi??
Az állatkertben vagyunk, a csoportvezető jeleneti, hogy nincsen meg Bertók Lajos valahol lemaradt... na még csak ez hiányzott a boldogságomból… egyszerre ekkor két csapás a kiránduláson... nyomázás eredményeként tisztázódott, hogy a régi földalatti vasútnál, amikor a WC-ben voltunk, ott még megvolt... valószínű azután tűnhetett el... de hová?...
Ugye most milyen jó a cím, ami a zsebben van... gondoltam magamban, majd a Lajos úgy cselekszik ahogyan megbeszéltük, megkeresi a rendőrt, bemutatja a címet... és a többi már megy, mint a karikacsapás....
De azért egy kicsit nagyobbat dobbant a szívem...egy gyerek nincsen meg... és ha ...és ekkor kavarogtak bennem a különböző baleseteknek a réme...így bizony alig vártam, hogy visszatérjük a szálláshelyre...és íme a kapunál ki áll?... Mosolyogva vár bennünket Lajos, semmi félelem az arcán... magam is megkönnyebbültem a látványra, nincsen semmi baj... és akkor meséli Lajos, hogy amikor lementünk a földalatti WC-be ő tovább időzött lenn, és amikor már dolga végeztével ismét a napvilágra jött... nem látott bennünket... a többi meg ismerős már, talált egy rendőrt... és a helyszínre kísérte az elveszettnek hitt Lajoskát... Ugye-ugye, mondottam a csoportvezetőknek, csak egyszer marad el a létszámellenőrzés és már kész a tragédia... állandóan ébernek kell lenni, sohasem szabad egy láncszemet átugorni… Na többet ilyen eset nem fordult elő kirándulásunk alatt.

WC helyismeret...
A biológiai csere szükségletéről nem szabad megfeledkezni, mert elsődleges követelmény, a jó emésztés és aztán a kellemes ürítés utána. Csak nem mindegy, hogy mikor és hol, mert bizony 25 gyereknél ezt nem lehet mindig órára és percre kiszámítani, szokták mondani mi a különbség a fosás és a halál között? Semmi… ha jelentkezetik bármelyik... menni kell. Na éppen ebben volt az én dolgom legnagyobb fontossága, bárhová és bárhol voltunk, mindig tudtam hol van egy ilyen megkönnyebbülő WC, amit könnyedén el lehet érni és ott megkönnyebbülni. Ha pedig odaértem egy nyilvános illemhelyre... na kinek van elintézni való dolga? Egy pillanatra meghökkentek...majd egy kiállt.. és követte a többi is. Ekkor volt a meglepetés, főleg a lányoknál... jé!... itt fizetni kell még akkor is, ha nagy szükségletet kell végezni...! Kiáltották többen. Ott volt egy néni és követelte a használati összeget. Érdekes, Pesten még szarni is csak pénzért lehet.... Hát igen ez így van, ez a falusiaknak nagyon furcsa és meglepő, de jó ha van. Kiss Manyi játszotta el egykor a WC-s néni szerepet, hogy mennyire megszokta már ezt a foglalkozást...mondotta ő... és ahogyan kérdezték tőle… tessék mondani és kik voltak a legnagyobb vendégei?...Ó...kérem... volt már itt külföldi követ… magas rangú politikusok… a török bankkirály...stb. na és meg lehet különböztetni, ha ilyen nagy vendég foglalja el az ülőkét?... Hogyne... kérem... még a szaga is más... mondta humorral Manyi néni... Na és nem vezet valamiféle naplót, a mai napi eseményekről?… De igen... vezettem... meglehetne nézni?.. Ó...kérem már nincs meg, mert a papír közben kellett más célra... és erre felhangzik a WC-nek a már nagyon is ismert szimfóniája, ahogyan a vizet megengedik a csészébe... a kagylóba.

Gellértben kávéztunk

Szóval én erre nagyon ügyeltem... bizony volt rá eset, hogy a Gellért szálló WC-je szolgált menedékül.
Egyébként még voltunk máskor is a Gellértben... Egy alkalommal Németh Margit nagyon rosszul érezte magát, sáppadozott, kékült, szédült... mit csináljak vele? Orvoshoz vigyem?...Na gyere bemegyünk egy jó feketére, éppen a Gellért szálló előtt történt a baj... Nagy és díszes hal fogadott bennünket, a gyerekek tátott szájjal süppedtek bele a látnivalókba... majd a presszóba mentünk. Kértem feketét a betegnek, na meg magamnak is ...Mások pedig valami nyalánkságot vásároltak, de mindig csak engedéllyel... A pesti nagyságák jöttek, mentek, felfigyeltek a gyerekhadra... azt is látták a külsejükön, hogy nem pesti gyerekek, meg is kérdezte egyik-másik, honnan jöttetek?... Söptéről... Na erre is megtanítottam a gyerekeket. Országunk vagy háromezer települését senkinek sem kell tudni, tehát hogy létezik Söpte község, azt ki tudhatja itt Pesten?...Ellenben ha úgy felelsz: Vas megye… Szombathely mellől, Söptéről... akkor nyomban tájékozódott a kis falunkról, annak földrajzi fekvéséről.
Amint iszogatja Margit a gyógyító kávét... egyszer csak felhangzik egy naccsága ajkáról... na nézd csak... már a falusiak is presszóznak!!!... amikor ezt meghallottam.. .mondom a kényes dáma fele...ha a maga hasa is úgy fájna, mint ennek a kis falusi lánynak, akkor maga is presszózna... úgy eltűnt szótlanul a naccsága, mintha puskagolyóból lőtték volna ki....

Étkeztetés megszervezése…
Mindennap meleg ételt ettünk. Ebédet valahol egy nagyon elegáns ebédlőben fogyasztottuk el… Az eleganciára nem sajnáltam a pénzt, lássák meg a tanulók, hogyan kell teríteni, felszolgálni, viselkedni... enni… társalogni... Nagyon elegáns, első osztályú étteremben étlapról ettünk. Nagyon tetszett a kis honfoglalóknak az éttermi felszolgálás, kiszolgálás, a teríték, a tányérok, evőeszközök... Ha lehetséges volt, akkor egyfajta ételt ettünk, leveshúsok... körítések... és valami hűsítő... Az összeget már odahaza kikalkuláltam… kb. akkoriban egy jó ebéd 30-40 Ft-t nem tetőzte... Mindig jóllaktak a gyerekek.
Maga az első osztályú fény, kiszolgálás már eleve diktálta a jó modort, amire ki is oktattam a nebulókat, csak a szomszédoddal beszélgess, és halkan... mások is vannak a teremben, ne zavard őket... stb., bizony-bizony nagyon sokszor nagy dicséretben volt részünk a többi vendégek részéről.. .hát még ilyen jó gyerekek is vannak?... igazán ritkaság ilyen jól nevelt iskolásokat látni... hangzott innen is onnan is. Nem csináltam mást, csak ember módjára viselkedj, légy figyelmes és udvarias mások felé is. A gyerekeknek nagyon jól esett a dicséret... büszkék voltak az iskolájukra. A pincérek is nagyon köszönték a jól neveltséget, mert sajnos nagyon rossz, példátlan csoport szokott megjelenni... mint az állatok, ordítanak, rugdalódznak, csörömpölnek stb... Egyben szoktam fizetni, mert általában ugyanazt fogyasztotta mindenki, kivéve az üdítőket, azt mindenki a saját zsebéből fizette... A reggelit és a vacsorát pedig általában valami étkeztetőben, önkiszolgálóban fogyasztottuk el... igen szerették a kakaós kalácsot kávéhoz... Minden alkalommal feszült a pocak... telitettek lettek az éhes lurkók, így aztán folytatódhatott a napi program...
Fagylaltozás... erre nagyon ügyeltem... csak az én engedélyemmel lehetett fagylaltot vásárolni. Költőpénzük volt a tanulóknak bőven, és ilyenkor jön a könnyelműség gyerünk együnk döglésig... aztán jön a torokgyulladás, gyomorrontás stb... Erre volt is példa... Cirkuszba mentünk a délutáni előadásra... persze előre már lefoglalt és kifizetett jegyekkel mentem... meleg volt nagyon, több iskola is, főleg vidékiek voltak, szintén toporogtak a pénztár előtt jegyváltásra... Hogyan Ti egyszerre csak bementek?- kérdezték a kollégák... igen nekünk már egy hónappal előbb a zsebünkben volt a jegy.. .így biztosítottuk magunkat a bemenetelről... csodálkoztak rajta, ők erre nem is gondoltak. Ja, mondtam magamban sok mindenre nem gondoltok... amikor a saját gyerekeim elbeszélgettek a más iskolai gyerekekkel és kérdéseikre elmondották, hogy mi mit láttunk? Parlament, Képtár... Múzeum... stb... a gyerekek csodálkoztak, hogy már ennyit láttunk... ők is már három napja itt vannak Pesten, de nem voltak sem a Parlamentben sem a múzeumban, képtárban... csak csellengenek minden tervszerűség nélkül, biz még semmit sem láttak ők... Ekkor, büszkén néztek fel rám a gyerekek... gazdag programban volt ezideig is részünk már... Na aztán, bementünk a cirkuszba. Valami fülledt melegség töltötte be a nagy nézőteret... s bizony hamarosan nagy pánik keletkezett a más iskolai gyerekek között, sorban kezdtek rókázni... okádni… a rendezők nem győzték őket kikísérni, nagy mérgelődés közepette... zavarták az előadást... na és mit rókáztak? A töménytelen fagylaltot,

amit bezabáltak, állati ösztönüknek engedve... a nevelők mit sem törődtek velük és ez lett az állati ösztönöknek a fizettsége.
Milyen jó, hogy mi nem jártunk így...!! -mondogatták a gyerekeim... na ugye nem kell állati módra zabálni a fagylaltot, elég abból egy is naponta... Hát csodálatos is, felviszik a nevelők a gyerekeket, és hogy mit akarnak megnézni, vagy hová akarnak bejutni... arról fogalmuk sincs.. .majd mindent helyben eldöntenek, a gyerekek unatkoznak, fáradnak... élményzsugorodásban térnek vissza a falujukba. A nevelők tervszerűtlensége óriási baj. Talán maguk sem tudják mindig, hogy mit és hol kellene megnézni, tán ők jól mulatnak közben egyet és elhagyják a gyerekeket… nincs felügyelet.
Soha, de soha egy percre sem hagytam el tanulókat, állandóan velük voltam... ha nekem egy pohár sör... akkor velem jöttek és ők pedig ezalatt ittak málnát... Nemzeti képgaléria, találkozás Stróbl Alajos szobrászművésszel…
A csodálkozás beteljesülésével, amikor elkápráztatott bennünket a parlamentnek a méretei, építészeti csodái, megtekintettük az országgyűlési termet, beültünk egy-egy híres nagyjainknak a székébe... az elnöki emelvényen odaképzeltük Kossuth-ot, a híres kupolát, ahol egykor engem is kitüntettek...
a palotaőröknek a díszes és feszes magatartását, szinte megrészegültünk a művészetnek a csodálatos látnivalóságának az özönétől... na eztán ilyent még nem láttunk... hol van a mi lakásunk ettől?....!!! hangzott fel itt is, ott is.... Nagyon sokan vannak még ma is /1981. jan. 26-án írom e sorokat/...akik csak a külsejét látták, vagy még azt sem... és íme ezek a söptei tanulók már tízen valahány éves korukban láthatták a nagy törvényhozó gépezetnek a lakosztályát. Nagy élmény marad ez a gyerekek számára, és ki tudja... hátha még valamelyik egykor, mint országgyűlési képviselő, vagy mint művész, vagy mint kitüntetett, ismét visszatér e pompás monumentálba....Ki tudja?...